Márton László több körben „faggatta” ugyan beszélgetőtársait, mégis mindannyiuk története kerek egésszé állt össze. Saly Noémi – a délután legszellemesebb mondatainak gazdája – elmondta, hogy az ő gyermekkora Tabánhoz, „a város nagy, zöld sebhelyéhez”, valamint lakásuk erkélyéhez kötődik. Ott volt ő „kismajom”, s az erkélyről a vízre nézve a térnek és időnek óriási távlatait látva korán megérezte, mit jelent a szabadság. Történetéből kiderül azonban, hogy a szabadság az ő gyerekkorának nem feltétlenül egy megélt, átélt érzése, hiszen két évesen elveszítette édesapját, aki az állandó, fellebbezhetetlen kiindulási alap volt a családban, s aminek következtében anyja helyett inkább nagyanyja nevelte. Pontosabban megpróbált belőle budai katolikus úrilányt nevelni, ami megfogalmazása szerint többszörösen kudarcba fulladt. „Legelső verseimet 6 éves korom körül kezdtem el írni, de ezeket 12-13 évesen kidobtam, s huszonéves korom óta verem a fejem a falba, hogy mekkora marha voltam” – válaszolta a "hány verse van?" kérdésre, majd hozzátette, többek között emiatt sem tudja ezt megmondani. Ma már ritkán érez késztetést a versíráshoz, mondja, szívesebben nyúl prózához, amit gyerekként elképzelhetetlennek tartott. De így is elég sok verset írt, mondta, persze csak kis kockás füzetben, elsősorban otthoni használatra, de azért Alexander Brody kérésére elővesz néhányat 1-1 ALIBI kötetbe.

A délután legfiatalabb beszélgetőpartnere Pekár Bianka lett volna, Márton László azonban kevesebb teret hagyott a fiatal lány kibontakozásának, mint lehetett volna. Bianka azért azt el tudta mondani, rengeteget tanult Abody Rita csoportjában, ahol adott címekre kellett szövegeket írniuk. Ma már egy kész regénnyel büszkélkedhet. Háy Jánossal ellentétben ő nem tudott eltávolodni saját történetétől, sőt, egyenesen újraélte az eseményeket, érzéseket, ami felszabadítóan hatott rá, hiszen segített abban, hogy a múltat végre lezárt egésznek tudja tekinteni.



Márton László Lángh Júliához fordult, aki először megjegyezte, hogy a gyermek és a gyerek szó között szerinte érdemes különbséget tenni, mert a gyermek „lila”, ködösített kifejezés, a gyerek pedig egy sokkal élettelibb szó. Személyes élettörténetét ő is elmesélte, 13 éves volt, amikor meghalt az apja, s úgy érzi, addig volt gyerek, utána pedig a tekintélyelvű nagymama elleni lázadások sora következett. A kötetben megjelent írásában nem próbált meg a gyerek nézőpontjából írni, inkább a szövegben is felnőttként adott hangot kedvetlenségének. „Én életemben ilyen gonoszat még nem írtam” – mondta, majd elmesélte, hogy általában is rossz kedve van, így tulajdonképpen élvezte, hogy most kicsit gonosz lehetett. Az élc kedvéért még három jó tanácsot is adott egy gyerek biztos tönkretételéhez: „halálrakényeztetés, gazdag környezet maximális odaadással és persze a mindenben tökéletes gyerek utáni vágyakozás”.

Háy János rögtön két figyelemfelkeltő mondattal indított. Először is, Márton László kérdésére, hogy milyen adott témáról írni az ALIBI-be, azt felelte: „Olyannyira hasonlít az újságíráshoz, hogy talán nem is tudnék különbséget tenni”. Ezután pedig elmesélte, hogy tulajdonképpen elfeledkezett a kérésről, hogy írjon a kötetbe, ezért egy, a Népszabadsághoz már leadott, de még nem megjelent írását kérte vissza a határidőkor, az újságnak pedig írt egy új szöveget. Persze ezek után komolyabb témák kerültek szóba, így például a szerző és a hős, valamint a cselekmény és a hős viszonya. Elmondta, a fiktív hős és a szerző között fennálló szimbiózis ellenére is distancia kell ahhoz, hogy rálátással lehessen írni, a regényalak tehát nem kerekedhet az író fölé. A cselekmény és a szereplő viszonya is érdekes, hiszen ami a hősnek jó lenne, az nem biztos, hogy a könyvnek is az. A tervezettség – ahogy már Goethe is írja – ellene hat a jó műnek, és hát „nehéz kérdés például az, hogy mikor kellene megölnöd a főhőst”. Majd az általa preferált műfaj kérdése következett – hiszen ahogy azt Márton László is felvetette, Háy János könyvei nem ugyanazt és ugyanúgy írják, szinte minden létező műfajt kipróbált már –, amiből azt a törekvését emelném ki, hogy soha többé nem akar színdarabba kezdeni, és imádkozik azért, hogy ha majd aforizmákat kezd írni, észrevegye: nagy gáz van.

A kötet témaválasztása szerencsés volt, hiszen a gyermekirodalomra is tereli a figyelmet, s talán ez a „trend” segíteni fogja a kötet eladását, a bevételt ugyanis, lásd fent, jótékony célra fogják fordítani. Kiemelném, a kötet tömérdek szerzője szinte egytől egyig bezsúfolódott az Írok Boltjának emeletére egy rövid, szórakoztató délutáni beszélgetésre.

Fotó: Nagy Bernadette