PRAE.HU: Bemutatná a Román Építész Kamarát?

Ez egy fiatal szervezet. Idén ünnepeljük az építési törvény 10 éves évfordulóját. A törvény létrejötte előtt 10 évet töltöttünk az előkészítésével. Ma 7000 tagja van a kamarának, de 2001-ben 2400 taggal indultunk. 10 év alatt megháromszorozódott a létszámunk, ami igen dinamikus növekedést mutat, és azt is jelenti, hogy az újonnan csatlakozók többsége fiatal, ami a friss diplomások nagy számának köszönhető. Elmondhatom, hogy az építészet a gazdasági fellendülés évei alatt igen népszerűvé vált, és máig is az. Nagyon sok fiatal - akik még nem is tudják, milyen nehéz építésszé válni - szeretne építész lenni, így az utánpótlás biztosított. A tagság nem kötelező, de a tervezői jogosultság tagsághoz kötött. Ahhoz, hogy egy épület megépülhessen, a terveket jogosultsággal rendelekező építésznek kell aláírnia. Ez nincs mindenhol így Európában: Franciaországban 170 m2 alatt bárki tervezhet és építhet lakóházat, Ausztriában is számos építési tevékenység végezhető tervezői jogosultsággal rendelkező építész közreműködése nélkül. Finnországban bárki tervezhet, de ezek mind-mind különböző kultúrák. Romániában ez egyfajta ajándék a kormányzat részéről, hogy minden projektet építésznek kell aláírnia, ami persze nem történik mindig így, de ez már egy másik történet.



PRAE.HU: Mennyi az átlagos életkora a kamarai tagoknak? Milyen arányban vannak fiatalok és idősebbek?

Akik a kamarában meghatározó erővel bírnak, 50 éven felüliek, őket kisebb létszámban követi a 30-40-es korosztály, aztán pedig nagyobb számban vannak a 20-as éveiket taposó fiatalok. Ennek a résnek az oka az, hogy 2000 óta megnőtt az építészképzésben résztvevők száma. Amikor 1994-ben elkezdtem oktatni itt a kolozsvári egyetemen, 25 hallgató volt egy évfolyamban, ma 140 - ugyanez a nagyságrendi váltás történt a többi építészeti iskolában is. Ez nem egy azonnali, hirtelen növekedés, hanem folyamatos bővülés 2000 óta. Azt is elmondhatom, hgy a női építészek száma is megsokszorozódott, jelenleg a hallgatók több mint 50 százaléka nő - legalábbis ennyien szereznek képesítést, de arról nincs információm, hogy a gyakorlatban is érvényesül-e ez az arány. Ilyen csak néhány európai országban figyelhető meg, az egyik például Franciaország, ezzel ellentétes példa Hollandia, ahol az építészek több mint 80 százaléka férfi.

PRAE.HU: Észlelhető bármiféle feszültség az idősebb és a fiatalabb korosztály között?

Igen, természetesen! A fiatalok szerint a jelenlegi román építészet megbukott és ennek oka, hogy nincs elég beleszólásuk a dolgokba. Ezt nem teljesen így látom, de bennük megvan a vágy, hogy leváltsák a jelenlegi generációt. Az idősebbek még nem váltottak át az új, digitális technikára, de ők azt hangoztatják, hogy a tapasztalat a legfontosabb a szakma gyakorlásához. A fiatalok nem kaphatnak idejekorán túl nagy feladatokat, mert nem tudnak arányosan felelősséget is vállalni, ez a feszültség létezik, de ez teljesen rendjénvaló is. Általánosan jellemző, hogy a fiatal építészek nagyon korán szeretnének függetlenné válni. Ez igen nagy nyomást jelent. A végzés után két éves szakmagyakorlási idő van a jogosultság megszerzéséig és a tapasztalat azt mutatja, hogy ennek megszerzése után a fiatalok szeretnének függetlenedni és saját irodát nyitni.

PRAE.HU: Munka is van a számukra?

