MÁTYÁS JÁRNI KAZACSOK
 

Rákosi Mátyás szobrát készítik a csepeli munkások (1952)

1952. január 1.
Újvidéki Rádió, Nevető rádió: "A Szovjetunió legfelsőbb tanácsának legeslegfelsőbb prezídiuma rendeletet hozott a testvérileg alárendelt csatlósállamok újévi kitűntetéséről. Az alábbiakban ismertetjük ezeket az ajándékokat. [...] A magyar kormánynak elismeréssel adóznak a határkihívások és a határ menti kitelepítések minősége és mennyisége tekintetében. A magyar kormánynak kegyesen megengedik, hogy a budapesti Sztálin-szobron kívül Magyarországon minden 10 000 fölötti lakosú városban hasonló szobrot állíthassanak fel. Rákosi Mátyást a Csárdás úrfi érdemrend aranycsillagával tűnteti ki, mivel bebizonyította, hogy a csárdás tulajdonképpen nem más, mint az orosz kazacsok néptánc."
 

KÍSÉRTET JÁRJA BE EURÓPÁT


Glatz Oszkár: Koreai és magyar pajtások a földgömb előtt (1952)
 

"Elvakultság volt, vakság és semmi más?" – teszi fel a kérdést Sinkó Ervin 1952-es publicisztikakötetének az előszavában. Válasza csöppet sem meggyőző: "Igaz a feltétel nélkül való helyeslés, de nem igaz a vakság." (...) Nem hinni a Szovjetunióban úgy tűnt, egyet jelent nem hinni az egyetlen történelmi erőben, mely szabadulást képes hozni és képes emberségesebb világot teremteni: a forradalomban. Elveszteni a Szovjetunióban való hitet a harcos számára azt jelentette, hogy kihull a harci sorból és tehetetlen, okoskodó nézővé süllyed. "A kérdés az volt, hogy a meglévő valóságok között van-e valami, ami tökéletesebb, van-e valami, ami inkább lehetséges kiút a prehisztorikus kapitalista és apokaliptikus fasiszta sötétségből. (...) És a próbát, a legkeményebb próbát is megállta a meggyőződés, hogy senkinek sincs joga ahhoz, hogy igaza legyen a Szovjetunióval szemben."
 

Mintha csak a Sinkó – és 19-es atyamestere, Lukács György – kedvelt kierkegaardi tételének parafrázisát – Istennel szemben mindenki csak vétkes lehet – hallanánk viszont! Igen, ezek a hívő ember szavai, annak az embernek a szavai, aki nem csak lehetségesnek, de történelmileg szükségesnek is tartja az etikainak "mint olyannak" a teleológiai felfüggesztését. Csakhogy a dán mester azt is sejtette, miszerint feladni az általánost, hogy a hős "egy még magasabbat tagadhasson meg, amely nem az általános", lehetséges, hogy csupán kísértés. Sinkó az ebből következő konzekvenciák levonásáig nem jut el. Egyébként is – a Hídban megjelent első novellájának tanúsága szerint – már jó ideje nemcsak hinni, de győzni is akar. Teljes konzekvenciájában sohasem tudta rezignáció nélkül követni a "hit lovagjait", viszont újra meg újra kísérlete tett a megértésükre az etika talajáról. A Tito-Sztálin konfliktust követően ismét felcsillant számára egy humánusnak tűnő alternatíva a "kiteljesedett bűnösség korával" szemben, ez pedig a kommunista utópia megvalósíthatóságának a lehetősége, nem csak a kapitalizmussal és a fasizmussal, de akár a Szovjetunióval szemben is. Az 1948 és 1953 között írott publicisztikai munkái alapvetően ideologikus-propagandisztikus jellegűek, és három célra irányultak:
 

- megcáfolni a titói Jugoszláviával szembeni monstruózus szovjet, kelet-európai, és azon belül a magyarországi, rákosista vádakat és rágalmakat,

- bebizonyítani a jugoszláv kommunizmus és a Jugoszláviában alkalmazott politikai és gazdasági módszerek egyenrangúságát, majd később magasabbrendűségét mindazzal és mindattól, amit a Szovjetunióban és annak csatlós országaiban produkáltak a hatalmon levő kommunista pártok,

- bebizonyítani, hogy Tito és a jugoszláv politikai vezetők nem tértek le a kommunista ortodoxia útjáról, hanem annak – miként a szocialista humanizmusnak is – a legkövetkezetesebb képviselői.
 

