"Látja árnyam..."

Pilinszky az Apokrifban így festi le '52-es önmagát: "Látja Isten, hogy állok a napon. / Látja árnyam kövön és kerítésen. / Lélekzet nélkül látja állani / árnyékomat a levegőtlen présben." Ugyanebben az évben írja az akkori Nobel-díjas Mauriac-regény sokjelentésű címét viselő versét, amiben a krisztusi szenvedéstörténet utolsó nagy táblaképéről a kereszthalál előtti órák szimbólumai valami egészen új jelentésben ömlenek át a versbéli nyárba. Magyar táj, magyar ecsettel, 1952. Égető kor- és kórkép, "a levegőtlen prés" évéből.

Pilinszky János
A SZERELEM SIVATAGA

Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a nappal,
rendre kirakja mindenét.
Magad vagy a kataton alkonyatban.

Mint gyűrött gödör feneke a táj;
izzó hegek a káprázó homályban.
Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,
vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van.

Nyár van és villámló meleg.
Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,
a szárnyasok, mint égő kerubok
a bedeszkázott, szálkás ketrecekben.

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Tűz és ganaj. És néhanap
pár szárnycsapás, pár üres reflex.

És szomjuság. Én akkor inni kértem.
Hallom ma is a lázas kortyokat,
és tehetetlen tűröm, mint a kő,
és kioltom a káprázatokat.

Esztendők múlnak, évek, s a remény --
mint szalma közt kidöntött pléhedény.

"Azt hittük, hogy egy új világ kezdődik"

Az érett Eörsi, már messze túl sztálinista ideológiája '53-as reformján, az '56-os forradalmi újságíróskodáson, az amnesztiával felezett börtönéveken, az 1960-as szabaduláson, túl a '60-as évek Életén és Irodalmán, a '70-es évekbeli Csiky Gergely Színházon, majd az elbocsátáson, a szabadfoglalkozáson, a '80-as berlini éveken, a '89-es visszatérésen, az SZDSZ-tagságon és a kilépésen, így nyilatkozik az ifjú Eörsi verséről: "Ezt a verset 1952-ben Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjára írtam, még kötetem sem volt, de a megjelenése után rögtön kaptam rá egy József Attila-díjat." A vers keresetlen szavakkal fogalmazza meg a költő hitvallását, egyszerű és világos helyzetismertetés után. Eörsi is egyszerű és világos magyarázattal szolgál a diktátordicsőítő énekek keletkezésének okairól: "Azt hittük, hogy egy új világ kezdődik, és a képviselői ezt az új világot testesítik meg, ahol nem lesz fajüldözés, nemzetiségi gyűlölködés, szegénység. Paradicsom lesz. Ennek a várakozásnak a megtestesülései voltak mindazok, akik ezt hirdették."

Eörsi István
ANYÁM
(Mikor a Párt tagjelöltje lett)

Már ajtót nyitva láttam rajta,
hogy jó hírt hozott, mert pirult,
s ötvenötéves ráncos arca
egyszerre lágyan elsimult.

Nemrég ő várt az iskolából
ily izgatottan engemet,
ma én lestem ki mosolyából,
hogy jól, hogy nagyon jól felelt.

Mert szép jövőnket úgy szerette,
a Párt karjába vette őt,
hogy kemény harcban visszanyerje
az elszalasztott sok időt.

Lassan homályosult a lámpa,
szeme úgy szórta sugarát,
"most rajtad a sor" -- szólt anyám, s a
szivem felitta jó szavát.

Én nagyon boldog vagyok. Áldlak,
te ifjakat termő világ!
Örülök megifjult anyámnak,
hogy így lehagyta nagyfiát.