art&design
2012. 02. 01.
Ikarusszal, de nem buszozás
Interjúsorozat a "Best of diploma 2011" kiállítóival - negyedik rész
Szabó Gergely képgrafika szakon diplomázott az előző évben. Hét darabos narratív, szürreális képsorozatot készített, amely részben a szépirodalmi inspirációk nyomait is magán hordozza. A fiatal művész ezeken a rézkarcokon nagyon jól meg tudta mutatni kiváló rajztudása mellett sajátos belső világát, fantáziáját is, aminek köszönhetően máris több fontos kiállításon találkozhattunk grafikáival.
PRAE.HU: Segítette-e a "Best of diploma" kiállítás, hogy kiállításszervezők, galériások felfigyeljenek rád?
Igen, egyértelműen segítette. Több kiállításszervező is megkeresett már. A Kogart Friss kiállításán is bemutathattam a diplomamunkámat, illetve az Artmoment's keretein belül volt egy egyéni kiállításom. Volt ott egy zsűrizés és válogatás, melynek eredményeképp negyvenkét képet állítottak ki az ún. Spicy Collectiont. Ezeket a munkákat gyakorlatilag Európa-szerte utaztatják: Rómába, Berlinbe, Párizsba. Most a párizsi Magyar Intézetben lesznek láthatók a munkáim 2012 márciusában. A negyvenkettőbe tőlem az egész sorozatot beválogatták. A Kogart Friss kiállítása kapcsán pedig most Bécsben vannak kint ezen munkák nyomatai márciusig.
PRAE.HU: Az Artmoment’s-en milyen munkáid szerepeltek?
Ugyanazok a képek voltak kirakva, mint a diplomamunkámon, plusz egy kisebb, korábbi kép.
PRAE.HU: Ez miben volt más?
Barna festékkel lett nyomva, kisebb méretű volt, és tematikájában is eltért. Elkülönülését a rendezésben is érvényesítették. Ez gyakorlatilag fiktív tájkép, nem volt rajta szürreális elem, stílusában nem fotorealisztikus, hanem sokkal elvontabb. Egy partszerű rész és egy modern felhőkarcolós város, közöttük tengerrel.
PRAE.HU: Az ArtMoment's-be hogyan kerültél be, és hogy sikerült a kiállításod?
A Facebookon kerestek meg, aztán megbeszéltük Nádudvari Noémivel a helyszínt: a Fahéj nevű kávézóra esett a választásom. Sokan eljöttek, főleg ismerősi körökből. A technikát sokszor félreértették, litográfiának nézték a rézkarcokat.
PRAE.HU: Mikor sajátítottad el ezt a technikát?
Már az egyetem előtt. A szentendrei AGY nevű alkotó-gyermekműhelyben kezdtem, ami velem együtt fejlődött, alakult. Amikor leérettségiztem, volt lehetőségem folytatni, és egy két éves OKJ-s képzésben részt venni a szentendrei művészeti iskolában, ahol a grafikai műfajokkal ismerkedhettem meg.
PRAE.HU: Kik tanítottak, milyen képzés volt?
A kezdetekben grafikára Vágási Tamás tanított, de Pirk Lászlónak is sokat köszönhetek. Ez kifejezetten grafikai képzés volt, minden hagyományos technika előfordult: rézkarc, fametszet, linómetszet, litográfia. Voltak stílusgyakorlatok, másolási feladatok is, én például Goya-képet másoltam. Harmadszorra kerültem be a Képzőre. Talán ez annak is köszönhető, hogy érettségi előtt kevesebbet foglalkoztam művészetekkel, inkább a fizika érdekelt.
PRAE.HU: Rajzaid nagyon meseszerűek, el tudnám őket képzelni akár egy sci-fi vagy egy modernizált Andersen-kötetben is. Honnan merítettél hozzájuk vizuális értelemben ihletet?
Álmomban sokszor látok hasonló víziót. Nagyon tudatosan választom ki a képeken szereplő motívumokat, hogy azok egy sajátos összefüggésrendszerbe rendeződjenek és a többi képpel együtt egyfajta tartalmi szimmetriát alkossanak, ahol minden motívum kapcsolódik egy már korábban megismert elemhez.
