Azonos az ízlésük Péczely Dórával, aki azt gondolta, hogy az elsőkötetes, színművészetis egyetemista, zenélő, borítóképet festő Lilivel könnyű dolga lesz – hát nincs, mert az elmúlt hetekben szinte az összes létező kérdést feltették neki. Akkor ő máshonnan kezdi, kicsit előbbről. Tizennégy évesen írtál verseket, és meg is merted mutatni, de mit csináltál előtte? Normális gyermekkor – volt neked olyan? Például tizenhárom évesen írt egy verset, az a kötetben is megjelent, de nem a költészetének köszönheti, hogy ennyien vannak itt, mondja, és mesélni kezd. Verekedős volt, szeretett rajzolni, és szerepjátékokat találtak ki a húgával, majd írt egy egész regényt, egy igazit, egy jó hosszút évekig, legalábbis neki úgy tűnt, de lehet, hogy csak pár hónap volt, aztán az édesanyja megdicsérte, hogy kábé fele olyan hosszú, mint egy fejezet a Harry Potterből. Legyen most fontos a HP, amit négy nyelven olvasott Lili, mert könnyű és nagyon szereti, el se meri mondani, hányszor, fontos, mert mesevilág az is, ahol felnőtt. Ahol a benne lévő képességeket hagyták kibontakoztatni anélkül, hogy értetlenséggel találta volna magát szembe, a csodapalotán belül, a nagypapája által épített homokozóban sütögette a kuglófokat, nem a játszótéren. Soha nem unatkozott, nem volt tévé, beszélgettek vele, nem olvasott még, de már írt, szülei csapot-papot félbehagytak, és gépelték be a szövegeit. Azért volt abban a csudás gyerekkorban, ami eléggé nyomasztotta: a titkos átjárók hiánya, hogy nem kezdett el élni, nem lett másmilyen, nem változott úgy, olyanná a lakás, ahogy jó lett volna. Néhány éve, a Zsófiétól külön szoba változtatta meg Lili világlátását: nem épített többé kuckókat, elkezdett pakolni (nem takarítani, pakolni!) maga után, és a növényeit locsolgatni – innentől gondolkodik igazán magáról.

Egy kis versírás-kronológia: kicsi korban versek, csak a tanítónéninek tetszenek, majd abbahagyta, lettek dalszövegek, majdnemversek, onnantól titokban írt, és olvasni kezdett valódi verseket. Kísértette egy Weöres, valahogy így szólt: Árnyak sora ül a réten. / Nyáj zsong be a faluvégen. /Zúg-dong sürü raj a fákon. / Békák dala kel az árkon, kérdezte, de a szülőknek épp nem jutott eszébe a címe, aztán beírta anyja munkahelyén a Google-ba, hogy nyáj, békák, és kijött a Nyári este. (Tényleg kijön, másodikként. Az első a raklapemelő béka, de az hirdetés.) Lili olvas Déd-Európát, Őszi dalt, Képzelt cicát.

A Kisszínes Duóról, zenéről: zongorázni tíz évig tanult, de nem tudott improvizálni, gitározni nem tanult, énekelve viszont tud zenét szerezni. A hozzáértők találnak benne ritmusképleteket, és nem értik, hogy maradnak Zsófival ennyire egyben, hogy lassulhatnak ennyire egyszerre, a válasz, hogy tudják, ismerik egymást, bár nem nagyon hallják. Megint a vershez vissza, hogy kiket olvasott, amikor már: József Attila prózaverseit, Jeszenyint Rab Zsuzsa fordításában, a többi pocsék, Villont és Tóth Krisztinát. Aztán apámat is elkezdtem olvasni.

