PRAE.HU: Legelőször arra lennék kíváncsi, hogyan értékeled az elmúlt évet?

2011 az egész magyar könyves szcénában egy nagyon fontos változást biztosan hozott, mely jelentékeny hatással volt mind a Magvető Kiadó, mind az én személyes életemre. Nyilvánvalóan a Libri Könyvkiadó létrejöttére gondolok, hiszen a Magvető Kiadó előző főszerkesztője lett a Libri Könyvkiadó egyik igazgatója, s részben ennek következtében én lettem a Magvető főszerkesztője. A tágabb értelemben vett újdonság viszont az, hogy eddig a Libri kereskedőhálózatnak nem voltak kiadói – ellentétben az Alexandrával és a Lírával (mi Magvetőként egyébként a Líra csoport része vagyunk), így egyszerre borult és állt fel újra a rendszer. Úgy gondolom, hogy a fiatalos lendület, az eltérő kiadói szemlélet és az újabb és újabb reklámstratégiák átrendezik az erőviszonyokat, tanulunk egymástól.

Magyarországon sokan még mindig abban a tévhitben élnek, hogy például a Magvető úgy működik, mint régen, amikor állami kiadó volt. Holott ez a kiadó is a piacról él, és csak abból a könyvből van pénz, amit eladunk. A támogatásokból kapott pénzek egyáltalán nem fedezik egy könyv létrejöttét, de persze sokat segítenek még így is, például verseskönyvek megjelentetésénél. Köztudott, hogy nekem szívügyem a vers, a verseskötetek megjelentetése, és még ennyi év tapasztalata sem tudott megtörni ebben a misszióban, de ha nincs 1500-2000 ember, aki megveszi a verseskönyveket, nehéz életben tartani ezt a profilt. Mert elméletileg rendben van, hogy egy kiadó a bevételéből igyekezzen támogatni ezt a fontos, kulturális ügyet, de előtte ki kell fizetni a munkatársakat és a villanyszámlát is. Viszont ha ezen kötetek kiadása folyamatosan még a nulszaldót sem éri el, valóban át kell gondolni, hogyan is nézzen ki a verseskönyvkiadás. Ha valaki azt gondolja, ebben az esetben a reklám mindent megoldana, le kell hűtenem a lelkesedését: nem oldaná meg.

PRAE.HU: Miben látod a magyar könyvpiac változó voltát?

Elsősorban abban, hogy egészen másképp kell eljutni az emberekhez: az eddig bevált módszerek nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy a Magyarországon megjelenő hihetetlen mennyiségű könyv legalább egy része eljusson az olvasókhoz. Lehetőleg a komoly irodalmi értéket képviselők is. Én kifejezetten a szépirodalom eladását, általános helyzetét figyelem, de ott is egyértelművé kezd válni, hogy új reklámstratégia kell például a fiatal olvasók eléréséhez. A Magvetőnek van egy nagyon komoly, művelt olvasótábora, mely folyamatos érdeklődéssel várja a könyveinket, az ő ízlésükre alapozhatunk, hiszen ők az első számú olvasóink, így az első számú vásárlóink is. Ugyanakkor teljesen nyilvánvalóan látszik, hogy ezeken az utakon a fiatal olvasókhoz nem fogunk eljutni. Az elmúlt években rendkívüli módon felértékelődött a kiadóban például az internet reklámhordozó szerepe, Facebook-oldalt hoztunk létre, ahol több ezer követőnk van, és ahonnan olvasóink tájékozódnak könyveinkről, szerzőinkről, programjainkról.

Mégis úgy tűnik, ez sem elég, a régi reklámstratégiákat sem szabad elhanyagolni. Itt van például 2011 másik érdekes jelensége: a Könyvesblog nyomtatott formájának megjelenése, hiszen az eddigi előremutató folyamatokat ők megfordították. Volt egy interneten induló könyves portál, amiről most, jó pár évvel a kezdetek után mégis úgy döntöttek, hogy megpróbálják ezt egy kézbe vehető, ingyenes magazin formájában is terjeszteni. Azt hiszem, ez is azt mutatja, hogy a „mozgások” igen bonyolultak, nem lehet azt mondani, hogy mostantól e-book lesz és internetes reklám, mert itt az ellenpélda. A legmeglepőbb az egészben talán az, hogy olyan fiatal emberek kezdték el a Könyvesblogot, akik már abszolút az interneten felnövő generációhoz tartoznak, és úgy látom, mégis az volt a tapasztalatuk, hogy az internet mellett szükség van egy igényes, nyomtatott kiadványra is.

Itt jegyezném meg, hogy mielőtt a Magvetőhöz kerültem, több kiadónak is dolgoztam, és amikor négy és fél éve ide kerültem, mint állandó munkatárs már látszott, hogy egy szerkesztő feladatai is változásnak indulnak. Mi nem tudunk egy teljes reklámosztályt fenntartani, nincs a PR-unknak extra költségvetése, így egy szerkesztő egyben PR-os, rendezvényszervező, kapcsolattartó, lelki támasz, de a kávéját is magának főzi.

PRAE.HU: Tehát azért a „régi, bevált módszereket” sem hanyagoltátok el. Melyik bemutatótok volt idén a legsikeresebb?

Igen, megtartottuk a „hagyományos formákat” is, továbbra is rendezünk könyvbemutatókat, annak ellenére, hogy ezek kereskedelmi hozama mérhetetlen. Ha csak 30-40 ember is van jelen egy kávéházbeli bemutatón, és ebből öt újságíró, akkor az lehetőséget biztosít arra, hogy egy-egy szerző vagy könyv nagyobb nyilvánosságot kaphasson, s a folyamatok így továbbgyűrűzzenek.

Jó lenne, ha a kulturális újságírás presztízse emelkedne, ez is sokat segítene a kulturális folyamatok (pozitív) változásának. A kérdésre most csak két konkrét eseménnyel felelnék: az Ulickaja-bemutatónk hatalmas siker volt. A szerző 2009-ben volt díszvendég a Könyvfesztiválon, s akkor egy nagy beszélgetést szerveztünk neki, ahol az érdeklődők nem töltötték meg a helyiséget, ezért tavaly kisebb (bár több száz fős) termet foglaltunk a célra. Úgy tűnik, Ulickaja népszerűsége mindeközben más méreteket öltött, és a helyszín csordultig megtelt, annyira, hogy sajnos sok olvasóját nem tudtuk beengedni. Kiemelném tehát, hogy van egy olyan orosz szépíró, akinek felolvasására, a vele való beszélgetésére tolmácsgépestől-mindenestől több százan voltak kíváncsiak, és aki az eladási listákon is komoly sikereket könyvelhet el. A másik esemény Kemény István ötvenedik születésnapjának megünneplése volt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, melyre azt hiszem, mindenki emlékezni fog, aki eljött.

PRAE.HU: Milyen sikerek voltak még 2011-ben, amiket kiemelten fontosnak tartasz?

Ugyan nem konkrétan a Magvető Kiadóhoz kapcsolódik, de rendkívül pozitívan értékelem, hogy végre elindult az NKA Márai-programja, amit hosszas egyeztetés és küzdelem előzött meg tavalyelőtt. Ez azért is fontos, mert a program könyvtárakat, kiadókat és ezáltal nyilván szerzőket is támogat. Remélem, ez nemcsak működni fog, hanem bővülni is, olyan területekkel, amikkel eddig nem tudott, de az alapkoncepcióban benne voltak, mint például a magyar szépirodalom idegen nyelveken való megjelenésének támogatása. Eddig ezt a feladatot a Magyar Könyv Alapítvány végezte, jó lenne, ha itt összekapcsolódna az eddig végzett munka és a Márai-program.

A Magvetőnél pedig megvalósult az egyik régi álmom, Kemény István összegyűjtött verseinek és régebbi prózáinak megjelentetése. Jó volt tapasztalni, hogy a miskolci Műút-napokon ősszel a megjelenésekkel párhuzamosan igen magas színvonalú konferenciát szerveztek Kemény István eddigi életművéről. Remek könyvek jelentek meg a kiadónál idén is, olyanok mint Bodor Ádámtól a Verhovina madarai, Cserna-Szabó András és Fehér Béla gasztrokrimijei, az Ede a levesben vagy még tavaszról Spiró György Kémjelentése és akkor még nem is említettem olyan különlegességeket, mint Kertész Imre Mentés másként című könyve, Bíró Yvette és György Péter debütálása szépíróként, Balla D. Károly Tejmozi vagy Grecsó Krisztán Mellettem elférsz című remek regénye. Vagy ott vannak a külföldi kedvenceim: Michel Houellebecq, Terezia Mora, Angela Carter és Raymond Carver 2011-ben megjelent könyvei a Magvetőnél. Elképesztő év volt.

