Minden szempontból kiemelkedően jó és boldog év áll mögöttem. A saját irodalmiságom, szervezőként a magyar irodalmi életbe való beágyazódásom tekintetében ez volt az eddigi legsikeresebb. Többek között, mert sikerült egymagam vagy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésével több, igen nagyszabású irodalmi rendezvényt szerveznem. Az áprilisi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és az oda érkező Európai Uniós díszvendégség, azt mondhatom, egyedülálló bemutatkozás volt világviszonylatban: az unió huszonhat országából huszonhat szerző érkezett, képviselte és művein keresztül bizonyos értelemben bemutatta kultúráját, hazáját. Az, hogy ennyi ország egyszerre jelen legyen és prezentálja irodalmát egy magyarországi könyves fesztiválon, nagy munka és szervezés volt, de büszkék voltunk, mikor megvalósult. A Könyvfesztiválba beletartozó Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, és más, kapcsolódó programot Karádi Évával, a Magyar Lettre Internationale vezetőjével együttműködésben szerveztünk meg.

Ezután az Ünnepi Könyvhét következett június első hetében, amely rendezvény keretében Budapesten és az országban 88 helyszínen - s hosszú idő óta először határainkon túl is -  nagyon gazdag program és rengeteg könyv várta a látogatókat, akik száma rekordszerűen magas volt. Kiderült (nem csak) számomra, hogy az irodalmi rendezvényeket évről-évre igenis szeretik látogatni!

Saját sikertörténetem, hogy a jól működő Hadik Irodalmi Szalon háziasszonya vagyok, ahol gyakran szembesülök azzal a ténnyel, hogy megfelelő eszközökkel milyen sok embert meg lehet szólítani, s a művészetek felé fordítani. Sok fiatal és idősebb szerzővel ismerkedtem meg az elmúlt esztendőben, mutattam be őket a Hadik Irodalmi Szalonban vagy egyéni könyvbemutatókon, utaztam velük külföldre Frankfurttól Brüsszelig, s ezen élmények által saját életem is kitágult. Fontos számomra, hogy Szalonomban ne csupán az irodalom és így írók, költők, irodalmárok legyenek jelen, hanem a társművészetek bevonásával egy szélesebb olvasóközönséget tudjunk teremteni, vagy éppen az irodalomhoz is közelebb vigyük a képzőművészetet, zenét. Ugyanakkor azt gondolom, az irodalom a legmagányosabb művészeti ág, hiszen egy koncertre vagy kiállításra barátainkkal, csoportosan járunk, járhatunk, egy-egy tárlat látogatása közösségi élményt nyújt, ahogy a koncert is. Nem győzzük kapkodni a fejünket, hogy melyik társaságunkkal melyik szórakozóhelyre üljünk be épp egy koncert után vagy előtt, míg a csoportos, közös olvasás egy koncertterembe nehezen képzelhető el. Ahhoz tehát, hogy a fiatalokhoz is eljuttassuk az irodalom kiemelkedő műveit, szerzőit, azokat a köteteket, amelyek személyiségünk, tudatunk, identitásunk kialakulásában nagy szerepet játszanak, az ő hangjukon kell szólni. Megtalálni a kulcsot a mai olvasókhoz, és kinyitni az ajtót.

PRAE.HU: Nehézség nem is volt?

De, igen. Úgy látom, a kultúra bizonytalan lábakon áll. Kevesebb a pályázat, a forrás, amit ki lehetne használni, a támogatások nehezen szerezhetőek meg különböző szervezetek vagy fesztiválok számára. Ez pedig azért kellemetlen, mert a nagyközönséghez ezek a problémák közvetlenül nem juthatnak el, vagyis a színvonalat évről-évre emelni kell, de legalábbis megtartani. Ugyanazt a nívót azonban kevesebb pénzből, kevesebb munkatárssal, csak sokkal több munkával és koncentrációval lehet elérni.

PRAE.HU: Sokan tudják, és említetted is, hogy többször is külföldre kellett utaznod, így nyilván sokat láttál, hallottál az ottani viszonyokról. Mit gondolsz, a magyar kultúrpolitika válsága ki fog hatni a magyar könyvek külföldi eladására, a magyar irodalom befogadására?

Ezt nem tudom megmondani, politizálni pedig nem szoktam. Általánosságban azt válaszolnám, hogy mindig, mindenre kihatott az, ami a politikában történt. Könyvvásárokon, például a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron – ami a világ egyik legnagyobb könyves rendezvénye – kérdezősködtek arról, hogy mi történik Magyarországon, kikkel fognak/fogunk tudni továbbra is együttműködni, kihatással lesznek-e bizonyos intézkedések az ottani megjelenésre, Magyarország kivívott helyére a nemzetközi könyvpiacon, irodalmi életben. Ezekre a kérdésekre azonban nehéz válaszolni, mert számunkra is kérdéses, hogy hány országba tudunk majd eljutni díszvendégként azok közül, ahová meghívtak bennünket. Az ilyen könyvvásárokon történő díszvendég-bemutatkozásokat a világon mindenhol kiemelt pénzekkel támogatja az adott állam, s mivel mindez a nemzetközi kultúrpolitikáról is szól (nemcsak könyveket adunk el, hanem reprezentálunk, bemutatjuk, képviseljük a magyar kiadókat, szerzőket, Magyarországot), az ilyen meghívásokat visszautasítani nyilvánvalóan nem illik. Ha a támogatás elapad,− márpedig a Frankfurti Könyvvásárra évek óta nem kapunk támogatást, kisebb a standunk, nincsenek új installációk −  akkor le fogunk maradni.

Azt gondolom, a (magyar) irodalom egy sziget kellene, hogy legyen, ami sokakat át tud segíteni a nehézségeken, akármi is történik egy országban. Hiszek abban, hogy nem csupán az irodalmi berkeknek, hanem másoknak, így a politikusoknak is vezetőik az íróink, költőink.

Szüleink még úgy nőttek fel, s általuk sokan mi is olyan világot láttunk, hogy amikor például egy Nyugatos szerző, vagy Juhász Ferenc, Nagy László, Pilinszky János legújabb verse megjelent, összeszaladtak az egyetemisták és egy óra múlva már kívülről fújták. Nem volt igazán szó arról, hogy a költők milyen politikai oldalon állnak, egyszerűen „vezérek” voltak.

PRAE.HU: Szentmártoni Jánossal készített interjúnkkor ő úgy fogalmazott, hogy eddig a kultúra, s gyakran az irodalom volt hatással a politikára, nem pedig fordítva. Te is erre gondolsz?

János mint a Magyar Írószövetség elnöke egy picit más aspektusból közelíti a témához, mint én. Nem lett volna reformkor, nyelvújítás vagy sok egyéb más, ha a kultúra emberei, a különböző csoportok vagy szalonok nem lettek volna ott, ahol voltak.

Amire, akikre én gondolok, az inkább Babits, Ady vagy más olyan szellemi nagyságok, akik önmagukban is bástyaként álltak. Nagy László vagy Hubay Miklós sem voltak politikai vezetők, mégis rengeteget tettek a magyar nyelvért, irodalomért. De ki olvassa ma Hubay Miklós drámáit, ki tud arról, hogy ő Firenzében hogyan tanított, hogy védte meg a magyarságot, hogy juttatta el emberek ezreihez a magyar nyelvet és kultúrát? De mondhatnék más neveket is, akik nem politikai, hanem „életvezetők”, az életet megkönnyítő személyiségek voltak. Ezért gondolom azt, hogy kicsit másról beszélünk.

PRAE.HU: Feladataid közé tartozik a magyar irodalom külföldi népszerűsítése. Bár korábban utaltál a 2011-es külföldi látogatásokra, mégis arra kérlek, mesélj többet ezekről!

Rengeteg könyvvásárra utaztam Moszkvától kezdve Frankfurtig, ahol értő közönségtől tényleg nagy érdeklődést láttam a magyar irodalom irányába.

Rendkívül érdekesek azok a rendezvények, ahová 1-1 íróval vagy költővel utaztam, hiszen sokkal személyesebben láttam, milyen sikert lehet elérni, s sok esetben barátaimmá váltak a szerzők. Ilyen volt Erdélyben Szálinger Balázzsal utazni, aki egyébként is az egyik kedvenc költőm, véleményem szerint korosztályának a legtehetségesebbje, s a magyar irodalom egyik legfénylőbb fiatal csillaga. Sose voltam még Kolozsváron, ahol ő viszont szívben, lélekben otthon van. Fantasztikus volt látni az ő közegét, a fiatal írókat, költőket, akiket általa megismertem, és az olvasóközönséget, akik tisztelik az irodalmat és az irodalmárokat.

Bukarestben Esterházy Péterrel, Nádas Péterrel, Bartis Attilával és Bodor Ádámmal együtt megjelenni a romániai könyvvásáron és ott napokat eltölteni, őket hallgatni színpadon vagy este a vacsoraasztalnál – felejthetetlen élmény lett.

Ugyanilyen meghatározó volt Grecsó Krisztiánnal utazni és napok alatt barátokká válni Brüsszelben 2011 őszén. Krisztián rendkívüli kötete, a Mellettem elférsz kapcsán egy beszélgetést szerveztem neki a Brüsszeli Magyar Intézetben, ahol annak ellenére, hogy csak egy hetünk volt beharangozni az estet, rengetegen gyűltek össze. Krisztián könyveit szinte öt perc alatt elkapkodták, s csüngtek rajta a beszélgetés előtt és után az érdeklődők, olvasók. A számos pozitív visszhangra alapozva mondom, hogy van értelme ezzel foglalkozni!

PRAE.HU: Mit tapasztalsz, külföldön hogyan fogadják a lírát?

Hiszek a költészet erejében, teremtő és emberség-megtartó létszerűségében. Mégis, azt látom, hogy manapság verseskötettel megjelenni igencsak nehéz, pedig ha jobban belegondolunk, a vers annyira sűrű-szövésű, koncentrált szerkezet, olyan fontos útravaló lehet egy-egy megkezdett nap előtt vagy este, nyugalomba megtérve, amit elképzelhető, hogy gyorsabban, hatékonyabban tudnának befogadni az olvasók. Érthetetlenül van visszautasítva a költészet, bár a novella vagy a dráma sincs túlságosan könnyű helyzetben.

Az olvasási szokások átalakultak. Nem úgy öltözködünk, mint ötven éve, miért akarunk úgy eladni könyveket, mint hatvan éve? Új utakon kell közelíteni az olvasókhoz!

Az én módszerem az összművészetiség, a művészeti ágak fúzióján keresztül kibontani az irodalmat, az írók, költők szerepét, helyét, valamint az alkotók megismertetése egymással és a közönségükkel – színpad, a nézőktől, hallgatóktól való eltávolítás vagy mindennemű „póz”, mesterkéltség nélkül.

Persze más a hangulat a Nyitott Műhelyben, a PIM-ben vagy nálam, a Hadik Irodalmi Szalonban, van tehát választási lehetőség a befogadók számára, a lényeg, hogy ösztönözzük az embereket arra, hogy látogassák az irodalmi rendezvényeket.

PRAE.HU: Személy szerint úgy látom, az irodalom kicsit küszködik, míg a többi művészeti ág könnyebben talál közönséget magának.

Ahogy említettem, az irodalom magányos tevékenység, míg közösségi élményként egy kiállításra vagy koncertre elmenni egyenesen trendi. Úgy látom, az irodalom vagy annak reprezentációja még nem alakult eleget ahhoz, hogy divat legyen, de mi, szervezők, az irodalom önkéntes szolgálói mindent megteszünk azért, hogy az lehessen. Hiszen rajtunk, rajtam múlik, hogy a kultúrára éhes, de nem szakmabélieknek akár itthon, akár külföldön hogyan vezetjük be egy év irodalmi termését. Meg kell mutatni az embereknek, hogyha elolvas egy Szálinger Balázs verset, akkor máshogy fog nézni például Rómára, vagy a szerelmére. Ha elolvassa Grecsó Krisztián Mellettem elférsz regényét, másképp látja, érti majd önmagát, a sorsot, vagy a családot, a családját, a hovatartozást.

PRAE.HU: Ha már újítás és trend: mit gondolsz az olvasási szokások változásáról? Tíz év múlva a könyvvásárokon e-book olvasók lógnak majd?

Pár éve kezdődött az e-book bevezetése, én régimódi olvasó vagyok, így tartózkodóan szemlélődöm ezen a területen. Azt hiszem, kell még pár év, hogy be tudjam fogadni az elektronikus könyvet.  Természetesen látom az előnyeit, mégsem gondolom úgy, hogy a könyvtestet, a papír illatát vagy a borítót pótolni tudja majd. Nem gondolnám, hogy eltűnne a nyomtatott könyv valaha is a piacról. Frankfurtban a magyar nemzeti standon 2011-ben először rendeztünk az e-könyvek magyarországi helyzetéről előadást a Kossuth Kiadóval közösen, s a beszélgetés nemcsak nekem volt hasznos, hanem a számtalan látogatónak, érdeklődőnek is. Úgy gondolom, egyre többet hallunk majd az elektronikus könyvről, s bizonyosan jól van ez így.

PRAE.HU: Zárásképpen azt kérdezném, hogy mi volt 2011-ben a legjobb olvasmányélményed?

Nagyon szerettem Szécsi Noémi Nyughatatlanokját, Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című regényét, Lator László A megmaradt világ - Emlékezéseim könyvét, illetve Csányi Vilmos Kisfiam, Ikarosz című kötetét. Schein Gábor, Szálinger Balázs, Nádasdy Ádám vagy Zilahi Anna verseit, valamint kiemelném Kántor Péter Levél anyámnak című gyönyörű költeményét. Mivel Édesapám, Juhász Ferenc költő vers-születéseit szinte mindenkinél előbb láthatom, így létélmény mellette élni és tanúja lenni a költészet születésének!

Fotó: Szőcs Petra