Nos, négy-öt évvel ezelőtt több munka volt, mint építész. A mi irodánknak is nehézséget okozott megfelelő munkaerőt találni, a végzősöknek már diploma előtt mind volt munkaajánlata. Mára a helyzet megváltozott: kevesebb a munka, más városba kell költözni ahhoz, hogy munkát találj. Folyamatosan kapom az álláskeresőktől az önéletrajzokat. A nem lineáris gazdasági fejlődés, a túl magas létszámú képzés és a kevés munka együtesen nehéz helyzetet teremt.
A munkavállalók is kevésbé rugalmasak, sokkal jobban kötődnek a munkáltatóhoz, hiszen a munkahely felértékelődött. Egyszóval: nehéz.

PRAE.HU: A kamara tud segítséget nyújtani ebben a helyzetben?

Kidolgoztunk néhány stratégiát: ez egyik a végzett, de még aláírási joggal nem rendelkező fiatalokat célozza. Többféle módon, konferenciákkal, programokkal próbáljuk piacképes szakmai tudásukat mélyíteni. A másik egy speciális pályázat fiatal építészek számára, hogy az ismertségüket növeljük. Ezen túl próbálunk minél több nyílt tervpályázatot előkészíteni. Nem szervezünk többé meghívásos pályázatokat, csak teljesen nyílt pályázatok bonyolításában veszünk részt. Számos nemzetközi, nyílt pályázat van most is folyamatban, nemzetközi tagokkal a bíráló bizottságban. Két éve minden pályázatot így bonyolítunk. A bizottság 7-9 tagjából 3-4 külföldi, ez nem könnyű feladat. A megrendelő, aki általában a kormányzat vagy az önkormányzat, nem mindig érti, mi is egy pályázat menete, értelme. Épp tegnap találkoztam a bajor építész kamara elnökével, hogy segítsen rávilágítani a pályázatok fontosságára. Egy kiállítást is szerveztünk, ahol bemutattuk a helyi kormányzatnak, mire is jó egy pályázat, miként működik ez Németországban. Nincs könnyű dolgunk megértetni a hivatalos adminisztrációval, hogy például miért kell több díjat is kiosztani. A jelenlegi felfogással nem fér össze, hogy ha egy épületre van szükség, akkor minek a több terv és a velük járó plusz költség. Minek egyáltalán a pályázati díj, miért nem elég, ha szerződést kötnek az első helyezettel. Fel kell kelteni az érdeklődést a pályázatok iránt, és értékelni kell a végső megoldást segítő ötleteket. Amikor ilyen megnemértéssel találkozunk, megpróbálunk kiegészítő forrásokat keresni. Partnereket keresünk a magánszektorból a bíráló bizottság díjazásához, szakértők bevonásához, vagy akár a díjak kiosztásához is, de mindenekelőtt annak fontosságát hangsúlyozzuk, hogy a pályázati rendszer közös érdek, így elsősorban a kormányzatnak kell a költségeket állnia. Ez természetesen a közpénzekből bonyolított beruházásokra igaz. A magánpályázatok esetében, melyekben egyelőre ritkábban veszünk részt, teljesen más a helyzet, ott a pályáztató válallja a bonyolítás finanszírozását. Ezek fejlesztése is a céljaink közé tartozik, különböző intézményeket próbálunk bevonni a rendszerbe, terveink között szerepel például a külügyminisztériummal való együttműködés, hogy minden nemzetközi rendezvényen az országot képviselő megjelenés tervezőjét pályázati úton válasszuk ki. Minden kormányzati, önkormányzati épület létrejöttét egy általános, törvénybe foglalt protokolon keresztül, tervpályázat készítse elő. Ennek törvényi előkészítése nem könnyű feladat, annak ellenére, hogy számos, jól működő, külföldi példa áll előttünk.



A képre kattintva megnézehti az interjút a 6b.hu-n.

PRAE.HU: Elégedett az elért célokkal?

Hogy elégedett vagyok-e? Hogy is lehetnék az? Amit elértünk, az elégedettséggel tölt el. Akárcsak Magyarországon, mi is a nulláról indultunk a 90-es években. A társadalmi tudatban nem létezett az építész fogalma. Néhány elismert alak csinálta az építészetet, de nekik sem volt fogalmuk a menedzsmentről, a megrendelőkkel való kapcsolattartást sem ismerték, hisz valójában nem létezett a megrendelő sem, az állam adta a megbízásokat. Ilyen szempontból teljesen képzetlenek és tapasztalatlanok voltunk. Teljesen más feladatokat kellett akkor egy építésznek ellátnia mint manapság, de ezekre a dolgokra lépésről lépésre kell rájönni. Nem lehetek elégedett, hisz ez nagyon hosszú ideig tart. Sokkal könnyebb lenne, ha az iskola jobban készítene fel erre. Az oktatás színvonala viszont romlik, a frissen végzettek kevésbé képzettek.

