A virtuális tér nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a költők négy Skype-bázison állomásoztak: Nemes Z. Márió Bécsből, albérleti szobájából olvasott fel, Budapestről, a Kalicka Bisztróból Csobánka Zsuzsa, Kele Fodor Ákos és Pál Dániel Levente, Debrecenből, a Modemből Áfra János, Korpa Tamás, Lapis József jelentkeztek, Szegedről, az egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékéről pedig Kollár Árpád, Orcsik Roland valamint Pál Sándor Attila.

„Van-e szándék?” Van!

A cél elsősorban egy nem megszokott „csendesülős” felolvasás szervezése volt, hanem egy „globálisan”, virtuálisan és nem virtuálisan is (inter)aktív est lehetőségének felvetése.

Bár az estet az előzetes tervekkel ellentétben live streamen hallgatni, nézni nem lehetett, azért a legtöbb helyszínen nagy sikere és közönsége volt. A négy állomásra ellátogató közönség nem „csak” a helyi felolvasóest résztvevője volt, hanem három másik rendezvényé is, s azt hiszem, ez az, ami kiemeli a programot az eddigi hasonló próbálkozások közül. Izgalmas volt az is, hogy egy-egy város szerzői nem egymás után olvastak fel, hanem spirálisan, összefonódva váltogatták egymást a különböző bázisokon állomásozó költőkkel, elősegítve ezzel a tér „feloldását”.

Helyzetjelentés Szegedről:

"Ilyen ez, mikor a médium maga a médium” – mondja Tóth Benedek kis elkeseredéssel az arcán, amikor – mint mindenki a szegedi csapatból – megállapítja, nem jó az, amikor – tisztelet a kivételnek – a bölcsészek technikai szakértők akarnak lenni. Na jó, legalábbis itt „délen” nem.

„A médium maga a humor” mondattal kezdte az estet Gaborják Ádám, mivel minden előzetes hang- és videópróba ellenére a technikának az a bizonyos galád ördöge végül hagyta a rendszert összeomlani, így Szeged az éterből jelentkezett, kép nélkül, de elég nagy hanggal és kitűnő hangulattal.

Az üzenet a médium, csak hát néha nem értettük, mit üzen. Nemes Z. Máriót általában megkövülten láttuk, aggódtunk is rendesen, hogy csak lefagyott, vagy megfagyott bécsi szobájában. Az est legtöbb pillanatában a debreceniek közül Áfra János avatarját láthattuk, aki a többiek szerint „heroikus pózban fagyott le”. Ettől függetlenül őt és Korpa Tamást volt szerencsénk meghallgatni (bár a hang olyan rossz volt, hogy azt hittem végre „élőben” hallom az azerbajdzsáni nyelvet), Lapis József felolvasásáról sajnos lemaradtunk. Ennek oka, hogy Orcsik Roland felesége és pici lánya szerették volna a felolvasást otthonról hallgatni, a bevonásukra tett kísérlet azonban megszakította kapcsolatunkat a többi várossal.

Az újbóli, félsikeres kapcsolódás után a szegediek közül Orcsik Roland "Mahler újratöltve" alkalmi versei következtek, amibe a laptopoktól kezdve Gaborják Ádámig mindent sikerült ott, helyben beleszőnie.

A második szegedi felolvasó Pál Sándor Attila, „Szeged legújabb reménysége” volt, aki magát „vésztartaléknak” nevezve (Lanczkor Gábor helyett jött el) Depresszió című, nagyon erős szövegét olvasta fel.

Szeged zárszavaként Kollár Árpád olvasott, aki „egy furcsán életre kelt allegóriába csöppent” költőnek érezve magát, laptop elé ülve laptopjáról olvasott. Zsebében közben észrevettem két fenyegetően kikandikáló fokhagymát, ennek interpretálását azonban mindenki saját fantáziájára bíznám.

Egy beszámoló keretei között visszaadva valamit a hangulatból és a párhuzamos estekből, elkértem egy-egy másik helyszín szubjektív beszámolóját is:
 

Debrecen (Áfra János):

Másfél óra zsinórkötögetés, térszervezés, hangolás után, kábé negyed órával a célba vett kezdés előtt még minden oké, a Modemes Zöld Szamár kávézó LCD-képernyőjén betölt PéDéeL, majd Gaborják Edem bizakodó arca, aztán egy mozdulatlan Nemes Z. Márió-portré, egy pillanatra azt hiszem, lefagytunk, pedig csak az épp bécsiként funkcionáló poéta mozgása buddhikusan – vagy már-már atmanikusan – megfontolt. Átfut rajtam, hogy ez nem stimmel, hisz Márió verseit nem szokás lelkekhez kötni, ekkor hál’isten megszólal, beszélünk, mindenki hall és lát, mindenfelől mindenhova.