PRAE.HU: Volt-e irodalmi forrásszövegük ezeknek a grafikáknak?
Ha a diplomamunkáról beszélünk, nem volt irodalmi forrásszöveg. Persze elkerülhetetlen, hogy az ember irodalmi emlékképei befolyásolják bármelyik pillanatának bármelyik cselekedetét, mégsem lehet azt mondani, hogy engem egy könyvtár ihletett. Ha mégis, akkor az esetben nagyon alapos, minden valaha olvasott szövegre kiterjedő forráslistát illene készíteni, az pedig szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
PRAE.HU: A rajzaidban való egyediség, ez a belső világ hogyan kezdődött? Mikor kezdtél egyéni képi valóságot alkotni?
Jó kérdés, ezen még sohasem gondolkodtam. Már nagyon korán csináltam szürreális képeket, jóval az egyetem előtt... Talán pont egy olvasmányélmény indított el bennem valamit. Egy norvég író Jostein Gaarder Sophie világa című könyvéről van szó. A mű ötlete nagyon megfogott, a főszereplő a könyv történései közben, a szövegben jön rá, hogy valójában egy könyv szereplője, és innentől kezdve az ő belső világa lesz a modellje az emberi gondolkozás történetének.
PRAE.HU: A hét rézkarcon egy összefüggő történetet ábrázoltál vagy külön-külön története volt a kiállításon bemutatott grafikáidnak?
Egy összefüggő sorozatról volt szó, ahol az egyes képek külön-külön is megállták a helyüket. A kapcsolat alapja a már említett szimmetriaképzés, ami hálózatként átszövi a grafikákat és az egyes motívumok párosíthatóságán keresztül fejeződik ki. A kiállításon a grafikák sorrendje valósította meg ezt az elképzelést. A középső, vagyis a negyedik kép, A könyvek megtalálása volt a képi rendszer középpontja. Ehhez képest két irányba bontakozik ki a történet.
PRAE.HU: Erről a sok tükrözésről, a könyv-témáról, a fantáziádról Borges és a Bábeli Könyvtár jut eszembe. Az ő novelláiban is minden lehetséges ahogyan a te képeiden, de ez egyáltalán nem zavaró, sőt. A diplomadolgozatodban azt írtad, hogy valaki a Könyvek megtalálásában a Solaris című Stanislav Lem mű illusztrációira ismert, pedig te nem is olvastad ezt. Azt írod: "érdekes lenne megfigyelni, hogy mi vezetett erre a hasonlóságra". Borges egy novellája pedig épp azt a kérdést veti fel, hogy miért ne lenne lehetséges, hogy Cervantes Dom Quijote-jét valaki 200 évvel később újraírja? Szóról szóra. Mégis teljesen mást jelentene minden szó.
Igen, őt nagyon szeretem és tisztelem. A képek valójában több olyan elem összetételéből alakultak ki, melyeknek előtte nem volt közük egymáshoz sem képileg sem tartalmilag. Egymás mellé helyeztem olyan motívumokat, melyek eleve fiktívek, majd a környezettel való párosítás után egy még inkább fiktív helyzetet hívnak elő. Az elhelyezések szándékoltan kollázs-jellegűek, a képi jelek elkülönülhetnek, és a befogadó műveltségétől, világnézetétől függően számtalan értelmezést, történet, elképzelést hívhatnak elő.
PRAE.HU: Van-e példaképed?
Például Olgyai Viktor munkásságát nagyon figyelemre méltónak tartom, ő alapította meg egyébként a grafika tanszéket is az egykori Képzőművészeti Főiskolán.
PRAE.HU: Úgy tudom, hogy zenélsz is…
Tangóharmonikán játszom egy egyelőre név nélküli formációban, előtte gitároztam. Az ún. SZGDD dalok pedig egy közös projekt eredménye egyik legjobb cimborámmal, Daczi Dániellel. Nem jártam zeneiskolába, de a barátaimtól és a testvéremtől nagyon sokat tanultam és hát az interneten is vannak zeneleckék.