2002-2003-ban még jól képzett évfolyam végzett, de azután valami félresiklott, egyre több embert vettek fel az iskolák, a közoktatás színvonala romlott, a felvettek általános műveltsége nem éri el a korábbi generációkét. Így nagyon nehéz a szakma színvonalát emelni.

PRAE.HU: Van-e a kamarának ráhatása az oktatási rendszerre?

Azt kell mondjam, hogy az oktatási intézmények nem látják szívesen az idősebb kollégákat, úgy érzik, hogy az általuk kiállított diploma értékét csökkenti, hogy a kamara egyéb feltételeket is támaszt a szakmagyakorláshoz: szakmai gyakorlat, kötelező továbbképzés, tagság. Az iskolák és a kamara között ezért feszültség alakult ki, európai példákkal próbáltuk meggyőzni őket, hogy az oktatás és a szakmagyakorlás két különböző dolog. Más-más felelősségi körrel rendelkezünk, de együtt kell működnünk. Az általános európai gyakorlat egy hosszabb oktatási szakaszra, ami 5 évet jelent, és kétéves szakmai tapasztalatszerzésre épül. Ezt a csomagot kapja egy végzett építész az egyetemétől.

Az oktatás irányába két különböző stratégiánk mutat: az egyik az oktatási intézményekkel való együttműködés, de ez a fent vázolt okok miatt nem könnyű, és nem is érinthet minden egyetemet. A másik terület, hogy ösztöndíjprogramokat ajánlunk a hallgatóknak, workshopokat szervezünk vagy segítséget nyújtunk nekik ezek megszervezésében, építészeti fesztiválok létrehozásában. Úgy gondolom olyan közeli kapcsolatot ápolunk az egyetemi hallgatósággal, amilyet csak tudunk, néha szorosabb az együttműködés velünk mint a saját iskoláikkal. A másik nagyon fontos terület a nem építészekkel történő együttműködés, talán ez a legfontosabb terület számunkra. A jó építészet létrejöttéhez nem csak jó építészekre, de jó megrendelőkre is szükség van. Sokat teszünk az építészeti kultúra megismertetéséért a közoktatásban, azt szeretnénk, ha minden iskolában minden gyermek megismerkedne az építészettel. Ezt nem mi találtuk fel, ha körbenézünk számtalan fejlett példát találunk. Finnországban az egész társadalom építészeti képzésben részesül, így értékelni is tudják a jó építészetet, máskülönben hiába vannak jó építészeink, építészetünk, ha azt nem értékeli a közönség, semmink sincs. Jelenleg egy gyermekeknek szóló építészeti könyv kiadását is támogatjuk, tagjaink dolgoznak az építészet oktatási rendszerbe történő bevezetésén, én személyesen alakítottam ki kapcsolatot bukaresti középiskolákkal: tanulóknak szervezünk vezetett, építészeti sétákat, amikre kitűnően reagáltak.

PRAE.HU: A kamarának van kapacitása megszervezni a fent említett oktatási programokat?

Romániában a beruházások után 0,05 % kulturális adót kell fizetni. Ezt természetesen nem csak építészetre fordítják, hanem mindenféle kulturális termékre vagy tevékenységre: zenére, színházra, irodalomra, képzőművészetekre. A beruházók által befizetett adó professzionális szervezetekhez kerül, akik kulturális célokra használhatják fel, náluk lehet konkrét projektek támogatására pályázni. A gyerekeknek szóló építészeti könyv megírását és megjelenését is ez a rendszer fedezi. A tagok által fizetett tagdíjakból éppen csak fenn tudjuk tartani a kamarát, önerőből nem tudunk az ilyen kezdeményazések mellé állni. Persze ez sem könnyű feladat, idén kétszer vagy háromszor is be kellett mennem a parlamentbe, mert csökkenteni akarták a támogatást. Ebből az adóból tudjuk támogatni folyóiratok megjelenését is, vagy építészközösségeket, hogy konferenciákat, fesztiválokat rendezzenek. Az elmúlt 3-4 évben ez volt a fő anyagi forrásunk.

Vannak kezdeményezések, és nem csak a tagjaink felől. Bárki jelentkezhet az építészettel kapcsolatos ötleteivel, bármilyen szakterületről szívesen látjuk a termékeny ötleteket, de azért többnyire a tagjainktól érkeznek a kezdeményezések, sokszor törvényjavaslatok és a jogi környezet megváltoztatását szorgalamazó ötletek.



A tagjaink számára a legnagyobb elégedetlenséget az váltja ki, hogy sokan úgy gondolnak a kamarára, mint egy szakszervezetre, de mi nem vagyunk szakszervezet. Mi a felhatalmazást a kormányzattól arra kaptuk, hogy szervezzük meg az építészeti közösséget és a közönség előtt képviseljük őket, garantáljuk számukra, hogy a tagjaink jól felkészült szakemberek. Nem az érdekérvényesítés a feladatunk, nem harcolhatunk a magasabb tervezői díjakért, ezt mindenkinek meg kell értenie. A kamarát egy törvény hívta életre, nem egy alulról jövő, önszerveződő képződmény. Ezt nehéz megérteni a tagoknak, akik úgy gondolják, hogy az általuk fizetett tagdíjért nekik jár valamilyen szolgáltatás. Amit mi nyújtunk nekik, az az a környezet, amiben építészként működhetnek. Ennek így kell lennie, nem feladatunk jogi segítséget vagy védelmet biztosítani a számukra, a mi feladatunk a megrendelő védelme olyan értelemben, hogy biztosan megfelelő építészeti szolgáltatást kap, ha egy tagunkhoz fordul.

PRAE.HU: A rendezvények kapcsán említhetnénk a nemrég megrendezett  temesvári építészeti napokat.

A temesvári rendezvény egy sorozat része, egy bukaresti építészeti lap kiadója szervezi - talán a legrégebbi múltra visszatekintő kiadvány a 90-es évek óta. Múlt szeptemberben Kolozsváron rendezték, idén Temesváron kerül rá sor. A kelet-európai régióra fókuszál az idei program, számtalan meghívott vendéggel. Nagyon kíváncsian várom, mert hasonló problémákkal kell megküzdenünk a térségben, és egymástól talán többet tanulhatunk, mint a tengerentúlról vagy távolabbi nyugat-európai példákból.

PRAE.HU: A térség országaival kapcsolatban kérdezném, hogy Ön szerint a válság segíti az együttműködést a régiónkban, illetve az együttműködés segít-e a válságot könnyebben kezelni?

A visegrádi négyekből épp a magyar kollégától, Kálmán Ernőtől kaptunk meghívást, hogy mi is csatlakozzunk ehhez a regionális együttműködési szervezethez. Nem csak mi, de a balti államok is. Egy másik nemzetközi szervezet a Fekete-tengeri Regionális Társulás, itt Bulgáriával, Törökországgal, Ukrajnával, Grúziával működünk együtt, de a fekete-tengeri régióban sokkal változatosabb kultúrák, és ebből fakadóan különböző problémák találhatók. A bolgárokkal és törökökkel nagyon is sok tanulnivalónk van egymástól, az eredmények később mutatkoznak majd, de már jó pár éve dolgozunk a balkáni építészet megismerésén. Egy kísérleti pályázaton munkálkodunk, ahol azt szeretnénk elérni, hogy egymás országaiba tervezzünk.

Romániában is sok külföldi építésszel kell együttdolgozni, a befektetők általában hozzák a saját építészüket. Ezeknek az építészeknek helyi irodákkal kell együttműködniük, nem valósulhat meg beruházás helyi építész bevonása nélkül. Ez természetes, hiszen ő ismeri a nyelvet, a jogszabályi környezetet és lehetőségeket, a helyi iroda tudja a helyszínen nap mint nap követni a kivitelezést.