Akik nem tudják, mi fán terem a szemérem (Széljegyzetek a budapesti pörhöz) c. 90 oldalas röpirata, amely Zágrábban jelenik meg 1949-ben, igazi publicisztikai remeklés. (Később bekerül a Magyar Szó által kiadott publicisztikakötetbe is: Kísértet járja be Európát, 1952). A Rajk-perről írt vitriolos pamfletben az erkölcsi fölény pátosza és a képviselt ügy iránti odaadása szerencsésen párosul mind a borotvaéles logikával, mind pedig egyfajta szókrateszi iróniával. Az irónia eredetileg nemcsak gúnyt, hanem színlelést is jelent, mégpedig a tájékozatlanságnak, a nemtudásnak, a naivitásnak a megjátszását, s mindez igazán jó módszernek bizonyult a per tényleges céljainak leleplezése terén.

Sinkó, annak ellenére, hogy leleplezi a per véres színjáték-voltát, valójában nem Rajkék védelmében fog tollat. Láthatóan nem tud, vagy talán nem is akar mit kezdeni a vádlottak mazochista önkritikájával, de rámutat a szájukba adott hazugságokra, logikai és időrendi ellentmondásokra és önellentmondásokra. Azonban röpiratának tulajdonképpeni célja a jugoszláv politika védelme. Ebbéli buzgalmában maga is bőségesen él a demagógia eszköztárába tartozó eszközökkel. Sinkó ügyesen felépített tézise ugyanis az, hogy akár hamisak, akár igazak Rajkék önvádjai, mindenképpen a Rákosi-klikk és a magyar pátvezetés a főbűnös, DE HA MÁR így van, akkor hogyan merészelnek Jugoszláviára támadni?! (Ergo: Jugoszláviával szemben Rákosi mindenképpen csak bűnös lehet.) Sinkó ugyan az adott pillanatban kétségkívül a kisebbik rossznak az oldalán állt, azonban nem hallgathatjuk el kritikája egyoldalúságait sem. Sztálinizmusbírálata nem volt és nem is lehetett következetes, hiszen ebben az esetben óhatatlanul érintenie kellett volna a jugoszláv antisztálinista sztálinizmust. Az állam elhalásának marxi doktrínájával a gyakorlatban már igazából Lenin sem tudott mit kezdeni, ugyanis azt lehetetlennek bizonyult összeegyeztetni a hatalom kommunista akarásával. Ezt a jugoszláv kommunisták sem gondolták egészen komolyan. Đilas, aki mind a sztálinista, mind pedig a korai antisztálinista kurzusnak legfőbb ideológusa volt, ennek a következő magyarázatát adta: "Lehetséges, haladó és szocialista cselekedet lemondani a hatalomról, de csak annyiban, hogy ez a hatalom ne kerüljön mások kezébe, csak amennyiben senki sem férhet hozzá (semmilyen más osztály, vagy párt). A hatalomról való lemondás minden más esetben egyenlő az opportunizmussal és az árulással."

Sinkó sztálinizmuskritikája voltaképpen azért nem tud igazán radikális lenni – azért marad egysíkú és egyirányú –, mert a jugoszláv társadalmi berendezés apológiájával párosul, párhuzamosan a titói személyi kultuszhoz történő aktív hozzájárulással.

"Tito. Mi sose fogjuk azt mondani neki: ’legnagyobb’, ’legbölcsebb’, kimondhatatlanul szeretett’. Sose fogjuk azt állítani róla, hogy csalhatatlan...

Nekünk nincsenek bálványaink, nincs istenünk, s félistenünk. Bálvány, isten és félistenek azt jelentik, hogy a szívekben félelem lakozik, sötétség a fejekben, lehajtott, szófogadó, alattvalói fejeket jelentenek. Mi nem fogjuk Titót ikonává [értsd: ikonná – Cs. B.] megtenni, szentképpé, gondviseléssé.

Vannak, akik úgy tartják, hogy az emberi méltóság csak üres szó. De Tito épp azért a mi Titónk, mert nem azok közül való, akik így gondolkodnak. Ó, ezek a csalhatatlanok, mily ostobák és vakok voltak, mikor azt gondolták, hogy ők megdönthetik Titót! Igen, bálványok ledőlnek, ó könnyen megdőlnek, tanúk vagyunk mi rá. De Tito?" Csorba Béla

TITO ZRENJANINI BESZÉDÉBŐL

Jovanka Budisavljević és Josip Broz esküvője, 1952 áprilisában
(Fotó: Dragutin Grbić)
 

1952. május 11.

"Éppen itt, Vajdaság földjén, ahol több nemzetiség él, ahol a szerbeken és horvátokon kívül vannak magyarok, románok, szlovákok, csehek és más nemzetiségek is, éppen itt volt fontos kiküszöbölni mindazt, ami ezeket a népeket elválaszthatná egymástól és gyűlöletet szíthatna közöttük. Vajdaság jellegzetes példája annak, hogy milyen helyes volt pártunk irányvonala a nemzeti kérdés rendezésében. Éppen itt, Vajdaságban mutatkozott meg, különösen az 1948-ban bennünket ért támadások idején, amely nemcsak pártunk és vezetőségünk, hanem általában egész országunk ellen irányult, éppen akkor mutatkozott meg, hogy milyen fontos ez az egység, mert ez az egység sziklaszilárd volt, s megakadályozta, hogy behatoljon hozzánk az a pokoli szándék, amely népeink sorainak bomlasztására irányult (...) Miközben nálunk a népek, különféle nemzetiségek boldog egyetértésben élnek, miközben nálunk nincs gyűlölködés és viszálykodás, miközben minden népnek és minden nemzeti kisebbségnek biztosítottuk a jogait, kulturális és egyéb szükséges jogait, hogy szabadon fejlődhessen –, a határon túl, innen nem messze, sötétség borult honfitársainkra, durván bánnak velük, kíméletlenül üldözik őket, úgy, ahogyan Hitler tette népeinkkel..."

ZENTAI MŰVÉSZTELEP
 

Milan Konjović: Dubrovniki Vénusz / Dubrovačka Venera (1948)
 

1952. augusztus 2.
Megnyílt a Zentai Művésztelep első kiállítása. Az ország háború utáni első művésztelepének alapjait hat képzőművész, Ács József, Milan Konjović, Boschán György, Sáfrány Imre, Milivoj Nikolajević és Stevan Maksimović rakta le.

SPION KONTRA SPICLI


7,62-es Tokarev-lőszer (1952)

1952. november 27. 
 A magyar kormány kiutasította Milorad Komatina ideiglenes budapesti jugoszláv ügyvivőt.
Ugyanaznap a jugoszláv kormány is kiutasította Kovács József belgrádi magyar ügyvivőt.

Értesítjük Önöket, hogy a szeretett
MILORAD KOMATINA,
a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nyugdíjas nagykövete, rövid betegség után, életének 80. évében, 2003. VIII. 12-én Belgrádban elhunyt. Hamvasztására 2003. VIII. 12-én, kedden 10.30 órakor kísérjük, a belgrádi Újtemető kápolnájából.
GYÁSZOLJÁK: felesége, NATÁLIA, ŽARKO fia és LORA lánya, a családjukkal
 

