Övék a Kopaszkutya, miénk a Kettő / Szomjas György: Kopaszkutya Kettő / PRAE.HU

De kezdjük az elején. A Kopaszkutya dokumentumértékű játékfilm: habár a történetben szereplő Colorado zenekar tagjait a Hobo Blues Band zenészei játszották, a film bevallottan nem a HBB dramatizált története volt. Szimbolikusan a magyar rock születését mesélte el: hogyan váltott a Colorado az importált, magyarosított brit és amerikai blues és rock ’n roll dalokból saját dalaira, amik a társadalom peremére szorított lázadó fiatalság akkori életérzését, életkörülményeit foglalták zenébe. Nem színes, hanem inkább szagos volt: áradt belőle a Kopaszkutya, a Tetovált lány, vagy a Farock kőbányai levegője, a szegénység, az elnyomottság, a szexuális felszabadultság izzadtságszaga. Ehhez passzolt Szomjas György „roncsolt” esztétikája, a fekete-fehér és színes képek közötti váltások, a „rontott” képminőség, a cselekményt megszakító – híres rock és blues zenészek anekdotáiból szemezgető – feliratok és a dokumentarista fényképezés.
kopasz5 A Kopaszkutya Kettő ígérete szerint a Hobo Blues Band három tagjának – Földes „Hobo” László, Deák Bill Gyula, Póka Egon – későbbi pályafutását eleveníti fel, azaz arról szól, mi is történt velük az elmúlt 30 évben. Ám a sajtóanyag, a promóció kiemeli, a „félreértések elkerülése végett”, hogy az idei film nem a ’81-es folytatása. Nem is játékfilm, hanem riportfilm és koncertfilm keveréke, vagy egyszerűbben: zenés dokumentumfilm. Eddig rendben is van. De honnan is jön akkor a Kopaszkutya cím? Mert azt tudjuk, hogy Hobo nem értett egyet az „első rész” szellemiségével: szerinte nem kell lemenni kutyába. Gázsiért cserébe megírta a címadó dalt a film számára, amiben csak szerepet játszott. Pechjére a közönség ezt nem fogta fel, ahogy azt se, hogy a film nem a HBB-ről szólt – ennek hangot is ad Hobo a Kopaszkutya Kettőben. Sajnálja, hogy a közönség nem értette az iróniát.

kopasz2 Bizonyára a Kopaszkutya Kettő címben is valami hasonló irónia lehet, amit a közönség most sem ért. Mert itt ez a cím, csakhogy a mostani dokufilm nem arról a zenekarról szól, amiről az első, a nem doku mesélt, és nem is folytatása annak – egyáltalán, csak annyi köze van hozzá, hogy nagyrészt ugyanazok az emberek készítették. Nagyrészt. Hiányzik ugyanis Schuszter Lóránt, a Kopaszkutya egyik főszereplője: annyi minden történt ugyanis az elmúlt 30 évben, hogy se Szomjas György, se Hobo, se Póka Egon nem akart együtt dolgozni Lórival. Ennyit tesz a politika, meg a rock ’n roll szakma. De legalább a Kettő meg lett magyarázva: nem azért betűzik, mert a fiatalságot betámadta a diszkalkulia, hanem mert Schuszter még jó régen levédette a „Kopaszkutya 2” címet. Ő ugyanis már több éve elkezdett dolgozni egy új scripten, ami fikciós közegben venné fel az első rész fonalát, és azt járná körül, hogyan is működnek ma a dolgok a rock ’n roll szakmában. Az ötlet jó, ugyanis túl sok minden nem változott: a körülmények szintén nehezek, csak most nem a szocializmus vasfüggönyébe ütköznek bele a fiatalok, hanem a piacgazdaság lehetetlen helyzetébe (kis piac, kis lehetőségek). Az érdektelenség egészen hasonló: a Kopaszkutyát záró koncertjelenetet ma már csak fizetett statisztákkal lehetne leforgatni, kivéve, ha Schuszter esetleg Lukács Laciékat környékezné meg…
kopasz Az ötlet viszont nem minden. Itt az élő példa: a Kopaszkutya Kettő, a felesleges film mintapéldánya. Talán ha betartották volna a beígért koncepciót. De a Kopaszkutya Kettő nagyrészt nem a jelennel foglalkozik, hanem a nosztalgiára apellál. Arra, hogy elérzékenyülünk, ha Hobo arról beszél, hogyan ismerte meg a Billt, hogyan kardoztak kolbászokkal, vagy hogyan tudta beleélni magát a helyzetébe, és megírni számára a dalokat. Arra, hogy amikor peregnek a búcsúkoncert felvételei, és szól a Tiszta szívvel, az Enyém, tiéd, miénk, A hetedik, a Kopaszkutya, akkor az egyszeri HBB-rajongó nyakig merül az élvezetben, és talán nem szúrja ki a szemét az az unalmas, múltba tekintő „blues”, amit maga a dokufilm játszik. Mert a filmnek kb. a felét a DVD-n már kiadott (!) búcsúkoncert képei, illetve az 1981-es Kopaszkutyából bevágott filmrészletek teszik ki. Szomjas annyit csinált, hogy párhuzamosan összevágta a kettőt, amivel csak annyit ért el, hogy mindenki észre fogja venni, mennyit kopott Bill egyébként zseniális orgánuma az utóbbi években.