Szivárognak a kávézóba a vendégek, a poharamba sör, várunk, a habot leszippantom, én szeretem, és pár perccel kezdés előtt a médium üzen. Azt üzeni, hogy nem kapcsolhatóak a szegediek, közben megtelik a Zöld Szamár, a debreceni közönség lenyomja az üzenetet, Dani telefonál, Gaborjákot nem látom, én telefonálok, Márió a képek szerint meditál. Dani eléri Gaborjákot, tehát én nem érem el, Márió a telepatikus kommunikációval kísérletezik, vagy talán szuggerálja a médiumot, de a szegedi kép nem tér vissza. Ez van, meg hang. Legalább egy idő után már minden helyről. Bár az is recseg, de talán itt a legkevésbé.

Csobánka Zsuzsi kezdi az olvasást, őt látjuk, aztán Korpa úr, humOrcsik, meg a többiek, sorban, közben Márió arca eltűnik. Csak a pesti képen, a háttérben látszik a kivetítőn piciben. Na, ez most akkor, hogy van ez? – Márió sem lát minket. A fővárosi Kalicka Bistrósok bezzeg a szegedieken kívül mindenkit, de mivel a tulajasszonyság debreceni, meg van bocsájtva, félig.

Egész este szöszölök a hangerővel, már-már azt érzem, inkább hangtechnikusnak kellett volna mennem, már késő, hallgatok, figyelek, de legkönnyebben mégis a jelenlévő felolvasókra, helyi viszonylatban Lapis kollégát követve olvasok. A közönségre rá sem merek nézni, utánam még olvasnak mások, aztán az estét Pesten zárja Dani, szép volt, kísérleti. A debreceni szép közönség fele bizonyára csak érezte a káoszt, a másik fele talán élvezte is. Ők állítólag kérnek még ilyet. Mert lefagyásaival együtt is fogyasztható.

Budapest (Pál Dániel Levente):

Hála a Kalicka tündéri gazdasszonyainak és a tegnapi helyszíni próbának, minden simán indul, egymás után bejelentkezik Debrecen, Szeged, Bécs. Túl jó minden, amit nehéz elhinni. Kezdés előtt negyed órával azért elszáll a net, lassan jön vissza, de hát egy repülőn nem lehet egyszerre két bomba, talán megússzuk és nem annyi jön át itt vagy a többi helyszínen, hogy nagy volt az ötlet, de kevés a bármi más.

Majd Debrecen visszajön, tiszta hang, akadásmentes kép. Bécs úgyszintén. Szegeden a fejhallgatós-mikrofonos Gaborják Ádám valamin kísérletezik, még lehet, van idő. Majd kikapcsol a kép, marad a hang. Végülis a költészet inkább, most mindenképpen az utóbbihoz húz közelebb. Elég is a hang, s nem kell a B-terv, pl. kihangosított mobiltelefon a mikrofon elé: a többszörös medialitással átszűrt költészet.

Sokan vannak, gyorsan körbeforgatom a laptopot kamerástul, hogy ilyen helyen vagyunk, ennyien, Márió szomorúan megjegyzi, hogy akkor csak nála nincsen sörcsap… És kezdünk, lásd fentebb, ki ki után, hogyan. Szegedről tiszta a hang, figyelni kell, Debrecen kicsit berezonál a világ számos táján elhelyezett mikrofon és hangszóró visszhangjai miatt, Bécs tökéletes. A közönség türelmes érdeklődéssel figyel, hallgatózik, koncentrál – nincs beszólogatás, átjön az egész meg a bénázás bája, reflektált jelenléte, humora. És ez jó!

Pál Dániel szavaival élve egy kifejezetten experimentálisnak mondható sikeres kudarc részesei lehettünk. A Facebook-kommentek alapján mégis a sikeresség dominál, így a szervezők a továbbiakban tervezik a kísérlet folytatását.