Igen, egyértelműen segítette. Több kiállításszervező is megkeresett már. A Kogart Friss kiállításán is bemutathattam a diplomamunkámat, illetve az Artmoment's keretein belül volt egy egyéni kiállításom. Volt ott egy zsűrizés és válogatás, melynek eredményeképp negyvenkét képet állítottak ki az ún. Spicy Collectiont. Ezeket a munkákat gyakorlatilag Európa-szerte utaztatják: Rómába, Berlinbe, Párizsba. Most a párizsi Magyar Intézetben lesznek láthatók a munkáim 2012 márciusában. A negyvenkettőbe tőlem az egész sorozatot beválogatták. A Kogart Friss kiállítása kapcsán pedig most Bécsben vannak kint ezen munkák nyomatai márciusig.
PRAE.HU: Az Artmoment’s-en milyen munkáid szerepeltek?
Ugyanazok a képek voltak kirakva, mint a diplomamunkámon, plusz egy kisebb, korábbi kép.
PRAE.HU: Ez miben volt más?
Barna festékkel lett nyomva, kisebb méretű volt, és tematikájában is eltért. Elkülönülését a rendezésben is érvényesítették. Ez gyakorlatilag fiktív tájkép, nem volt rajta szürreális elem, stílusában nem fotorealisztikus, hanem sokkal elvontabb. Egy partszerű rész és egy modern felhőkarcolós város, közöttük tengerrel.
PRAE.HU: Az ArtMoment's-be hogyan kerültél be, és hogy sikerült a kiállításod?
A Facebookon kerestek meg, aztán megbeszéltük Nádudvari Noémivel a helyszínt: a Fahéj nevű kávézóra esett a választásom. Sokan eljöttek, főleg ismerősi körökből. A technikát sokszor félreértették, litográfiának nézték a rézkarcokat.
PRAE.HU: Mikor sajátítottad el ezt a technikát?
Már az egyetem előtt. A szentendrei AGY nevű alkotó-gyermekműhelyben kezdtem, ami velem együtt fejlődött, alakult. Amikor leérettségiztem, volt lehetőségem folytatni, és egy két éves OKJ-s képzésben részt venni a szentendrei művészeti iskolában, ahol a grafikai műfajokkal ismerkedhettem meg.
PRAE.HU: Kik tanítottak, milyen képzés volt?
A kezdetekben grafikára Vágási Tamás tanított, de Pirk Lászlónak is sokat köszönhetek. Ez kifejezetten grafikai képzés volt, minden hagyományos technika előfordult: rézkarc, fametszet, linómetszet, litográfia. Voltak stílusgyakorlatok, másolási feladatok is, én például Goya-képet másoltam. Harmadszorra kerültem be a Képzőre. Talán ez annak is köszönhető, hogy érettségi előtt kevesebbet foglalkoztam művészetekkel, inkább a fizika érdekelt.
PRAE.HU: Rajzaid nagyon meseszerűek, el tudnám őket képzelni akár egy sci-fi vagy egy modernizált Andersen-kötetben is. Honnan merítettél hozzájuk vizuális értelemben ihletet?
Álmomban sokszor látok hasonló víziót. Nagyon tudatosan választom ki a képeken szereplő motívumokat, hogy azok egy sajátos összefüggésrendszerbe rendeződjenek és a többi képpel együtt egyfajta tartalmi szimmetriát alkossanak, ahol minden motívum kapcsolódik egy már korábban megismert elemhez.
PRAE.HU: Volt-e irodalmi forrásszövegük ezeknek a grafikáknak?
Ha a diplomamunkáról beszélünk, nem volt irodalmi forrásszöveg. Persze elkerülhetetlen, hogy az ember irodalmi emlékképei befolyásolják bármelyik pillanatának bármelyik cselekedetét, mégsem lehet azt mondani, hogy engem egy könyvtár ihletett. Ha mégis, akkor az esetben nagyon alapos, minden valaha olvasott szövegre kiterjedő forráslistát illene készíteni, az pedig szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
PRAE.HU: A rajzaidban való egyediség, ez a belső világ hogyan kezdődött? Mikor kezdtél egyéni képi valóságot alkotni?
Jó kérdés, ezen még sohasem gondolkodtam. Már nagyon korán csináltam szürreális képeket, jóval az egyetem előtt... Talán pont egy olvasmányélmény indított el bennem valamit. Egy norvég író Jostein Gaarder Sophie világa című könyvéről van szó. A mű ötlete nagyon megfogott, a főszereplő a könyv történései közben, a szövegben jön rá, hogy valójában egy könyv szereplője, és innentől kezdve az ő belső világa lesz a modellje az emberi gondolkozás történetének.
PRAE.HU: A hét rézkarcon egy összefüggő történetet ábrázoltál vagy külön-külön története volt a kiállításon bemutatott grafikáidnak?
Az olvasó
A zenélő
Kódfejtés az Erőd parkban
A búcsú
Az áramlás felfedezése
Orfeusz a Közlekedési Múzeumban
A könyvek megtalálása
Egy összefüggő sorozatról volt szó, ahol az egyes képek külön-külön is megállták a helyüket. A kapcsolat alapja a már említett szimmetriaképzés, ami hálózatként átszövi a grafikákat és az egyes motívumok párosíthatóságán keresztül fejeződik ki. A kiállításon a grafikák sorrendje valósította meg ezt az elképzelést. A középső, vagyis a negyedik kép, A könyvek megtalálása volt a képi rendszer középpontja. Ehhez képest két irányba bontakozik ki a történet.
PRAE.HU: Erről a sok tükrözésről, a könyv-témáról, a fantáziádról Borges és a Bábeli Könyvtár jut eszembe. Az ő novelláiban is minden lehetséges ahogyan a te képeiden, de ez egyáltalán nem zavaró, sőt. A diplomadolgozatodban azt írtad, hogy valaki a Könyvek megtalálásában a Solaris című Stanislav Lem mű illusztrációira ismert, pedig te nem is olvastad ezt. Azt írod: "érdekes lenne megfigyelni, hogy mi vezetett erre a hasonlóságra". Borges egy novellája pedig épp azt a kérdést veti fel, hogy miért ne lenne lehetséges, hogy Cervantes Dom Quijote-jét valaki 200 évvel később újraírja? Szóról szóra. Mégis teljesen mást jelentene minden szó.
Igen, őt nagyon szeretem és tisztelem. A képek valójában több olyan elem összetételéből alakultak ki, melyeknek előtte nem volt közük egymáshoz sem képileg sem tartalmilag. Egymás mellé helyeztem olyan motívumokat, melyek eleve fiktívek, majd a környezettel való párosítás után egy még inkább fiktív helyzetet hívnak elő. Az elhelyezések szándékoltan kollázs-jellegűek, a képi jelek elkülönülhetnek, és a befogadó műveltségétől, világnézetétől függően számtalan értelmezést, történet, elképzelést hívhatnak elő.
PRAE.HU: Van-e példaképed?
Például Olgyai Viktor munkásságát nagyon figyelemre méltónak tartom, ő alapította meg egyébként a grafika tanszéket is az egykori Képzőművészeti Főiskolán.
PRAE.HU: Úgy tudom, hogy zenélsz is…
Tangóharmonikán játszom egy egyelőre név nélküli formációban, előtte gitároztam. Az ún. SZGDD dalok pedig egy közös projekt eredménye egyik legjobb cimborámmal, Daczi Dániellel. Nem jártam zeneiskolába, de a barátaimtól és a testvéremtől nagyon sokat tanultam és hát az interneten is vannak zeneleckék.
Szerzők
-- Molnár Eszter --
További írások a rovatból
art&design
Az anyag mélyén című csoportos kiállításról
Más művészeti ágakról
film
Révész Bálint és Mikulán Dávid KIX című dokumentumfilmje a 21. Verzió Filmfesztiválon