PRAE.HU: Az idei gyerek- és ifjúsági könyvtermésből melyik kötetnek adnád az év könyve díjat, és mivel indokolod ezt a döntésed?

Nem találkoztam olyan gyerekkönyvvel idén, melyre azt mondhatnám, hogy számomra kétségkívül az év könyve, mert az mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében nagyon erős volna. Inkább két kötetet emelnék ki, melyek újszerűségének nagyon örültem. Nagy hatással voltak rám Herbszt László illusztrációi A csodálatos szemüvegben – tetszett a színviláguk, illetve az, hogy egyszerre voltak félelmetesek, gonoszak, megnyugtatóak és humorosak. Ezenkívül egészen fellelkesített Nyulász Péter Helkája – fontosnak tartom, hogy a kortárs magyar gyerekirodalom is felelevenítse és átértelmezze a hagyományokat, a legendákat, hogy megmutassa a gyerekeknek, milyen izgalmas is a kultúránk. Balatoniként különösen kedves nekem ez a könyv.

PRAE.HU: Volt-e olyan gyerekkönyv idén, amelyiknek citrom-díjat adnál? Ha igen, miért?

A citrom-díjat az év nagy tévedésének, a Lapozható DIA meséknek ítélném. A sorozat mögött láthatóan nincs koncepció, még csak nem is a nagy klasszikus vagy a legszebb tekercsekkel indított a Diafilmgyártó Kft. A didergő királlyal például az utóbbi évek egyik legcsúnyább mesekönyve született meg. A könyvek grafikai és tipográfiai szempontból sem szépek, a diafilmtekercsek szövegei sem állják meg a helyüket egy mesekönyvben. Az elavult diafilm-illusztrációk minden maradék varázsukat elvesztették a nyomtatás során.

PRAE.HU: Mit gondolsz, hogy sikerült a Mesebeszéd című gyerekirodalmi szimpózium? Közeledik az év vége, az összegzések ideje, hogyan értékelnéd 2011-et gyerekirodalmi szempontból?

Azt gondolom, a két kérdés valahol elválaszthatatlan. A Mesebeszéd tulajdonképpen egy tünete annak, hogy valami nagyon fontos (és talán megkésett) mozgás beindult a magyar gyerekirodalomban. Most már van annyi jó szöveg, hogy ne pusztán annak örüljünk, hogy megjelenik valami, ami a bóvlinál egy kicsit is jobb: mind a kritikusnak, mind az olvasónak erős az igénye arra, hogy valódi irodalmat olvasson, ha egy mai gyerekkönyvhöz nyúl. A kritikusok egyre őszintébben fogalmaznak, és a fórumok is lépéseket tesznek annak érdekében, hogy szakmai véleményeket közöljenek. Néhány éve még hallhattunk olyan érvet, hogy azért nem lehet lehúzni egy gyerekkönyvet, mert a kiadó nem ad több recenziós példányt. Ez mára szerencsére kikopott, és mint kiderült, a kiadók sem sértődékenyek. Manapság nem csak a futottak még kategória szerzői, illusztrátorai, kiadói kapnak kritikus megjegyzéseket, hanem a „szent tehenek” is. A felismerés, hogy ez szükséges, régóta megszületett – de a Mesebeszéden a szerkesztők és a kritikusok ezt nyíltan ki is mondták.