Orcsik Roland és Nemes Z. Márió

PRAE.HU: Mik voltak a negatív hatások, ha voltak ilyenek?

A facebookon a minap kiírtam, hogy a napi politika ópium, néhányan reagáltak erre a gondolatra, Radics Viktória pedig kijavított: a napi politika kannás bor. Nagy kár, hogy a csürhe politizálása ennyire átitatja a mindennapjainkat. Diktatúra csak azért lehetséges, mert a többség kétségbeesésében szórakozni akar, vevő rá – dehát: „Kétszer kettő az négy. / Ha sosem mondod el – elfelejtik. / Ha túl sokszor mondod: nem hiszik el.”

Ezenkívül egyetlen egy dolog okozott zavart: az olykor magamat és a másokat daráló türelmetlenségem.

PRAE.HU: Mint említetted, a Tiszatáj folyóirat versrovatának szerkesztője lettél. A korábban nagyon magas színvonalú, mostanában azonban talán túlságosan is regionálissá vált folyóirat új csapatával terveztek-e újításokat, változásokat? 

Szerintem nem teljesen igaz, hogy „mostanában regionálissá vált” a folyóirat, ez inkább korábban volt így. Úgy látom, amióta új csapat van a lapnál, azóta javult a minőség is. Vizuálisan is, tartalmilag is megújultunk.

Sokkal inkább nyitottabb lett a kortárs világirodalomra, mint eddig. A Tiszatáj korábban is közölt világirodalmat, csak inkább blokkokban. Hász Róbert viszont fejébe vette, hogy eztán állandóvá teszi annak jelenlétét a lapnál, hiszen ő mindig is érdeklődéssel olvasta a világirodalmi munkákat, amit én kiterjesztettem a kritikarovatra, hiszen alig van a külföldi irodalomnak magyar kritikai recepciója. Aki ismeri Tóth Ákos értekező munkáit, az tudhatja, mit jelent az, hogy egy ilyen kaliberű figura lett a tanulmányrovat vezetője. Rám már megharagudott pár szerző, úgyhogy szoknom kell azt a szerepet, hogy a félreértelmezett regionalizmus mumusa lettem, s ott van még néhány kísértet a múltból, amit kezelnem kell. Emellett számos olyan ötletünk van, ami előre lendítheti az egészet: lesz egy lengyel-számunk, olasz-számunk, Pasolini-blokkunk, kortárs délszláv, román összeállításaink és így tovább. Több helyi, országos és határon túli lapbemutatót tervezünk, szorosabbra fűzzük a szerzőinkkel a kapcsolatokat. Hátra van még a netes felület kifejlesztése Annus Gábor irányításával, az új kommunikációs formákban való nyüzsgölődés stb.

PRAE.HU: Egy személyes beszélgetésünk során említetted, hogy az általad megálmodott Sínbusz Fesztivál körül is változások várhatók. Ugye azért repülünk még az Ezüst Nyíllal?

A szabadkai Symposion Egyesület többé nem a szerbiai főszervezője a fesztiválnak, Sírbik Attila sokat segített, főleg az idei fesztiválon, ám többek között rendbe kell szednie folyóiratát, mert már egy éve nem jelent meg az a szám, amiben én is vállaltam szerkesztői munkát (a legutóbbi hír szerint januárban megjelenik végre). S ami nagy szívfájdalmam, a csapatunk egyik oszlopos tagja, egy igazi Küklopsz, magyar nevén Lanczkor Gábor elköltözik tavasszal Szegedről Balatonra. Ez nagy veszteség. Ám máris gazdagodtunk új emberekkel, Szegeden Petró Júlianna, Szabadkán Tülkös Terézia segítségével Berényi Emőke, Merzsa Ildikó és a zentai Mészáros Anikó fogja segíteni a fesztivál működését. Az új emberek pedig mindig új ötleteket, új arculatot, új energiákat jelenthetnek...

PRAE.HU: Mit vársz 2012-től? Milyen terveid vannak, és melyeket látod ezek közül megvalósíthatónak?

Elindítom a disszertációs eljárást, s befejezem a PhD-s történetet. A költő Beszédes István, a zentai zEtna kiadó master of puppetse még az év folyamán kért tőlem egy tanulmánykötetes kéziratot, de azóta annyi minden történt, hogy a dolog elhalasztódott, jövőre ezt is nyélbe szeretném ütni. Ugyancsak Beszédes kért meg, hogy állítsak össze egy digitális válogatott verses kéziratot, ez arra lesz jó, hogy aki a Vajdaságban nem jut a köteteimhez, s kíváncsi rájuk, akkor az a www.zetna.org honlapon szemezgethet magának belőlük. Egy belgrádi kiadó, a Treći Trg leadta a pályázatot a verseim szerb nyelvű megjelentetésére (Marko Čudić fogja fordítani őket), remélem nyernek a szerbiai pályázaton (Magyarországon, mint azt tudjuk, a kormány megszüntette azt az alapítványi forrást, amely a magyar irodalom külföldi reprezentációját segítette, s egyelőre még nem látszik az a pénz, amivel helyettesítené). Én is megpróbáltam lefordítani a verseimet szerbre, de az a baj, hogy amikor elkezdek szerbül gondolkodni, akkor átírom őket, nem pedig lefordítom. Ezért jobb, hogy Marko végzi el ezt a munkát helyettem. S lehet, hogy megpróbálok majd egy szerb nyelvű verset írni ehhez a kötethez, afféle függelékként vagy utószóként. Egyébként szeretném elősegíteni a fiatal magyar irodalom fordításának lehetőségeit... A szerbekkel, horvátokkal, szlovénokkal ki lehetne találni egy közös csereprogramot, csak pályázat kéne hozzá... Aztán itt van a JAK-füzetek körüli meló, amit örömmel csinálok, mert élvezem a kéziratok szigorú olvasását. S örülök, hogy sorozatszerkesztőként a JAK-elnökség tagja lehetek, úgy érzem, tudok majd pozitív erőket gerjeszteni, olyan ötletekkel előrukkolni, amelyek segíthetik a JAK, illetve a fiatal magyar irodalom további népszerűsítését.