PRAE.HU: Visszatérve még egy pillanatra Kemény Istvánra, kivételes, hogy egy kortárs ilyen fiatalon ennyire nagy hatással legyen a fiatal írókra, költőkre. Azt hiszem, Krusovszky Dénest is ide sorolhatjuk, akinek harmadik kötete most jelent meg a Magvetőnél.

Dénes a Telep-csoport egyik olyan tagja, aki néhány év alatt nagyon messzire jutott, mint költő. Egy hozzám nagyon közel álló költészetet hozott létre A felesleges part című kötetében. A borítón egyébként Anish Kapoor Marsyas című alkotása látható, amibe Dénes beleszeretett, de csak remélhette, hogy a világhírű alkotó beleegyezik műve könyvborítóként való megjelenésébe. Mondanom sem kell, hogy általában addig sem jut el egy kiadó, hogy az alkotó ügynöke tudomására jusson a kérdés, a folyamatok korábban megakadnak. A Tate London esetében meglepően gyorsan zajlott minden, Kapoor pedig, miután Dénes verseinek angol fordítását elolvasta, örömmel egyezett bele művének ilyen formájú felhasználásába.

És ha már a fiataloknál tartunk, idén jelent meg a szintén „Kemény-rajongó” Babiczky Tibor A jóemberek című verseskönyve, és annak is örülök, hogy Kemény Lili Madaram című első kötetét is a Magvető adta ki. Morcsányi Géza, a kiadó igazgatója korábban vállalta, hogy a leendő Petri György-díjas szerző kötetét kiadjuk, de ekkor még fogalmunk sem volt, hogy a felmerülő nevek közül Lili lesz a befutó. Azt hiszem, ez egy romantikus irodalomtörténeti sztori lesz ötven év múlva is. És már most is az.
 

PRAE.HU: Ha már több név is felmerült, rákérdeznék arra, hogy összességében hogyan értékeled az idei irodalmi termést? Sokan mondják, hogy a tavalyi felhozatal erősebb volt. Mit gondolsz erről?

Amint fentebbi válaszomból kiderül, cseppet sem vagyok elégedetlen, pedig még csak a Magvetőről beszéltem és innen sem mindenkiről. Nagyon fontosnak tartom, ha magyarul olvashatók olyan könyvek, melyek más irodalmakból érkeznek, ezeknek megjelenését és hatását eleve úgy kezelem, hogy a remek fordítóink által a magyar irodalom lett gazdagabb. És ha látjuk, mennyien szeretik Tóth Krisztina Pixeljét például, azt mondhatjuk, van, akinek az elismert szépírók közül is sikerült utat találnia az olvasók szélesebb rétegeihez, ez pedig komoly eredmény és komoly hatásai lehetnek az olvasók ízlésére, a kortárs irodalom olvasottságára.

PRAE.HU: Mit várhatunk idén a Magvető Kiadótól?

Már februárban is jelentetünk meg könyveket, nem tartogatjuk mindet a Könyvfesztivál környékére. Az első Fehér Béla nagyregénye lesz, a Kossuthkifli, ami szerintem nagyot fog szólni. Majd César Aira elképesztően jó kisregényét adjuk ki Kísértetek címmel és egy eddig ismeretlen, de rendkívül tehetséges szerzőt, Szeghalmi Lőrincet is megismerheti az olvasóközönség. Tavasszal pedig gyerekkönyv-boom várható a Magvetőnél!

PRAE.HU: Melyik lett számodra 2011 legfontosabb könyve?

Lakatos István Dobozvárosa. Ez a könyv a szívem csücske, fantasztikus gyerekregényt kapott általa a magyar irodalom.