Obavještavamo da je naš voljeni
MILORAD KOMATINA,
ambasador SFRJ u penziji preminuo 10. 8. 2003. godine u 80. godini poslije kraće bolesti u Beogradu. Kremacija će se obaviti u utorak 12. 08. 2003. u 10.30 časova iz kapele na Novom groblju u Beogradu.
OŽALOŠĆENI: supruga NATALIJA, sin ŽARKO i kćerka LORA s porodicama

JÓZSEF ATTILA ÖSSZES, ELŐSZÖR


Beck András: József Attila szobra (1952)

"A háború után, 1952-ben, kerülhetett sor József Attila összes versei és műfordításai kiadására. A hazai (jugoszláv) József Attila-összest B. Szabó György rendezte sajtó alá. A kiadásnak vannak 'polemikus' aspektusai, ezért fontos volna szemügyre venni a kiadás irodalom- és művelődéspolitikai vonatkozásait. Külön kutatás tárgya lehet B. Szabó Györgynek a vajdasági magyar József Attila-recepció és -kultusz kialakításában vállalt szerepe, aminthogy az is, hogyan teremtette meg a kiadáshoz 1951-ben készült előszavában a könyv sajtó alá rendezője a maga, a későbbiektől részben eltérő József Attila-képét. A József Attila-összes kiadása után, 1953-ban jelenik meg Újvidéken Fejtő Ferenc József Attila az útmutató című, három tanulmányt, a címadó mellett a József Attila Ars Poetica-ja és a József Attila költészete című tanulmányt tartalmazó kötete. Az akkor már és mindmáig Párizsban élő Fejtő József Attila legközelebbi baráti köréhez tartozott, és majd jóval később, egy tévéinterjú keretében mondja el Újvidéken a kis kötet megjelenésének körülményeit, és beszél az emlékező barát közvetlen hangján József Attiláról." Bányai János

IDŐSZERŰ KÖNYVEK ÉS IDŐSZAKI KIADVÁNYOK

Állami kártyanaptár-1 (1952)

Az év folyamán megjelent könyvek:
 

Csépe Imre: Májusi mezőkön; Debreczeni József: Vacsoracsillag; Garay Béla: A színpadi beszéd; Laták István: Nyugtalan álmok; Lőrinc Péter: Görbe utca 23.; Majtényi Mihály: Garabonciás; Sinkó Ervin: Kísértet járja be Európát; Szirmai Károly: Viharban. – József Attila: Összes versei és műfordításai. – Herceg János: Crni anđeo (Ford. Eugen Ormay és Mladen Leskovac, Belgrád).

Slobodan Borić: Pók Pál esete Bogár Katicával (Buba Mara i pauk Gara. Ford. Gál László); Jakov Ignjatović: Respektus Vásza (Vasa Rešpekt. Ford. Csuka Zoltán); Ivan Goran Kovačić: Tömegsír (Jama. Ford. Csuka Zoltán); Miroslav Krleža: Magyar királyi honvédnovellák (Hrvatski bog Mars. Válogatás. Ford. Sinkó Irma); Lučev Julia: Öcsikék és húgocskák, bogarak és nyuszikák (Bubice i zeke za bate i seke. Ford. Lučev Julia és Gál László); Stevan Sremac: Búrok és angolok (Buri i Englezi. Ford. Kovács József); Borisav Stanković: Gúzsba kötött élet (Nečista krv. Ford. Csuka Zoltán); Janko Veselinović: Anyós (Svekrva. Ford. Hornyik János).

Állami kártyanaptár-2 (1952)

Vajdaságban megjelent a háború utáni első magyar nyelvű vallási kiadvány. Bibliai tanulmányok címmel adta ki a Keresztény Adventista Egyház, amely ezt követően évente 2-3 kiadványt publikált.

Az év folyamán megjelent magyar nyelvű időszaki kiadványok száma és átlagos példányszáma: 7 (77.700); Dolgozók (10.000), 7 Nap (12 000), Híd (1.000), Pionírújság (15.500), Ifjúság (4.700), Magyar Szó (19.000), Mézeskalács (15.500).