Eljött a sárvári diákírók, diákköltők táborának ideje, ahol az ember élete legeslegelső jó napjait tölti el, ahol ízekre szedik a verseit, és megismerkedik, akikkel igazán megérti magát. A Telep-csoport mintájára alapították meg a Körhintakört Zilahi Annával, Lázár Bence Andrással, Gucsa Magdolnával. A diákíró-pályázatot Lili nem jeligésen nyújtotta be, mégis utána hónapokig töprengett, hogy írói álnevet válasszon, mondjuk Krizsanovicsot. Nagyon nehéz ez a téma, ha ugyanazon a területen van egy híres, elismert apa, ez ekvivalens azzal, ha a teljes ismeretlenből érkezel – nem az a kérdés, hogy ismerjenek meg, hanem hogy fogadtassa el, ő nem egy zseb-Kemény István, nem egy csinálmánya a mítosznak. A múlt évben a kötet nélküli szerzők Petri-díjazottja lett, ezzel elnyerte a Magvetőnél való megjelenés lehetőségét is. Versformák? Hexameterekkel kezdte, borzalmas volt, nem ment, majd egy éjszaka alatt megtanulta, nem alakult ugyan értelmes szöveg, de igazi hexameter igen. Anyukája felolvasta neki egyhetes korában az Iliászt, valami kellett, hogy maradjon ebből, hiszen a verseket ritmizálja, rendes, szabályos lüktetésük ugyan nincs, de telerakja a szövegeket daktilusokkal.

Olvas megint, a Fényszennyezést és a Bűnbeesést. Utóbbi verset Péczely Dóra Lilitől először a Nyitott Műhelyben hallotta, másféle hangon, és hogy mitől volt más, hát ettől: nem volt jogom tudni ezeket a dolgokat, így-úgy elferdítettem, de megtörténtek. Félszeg, sompolygós módom olvastam fel, elég indiszkrét dolog volt egy csomó ember, a családom előtt feltárni mindezt. De most már itt van egy kötetben, már megszoktam, és elmúltam 18, és van külön szobám. Az is szép, ahogy Dóra válaszol erre, akkor tudtam, hogy fellebben egy fátyol, ahova be fogok látni. Most viszont megérintett nagyon, ahogy itt magadat avattad költővé, megszületett a távolság, bármi van benne, nem állsz a vers és magad között.

Kicsi kulisszatitok: Lili azt gondolta, ha majd huszonöt éves lesz, nagyon fiatal, majd akkor lesz kötete. Megkapta a díjat, volt könyvnyi verse, összerakta, kiszedett és írt a helyükre. Tudatosan kezdett alakítani, láthatóvá váltak a hiányok, például egy összegző vers a végéről a felnövés élményéről, ami ezt az egészet betetőzi. Elkészült hozzá egy csomó vázlat, de az elvárás nyomott és lekorlátozott; csak átsatírozott sorok maradtak. Végül átstrukturálta a könyvet, más vezérlevek szerint lettek a ciklusok. Kézzel írja az első verziót egy füzetbe, de utóbb kevés olyan vers lesz, ami akár hasonlít is ezekre. Sorok, töredékek vannak ott össze-vissza, oldalak telnek el, összedolgozásból lesz egy vers, három egyből, aztán még sok vele a munka, számítógépen, már nem a füzetben.

Nagy jövő: először színházi rendező akart lenni; felső tagozatban, az osztályszínpadok vetélkedőjén diktátori hajlamai törtek felszínre, amikor a filmből kimaradt utolsó fejezetét vitte színre a Gyűrűk urának. Inkább mégis filmrendező lesz – látta az És a hajó megyet, amikor meg jelentkezni kellett, beírta a rendes, jó bölcsész szakokat is persze másodiknak, de fölvették a színművészetire. Most a Dankó utcai hajléktalanszállóban csinált rövid dokumentumfilmet megadott témáról, megadott helyszínen. Jó volt, rengeteg emberrel beszélgetett, egy nagyon kedves bácsi szegődött mellé, ő hajtott fel neki, rángatott elő mindenféle sötét sarkokból zseniális embereket.

Minden a Madaramban van, nincsenek új versek, új kötet évek múlva lesz. De van 1045 oldalnyi kézzel írt napló, képzelt párbeszédek. Mindent leír, nem emlékezhet mindenre, ahogy emlékszik, úgy ír le, majd úgy emlékszik rájuk, ahogy leírta. Péczely Dóra a mából magának tíz oldalt remél, minimum tízet. Aztán, ebben a majdnem téli estében jön Psziché télikabátban, – Szórni, szitálni, kavarogni – / csak nézni az ablakból vagy a hegyről. / Mi az esemény részei lennénk; / figyelnének minket bentről, aztán csak dúdolom tovább, kinn az utcán, télikabátban, There's a woman / On the outside / Looking inside / Does she see me?

Fotó: Bach Máté