kopasz4 A maradék játékidőt a búcsúkoncert próbáin, vagy a tagok otthonában (esetleg stúdiójában) forgatott riportok teszik ki. A fél játékidő fele viszont ugyanolyan múltfelidéző sztorizgatás, amit már ezer és egyszer hallottunk a tagoktól – többek között a remekbe szabott Privát Rocktörténet-sorozat HBB-epizódjában –, és csupán 25-30 perc értékelhető anyag van arról, hogy mi is történt mostanában velük. De nehogy azt higgyük, hogy értékes, izgalmas, netán új információkat sűrítettek ennyi időbe: Billről például az derül ki, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy részese lehetett a Kopaszkutyának, és még mindig játssza ezeket a dalokat. Na igen, Lemmy-től is nyilván azt kérdezik az okos újságírók, hogy játssza-e még az Ace of Spades-et. Póka Egonról kiderül, hogy zeneiskolát vezet Kőbányán, és hogy élvezi. Meg az is, hogy értelmes, tisztességesen élő kőbányai srác. Bizonyára azt is élvezi, hogy Póka Egon Experience néven együtt is koncertezik a tanítványaival, de hát 25 percbe mégse férhet bele minden. Hobóról pedig azt tudjuk meg, hogy megkapta a Kossuth-díjat. Ha ez a csavar nem lenne elég, a Parlamentben forgatott epizódból az is kiderül, hogyan hatott Hobo Orbán Viktorra.
kopasz3 A Kopaszkutya Kettő viszont nem csak a matekkal, hanem az eredetiséggel és az igényességgel is hadilábon áll. Egyszerűen, az első részen élősködik, és nem konfrontálja Hobóékat se a HBB változatos sztorijával, se a Schuszter Lórival szembeni ellenérzésekkel. A Kopaszkutya-exploitation annyit takar, hogy a rendező egy az egyben átemeli a '81-es film stílusát: ugyanazokat a feliratokat vágja be a Kettőbe is, mintha az '50-es, '60-as évek óta nem menne az aranyköpés a rock ’n roll srácoknak. Hobóéknak se megy már, Földes is csak azt bizonygatja, mennyire empatikus volt a kőbányai fiúkkal szemben, miközben máshol megtagadja a Kopaszkutya szellemiségét. Az esztétika is maradt a régi, a beállítások között akad egy-két emlékezetesebb, de ha egy dokumentumfilmben az operatőri munka a legérdekesebb, az már régen rossz… És akkor még a '81-es filmből kimaradt jelenet újraforgatását (annyira blőd, hogy lazán vágnák ki egy BTK-s vizsgakurzusról), vagy a részeg HBB-rajongókkal készített „interjúkat” nem is említettük. Szomjas filmje érdektelen, unalmas és felesleges film, ami valószínűleg csak azért kerül mozikba, mert egy TV sem vállalná be ezt a kutya minőséget. A Kopaszkutya Kettő nem más, mint a HBB nevével összefonódott, a rajongóknak mutatott méretes fityisz. Csak ezúttal ebben nincs semmi irónia.
kopasz8