Szeretném végre élőben is látni Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját, erre a darabra büszke lehet a magyar és az összes többi pentaton skálán nevelkedett nemzet. Meg valamelyik Eötvös Péter operát, remélem, most, hogy hazaköltözött, lesz erre alkalmam.

És örülnék, ha végre találnék szukát a tacskómnak, Dezsőkének, mert szeretném, ha teljes életet élne, amibe a szex is befelér, egyelőre ugyanis a keresztbe tett emberi láb hozza ki belőle az „állatot”...


Bencsik Orsolya, Orcsik Roland és Turi Tímea

PRAE.HU: Idén jelent meg Mahler letöltve című versesköteted, amit a legtöbb kritika méltatott. Voltak lehúzó kritikák is? Ha igen, befolyásolták-e ezek a kritikusi szemléletedet?

Lehúzó kritika nem, csak kritikus megjegyzések voltak, illetve egy kritikus viszonyult eddig ambivalensen a könyvhöz. Én mindegyiknek örültem, akkor is, ha ilyen-olyan mértékben különbözik az elvárási horizontunk, s nem mindegyik bírálatnak akarok megfelelni. A könyvnek kifejezetten jót tesz, ha sokféle reakció érkezik rá. A félre- vagy a másként értések pedig akár termékenyítően is hathatnak. Egyébként nem a feltétlen dicséret tesz jót a kötetnek és a költőnek. A diktatúrában szoktatták a szerzőt ahhoz, hogy a negatív kritika biztos politikai rendelésre történt. Nem tagadom, volt ilyen, ám nem minden bírálat azonos a koncepciós perekkel. Az én generációmat, s a nálam fiatalabbakat áthatja a kritikus szellem, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Nekem kifejezetten tetszik a felvilágosodott Voltaire azon gondolata, hogy: „Nem értek egyet Önnel, de meghalnék érte, hogy elmondhassa, amit gondol”. Azzal, hogy a mártíromságot nem biztos, hogy akarnám, sőt, távol áll tőlem a színpadias halál gondolata. Sőt, egyáltalán nem szeretnék meghalni.

A kérdésed második részére válaszolva: egyáltalán nem hatottak a könyvemet ért kritikák a saját kritikusi szemléletemre.

PRAE.HU: Van-e olyan szerző, akinek munkásságával az idén ismerkedtél meg és nagyon megfogott valamiért?

Szöllősi Mátyás versei, most jelent meg a kötete a Kalligramnál, s alig várom, hogy elolvashassam én is az egészet.

PRAE.HU: Mi volt az idei nagy olvasmányélményed?

A karácsonyi ünnepek alatt elolvastam a különleges századfordulói szerzőnő, becenevén Itóka naplórészleteit az Adyval töltött párizsi élményeiről, különösen azok a részek tetszettek, amelyek nem rajongói attitüdből, nem az Ady-gyártotta közhelyek és pózok által (a neurotikus költő-próféta stb.), hanem a hétköznapi, akár unalmas helyzetekben jelenítik meg a kultikus szerzőt. Nekem Ady az egyik God-zillám (igen, nálam politeizmus van). S ha már Ady, akkor a kortárs ragadozó szörnyekről is essék pár szó: Térey János Protokollja minden piros és fekete pontjával együtt lenyűgözött, főleg a befejezés, továbbá a decemberi Híd folyóirat interjúi, melyek nagy része az idei nagy sikerű Dombos Fesztiválon elhangzott beszélgetések szerkesztett változatai. Szerettem Végel László naplójának néhány gondolatát az Időírás, időközben II. című kötetéből. Varga Mátyás parsifal, parsifálja izgalmas anyag. Lanczkor Gábor Hétsarkúkönyvéről nem sokan írtak eddig, ez jó jel, mert az sugallja, nagy kihívás a könyvről gondolkodni. Két szerb költő, Milena Marković és Goran Korunović, valamint a szlovén Aleš Šteger új verseskötete, illetve Srđan Srđić Mrtvo polje című regénye. Michell Houellebecq A térkép és a táj című regénye teljesen feldobott. A többit majd lásd a hamarosan megjelenő, Irodalmi Jelen évértékelő körkédésén adott válaszomban. 

 

Fotó: Dézsi Judit