Egy sokat ígérő program is létezik, ami a diákok mobilitását segíti elő: a diákok pár hónapra külföldi szakmai gyakorlaton vesznek részt. Nagyon nagy kedvvel végzik ezeket, és nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtenek. Szerintem minden pályakezdőnek kötelező lenne külföldi tapasztalatot szereznie, ez segítené megoldani az adaptáció problémáját is. Minden egyes feladat igen komplex, és a megfelelő megoldáshoz alaposan meg kell értenünk a különböző helyzeteket. Mi segíthetné jobban az adaptációs készséget, mint a külföldön szerzett tapasztalat!? Megérteni, hogy máshol hogyan mennek a dolgok, más kultúrákban hogyan gondolkodnak az emberek. Az építészeknek mobilnak kell lenniük. Ha nem azok, eltűnnek, hiszen a folytonosan változó gazdasági környezet rákényszeríti őket, hogy mindig a megfelelő helyre vándoroljanak.

PRAE.HU: Lát-e olyan potenciált, esélyt a román építészetben, elő tud-e rukkolni olyan mondanivalókkal, válaszokkal a nemzetközi színtéren, mint a román film?

Örülök, hogy hallottak a román rendezők fiatal generációjáról. Szerintem a filmek a társadalom belseje felé tekintenek, próbálják leírni a társadalom belső problémáit. Ez a titka az új filmes nemzedéknek. Az építészet nem annyira a társadalomról, sokkal inkább az egyénről szól, sokkal egocentrikusabb, és nem is annyira érdekes önmagában. Talán a közösségi épületek esetében van lehetőség az építészet számára. Már ebben az éveben is egyik legfontosabb feladatunkul tűztük ki felhívni a figyelmet a közösségi terek fontosságára. Ezek a találkozóhelyek, minden rájuk rakódott réteggel, fontos helyek minden ember életében, nem infrastrukturális csomópontok, nem elsődlegesen a vezetékek és közlekedési eszközök számára létrehozott területek, hanem a polgárokat szolgáló bensőséges terek, még ha a szabadban találhatók is.



Sokat kérdezem magamtól, hogy milyen lehetőségek állnak a román építészet előtt, és ahogy egyre tapasztaltabb vagyok, próbálom felmérni a lehetőségeket. Biztos vagyok benne, hogy több járható út is van, az építészetünk olyan jó tud lenni, amilyen jó állampolgárok mi magunk vagyunk. Szerintem ez hosszú távú lehetőség, és nem rövid idő alatt dől el. Ezen a hosszú úton előtérbe kell helyezni közös érdekeinket, a közös kultúránk felé kell fordulnunk. Egyáltalán nem számítom magam baloldali beállítottságúnak, építészként az építészetről liberálisan gondolkodom, de ha a közösségi terekről vagy a társadalomról beszélünk, ami az épített környezetre épül, akkor ezeket a közös értékeinket szem előtt kell tartani mindaddig, amíg a társadalmunk nem nő fel egy jövőjéért felelős társadalommá. Addig az építészet annyira tud jó lenni, amennyire a közönsége. Évente pár film készül, de az építészet minden pillanatban jelen van. Nehéz ilyen párhuzamot vonni.

PRAE.HU: Igen, de a gondolkodásmód hasonló, nem?

Igen, a gondolkodás az. Van egy érdekes példám: tegnap abban a székben ahol Ön ül, egy bukaresti építész hölgy ült, aki egy kolozsvári mozi tulajdonosa - a családja visszakapta a mozit, ami a nagyszüleié volt valaha. Idejött és azt mondta: van a belvárosban egy mozink, és építészeti filmközpontot szeretnék építeni. Művészfilmek, építészettel kapcsolatos filmek, stb. Nagyon megörültem a lehetőségnek, javasoltam, hogy hívjunk össze egy csapatot, amely kidolgozza az egész koncepciót és utánajár, hogy a kamara milyen módon tudja támogatni a projektet. Ilyen ötletek tényleg léteznek, melyek művészeti ágak között mélyítik a kapcsolatokat, de még egyszer mondom: az építészet fagyott. Ott van évekig. Egy filmet vagy szeretsz, vagy sem. A film esetében kimehetsz a teremből, vagy újra és újra megnézheted. Más.

Fotó: Árvai András