Üzletembernek a lelkedet / Faust-közvetítés a MET-ből / PRAE.HU

Ami az operajátszást illeti, nem a MET-től várjuk a forradalmat. Forradalom a Faust esetében sem volt, szó se róla. Viszont a sok átütő hang együtt, az intenzív jelenlét és együttlét, színészi és énekesi teljesítmény, amihez hozzájárul a hihetetlen dinamizmussal vezénylő karmester, Yannick Nézet-Séguin, aki a Metropolitan zenekarából ezúttal végtelen virtuozitást hoz ki (gondolhatunk akár a második rész kezdetének fúvósaira), és árnyalatok széles sorával biztosítja a produkció minőségét.

Az amerikai rendező, Des McAnuff (számos színpadi és zenés színházi előadás rendezője, zeneszerzője, sőt szerzője) a XX. századba helyezte a cselekményt, mégpedig világháborús kontextusba, ahol is Faust laboratóriumában atombomba készül, s a katonai egyenruhák is ezt a kort idézik. Ez az áthelyezés működött is, egyáltalán nem hatott képtelenségnek, jelmezei, ikonikus figurái, monumentális kivetített és egyébként animált alakjai vagy a Mefisztó „koreografálta” századelőt stilizáló őrült táncok egységbe foglalták a produkciót. Valentin is a világháborúba indul, s majd onnan tér vissza Margit húgához.

Faust öregen

A darab folyamatosan azzal játszik, hogy közeledik és távolodik az evilágtól (kétszintes dráma – mondják a Goethe-műre). A világháborús környezet által viszont még súlyosabbnak, hozzánk közelebbinek hatnak a Faust eseményei és szereplői, annak varázslatával, filozófiájával, földöntúliságával, néha a groteszkséget súroló tragikumával. (Gondoljunk csak Margit sorsára: anyja meghalt, húga szintén, bátyja a szemünk előtt hal meg, és ez csak körítés ahhoz, hogy mellesleg „illegálisan” teherbe esik, a társadalom kitaszítja, megöli gyermekét, s kivégzik – borzalmas, de így sűrítve mégis van benne valami komikus túlzás, s az opera hiába hosszú, mindezt nagyon is sűríti, felnagyítja.) Itt az emberközeli, az átérezhető felé billen a mérleg, s ennek az énekesek, és értem ezen a kórust is, plasztikus szerepformálása adja az alapját.

Templomban

Mefisztó (René Pape) egészen addig a pillanatig, míg Faust be nem megy Margithoz szenvtelen, a semlegességével hátborzongató alak. Üzletember, akin látszik, hogy neki kizárólag a címszereplő lelke kell, s hogy ezt hogyan, mi áron szerzi meg, mellékes. A közhelyek kerülésével formál karaktert: nem vigyorog hát démonian, nem aggódik, és nem kárörvend, egyszóval érzelemtől mentesen, hideg fejjel indítja útjára, és kíséri a hozzá hasonló alakká fiatalodott Faustot. Jonas Kaufmann Faustja és Marina Poplavszkaja Margitja emóciókban annál gazdagabb: átütő, romantikus, érzelmes, de nem csöpögős, és hihetetlen energia hatotta át a húzások ellenére (a Walpurgis-éj jelenet kimaradt) sem rövid opera nagy szerepeit, ráadásul a teljes produkció folyamán, ami szintén egyedülálló.

A nagy technikai tudás adta lehetőségek ebből az előadásból sem maradnak el. Itt azonban rendkívül jól használják őket, például valóban tértágító, szédítő hatású, nagyságot növelő a felhők suhanása a háttérben. Vagy a víz vérré válásának látványa mintegy Mefisztó puszta akaratára kellemesen ellenpontozza Mefisztó szenvtelenségét, egyszerűségét, távolságtartását a varázslatainak nagyságával. Ugyanakkor arra is figyelnek, hogy a sok párhuzamos emberi mozgás, (mondanom sem kell, Mefisztó varázsolja őket séta-varázspálcájával) olyan apróságokra is lehetőséget adjon, hogy Faust és az ördög eskütételekor, mivel egymáshoz képest tükrözve teszik kezüket a „szívükre”, törvényszerűen egyikük, éppenséggel Mefisztó, mégis jobb oldalra teszi kezét. Ennyit a sátánnal való esküről mint lehetőségről.

Charles Gounod: Faust

Faust: Jonas Kaufmann
Margit: Marina Poplavszkaja
Siebel: Michèle Losier
Valentin: Russell Braun
Mefisztó: René Pape

Közreműködik: a Metropolitan Opera Zenekara és Énekkara

Vezényel: Yannick Nézet-Séguin
Rendező: Des McAnuff

A Metropolitan Opera élőközvetítése

2011. december 10.
Művészetek Palotája, Előadóterem

színház

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról