Nem csak a több éves hagyománnyal büszkélkedhető filmhétről van szó, amelynek az Uránia Filmszínház ad otthont rendre, hanem a Titanic Filmfesztiválon egyre-másra feltűnő alkotásokról, szakmai téren pedig a 2011-ben kiadott Metropolis folyóirat Kortárs dél-koreai film című összeállításról. Az idei filmhéten a tavalyi sokszínűség kevésbé volt jellemző. Műfaji szinten igencsak változatos a kép: vígjáték, dokumentum és több dráma is szerepelt a programban, ám a filmek egyetlen főtéma körül forgolódtak, ami persze egyáltalán nem lenne probléma, csakhogy – a bohókás ügynök-film kivételével – mind tragikus kicsengésűek, s így a nézőt a filmek gyors egymásutánjával képesek mély érzelmi pocsolyába ejteni, amiből aztán győzzön kikeveredni...

Öreg barátom (Old Partner, 2008), Lee Chung-ryoul filmje

Lee Chung-ryoul dokumentumfilmje rendkívüli nyitánya volt filmhétnek. Az Öreg barátom egy idős, vidéki házaspárról szól, akik csak rengeteg munkával tudják megtermelni a saját maguk számára elegendő élelmet. Ám segítségükre van egy igavonó ökör, immáron negyven éve. De ennél hármójuk viszonyrendszere azért bonyolultabb: az idős férfi születési rendellenességgel él, ami miatt csak nehezen és keveset tud járni, így az ökör nem csak a földművelésben segít, a bácsit is hozza-viszi, húzza, vontatja, amikor csak kell, így válva tulajdonképpen „lábbá”, s a hosszú évek során „öreg baráttá”. Az asszony a férfi csendes szeretetével ellentétben rosszallóan néz az állatra, hiszen csak a haszonállatot látja benne: kettőjük közül ő a gyakorlatiasabb. Másrészről meg mintha féltékeny is lenne az állatra, hiszen a kemény életkörülmények között nemhogy figyelmes gesztusokra, de egy jó szóra sem futja a házastársak között. Ellentétüket mutatja az is, hogy az asszony folyton beszél, hol a férjének, hol a kamerának, persze egyik oldalról sem kap feleletet, szinte egyszer sem. Az öreg férfi pedig inkább hallgat, fájdalmáról is csak akkor szól, ha már igen súlyossá válik. Az ökörnek, ezzel szemben, gyógynövényeket gyűjt, még ha egy dombot is kell megmásznia értük a rossz lábaival. Aztán eljön a nap, hogy az ökröt eléri a végelgyengülés.
A film maga egészen kisköltségvetésű. Klasszikus dokumentumfilm: nincs benne se zene, se kiegészítő látványelemek. Mégis sikerfilm, nem is kicsit! Ennek oka az lehet, nagyon kedves, őszinte figyelemmel követi a rendező a házaspár életét, kiknek életformája mára eltűnőben van. S bár egyértelművé válik a kérlelhetetlenül kemény munka mindennapos jelenléte, megjelenik a természet működésének alapvető rendje, s ezentúl valamiféle spiritualitás. A nyitójelenet egy imahelyen zajlik, ahová az idős ember magával viszi az ökör kolompját, de hiányáról nem akar szót ejteni. Csak ezután ismerjük meg életük történetét. Az eltűnő életforma kontrasztját a mai társadalmi jelennel pedig leginkább két jelenetsor reprezentálja: amikor bent járnak a városban, s mikor a gyerekeik látogatják őket. Ez utóbbiban a házaspár és a család többi, fiatalabb tagja közötti távolság érzékeltetése kelti a legerősebb hatást. A családok hoznak magukkal ételt, amit megfőznek, majd egy hosszú asztal körül elfogyasztanak, ám a házaspár nem ül le ehhez az asztalhoz, ők a saját helyükön maradnak. A fiatalok külleme pedig összefüggésbe se hozható az ezeréves ráncokat viselő öregekével. Szívhez szóló film ez, amely ráadásul magában hordozza az egzotikum báját. Egy, a távoli és letűnőben lévő világ utolsó üzenetei közül.

A barátom és a felesége (2006), Shin Dong-il filmje

Brutális történet egy szerelmi hármasról, amelyben egyik szereplő sem rossz, mégis minden rosszul alakul. A barátom és a felesége történetének középpontjában egy olyan férfi áll, akinek egyaránt fontos a felesége és a legjobb barátja. Csakhogy amikor megszületik a gyerekük, a barát eltávolodik tőlük. Így nem csak az új helyzetet, a gyereknevelést kell megszokniuk, a férj a bánatával is küzd, a feleség pedig kezdi elveszve érezni magát. A dolog nem olyan súlyos, szeretik egymást és terveik, céljaik vannak: külföldre vágynak, karriert akartnak befutni – fodrászként és szakácsként. Ám amikor a feleség pár napra elutazik, a két barát megint találkozik. Az este folyamán a barát figyelmetlenségéből adódóan meghal a gyermek, ám a férj mindent magára vállal, feleségét pedig a barátjára bízza. Évek telnek el: börtön, karrier, külföld, s hiába minden, a házastársak megint látni kívánják egymást, csakhogy ekkor már a barát udvarol a nőnek.
A film világa roppant zárt, ugyan megjelennek újabb és újabb terek, de mellékszereplők szinte egyáltalán nem. Leginkább a lélekrajzra koncentrál, és azokra a megválaszolhatatlan kérdésekre, hogy egy lehetetlen helyzetben kiért kell kiállni, kinek kell segíteni? S végül: lehet-e rosszat megint jóvá alakítani? A három kulcsszereplő három különböző karaktert képvisel, más a vérmérsékletük, más az értékrendszerük. A férj a leginkább elfogadó, de emiatt nem is olyan harcos természet, a nő gyakorlatias és heves, a barát pedig egy zseni, aki érzelmileg éretlenebb a többieknél. Ez azt eredményezi, hogy nemcsak az eseményekkel kell küzdeniük, hanem azzal is, hogy meg tudják érteni a másikat. S minél nagyobb a fájdalom, ez annál nehezebb. Kétségkívül erős film, bár a súlya – a kiemelkedő színészi játékon túl – leginkább a helyzet feloldhatatlan tragikumából ered.

Ügynök a barátnőm (My girlfriend is an Agent, 2009), Shin Tae-ra filmje

Shin Tae-ra filmje némi könnyebbséget jelent, csakhogy a komédia műfaji sablonjainak levetkőztetése után ez a film is komoly párkapcsolati kérdésekbe botlik. A meglehetősen szexi titkosügynök lányt dobja a pasija, mert folyton hazugságon kapja. Két év múlva azonban visszatér és maga is ügynökké edzve magát hasonló életformába kezd. Amikor éppen intim pillanatokat élnének meg (újra) együtt, csörög a telefon és menniük kell: a titkosszolgálat feladatai nem várhatnak, hiszen túl nagy a tét. Egy darabig csak pusztán egy ügyön dolgoznak, majd elkezdik egymást üldözni. Nagy veszekedések és nagy akciók, ez a film két fő motívuma. Csakhogy a háttérben bizonytalanság és bizalmatlanság lapul. Hiába az izgalmas és látványos jelenetek, a képtelen és humoros helyzetek, ez a film is teljes értékű része a filmhét tematikájának.

Happy End (1999), Jeong Ji-woo filmje

Újabb fájdalmas dráma, happy end nélkül, pusztán véggel, vagyis a mindent elrendező végzettel. Hasonlóságot leginkább persze a A barátom és a felesége című alkotással mutat, s nem csak a háromszereplős történet, hanem a karakterek humanisztikus bemutatása miatt is. Hiszen ebben a történetben sem tudunk senkit rossznak kikiáltani, hiába fordul minden elviselhetetlenül rosszra: adott egy kisgyerekes házaspár, ahol a férj nem igazán férfias, a nő meg talán túlságosan is. Amíg a férj munkanélküli és ellátja a háztartást, a nő dolgozik, s az estéit más ágyában tölti. Tudja, hogy nem helyes, s véget is akar vetni ennek, de nehezebb döntésnek bizonyul a család és a szerelem között választani, mint amennyit ő elbír. A szerető is érző és szenvedő félként van bemutatva, pont ahogy a férj, s a néző emiatt nem tehet mást, mint hogy együtt őrlődik és gyötrődik mind a hármójukkal. Csakhogy a férj megelégeli a helyzetet és váratlanul kegyetlen véget vet mindennek.
Hihetetlenül erős film, hatását személyes és érzékeny jelenetekkel éri el. A férj - kicsit autista, de szerető apa és rendes férj -romantikus regényeket olvas és érzelmes filmeket néz a tévében, ám amikor megtudja, mi történik az életében, vagyis hogy a drámát ő maga éli, megváltozik. Az asszony, mikor teljesen elveszti a reményt, hogy helyre tudja hozni a dolgokat, elkezdi kitakarítani a lakást, mintha ettől újra tisztaságot nyerhetne. És így tovább.

Álom (Dream, Bimong, 2008), Kim Ki-duk filmje

S végül az ötödik film, amelyet kétségkívül a legnagyobb várakozás övezett. A történet szerint Jin felriad egy álomból, amelyben elüt valakit az úton, miközben volt barátnője kocsiját követi. Az álom annyira valóságosnak tűnik, hogy felkel az ágyból és kimegy a helyszínre. Nyomozása eredménye egy fiatal lány, aki a tulajdonképpeni elkövetője az ő álombéli tettének. S mint kiderül, nem csak ennek. Az ő sorsukat ellentétességük köti össze. A lány feledni akarja volt barátját, a fiú pedig emlékezne a régi kedvesre. A film elején elhangzik a megoldás: „szeressetek egymásba”. A film története nem klasszikus vezetésű: minden elem szimbolikus, s nem hús-vér embereket kapunk szereplőkként, hanem egy-egy érzés modell-szerű megtestesítőit. Mindkét fél művész, s mindketten gazdag, karakteres környezetben élnek. A fiú fekete ruhákat hord, a lány pedig csak fehéreket: ők a két véglet, egyesíteniük kell érzéseiket a világrend érdekében. Amikor elkezdik megismerni egymást, a ruháik színe megváltozik. Látványos, de kissé egyszerű kifejezési mód létállapotuk tükrözésére. Ennél árnyaltabb egy zseniális álom jelenet, melyben mind a négy szereplő egyszerre van jelen, s szerepköreik egyre cserélődnek, egészen addig, míg át nem lép mindenki egy időre a másik problémakörébe. Elemekre zilált egység, ám ez az álom sem hoz megváltást. A megváltás ugyanis Kim Ki-duknál valami nem evilági, inkább valami éteri dolog, amit csak a halott test pillangóvá manifesztálódó jelenléte fejezhet ki.
Az Álom kétségkívül értékes szerzői alkotás: sajátos szimbolikát használ és gyönyörű képsorokkal örvendezteti meg a nézőt, mégis hagy némi hiányt maga után a "mélység" és a "miértek" terén. Ennek ellenére méltó zárása volt a filmhétnek, főleg hiszen formailag teljesen ellentéte a nyitódarabnak, ám művészi érték szempontjából nyugodtan egy lapon említhető a két alkotás.