Frenák Pál előadásait a profizmus, a komplexitás s általában valamilyen lélektanilag „súlyos” tematika jellemzi. Tudom, közhelyesen hangzik, de nála a darabok tétje valóban a lélek mélységének feltárása, annak minden sötét, ijesztő bugyrával együtt. Mindez gyakran kiegészül különböző szexuális aberrációk felszínre hozásával. Frenák koreográfiáinak zenéje is többnyire sokkoló, agresszív.

A Mill&An című produkció nagyrészt beváltja a fentiekben sűrítve megfogalmazott „elvárásokat”. Az előadás gerince egy különös duett. A nagyon magas szinten képzett (hús-vér) táncos (Várnagy Kristóf) egyszerre mozgatója és partnere egy különleges szépségű bábunak, „aki” az előadás ugyancsak meghatározó szereplője. Fontos, hogy bár technikailag egyértelműnek véljük mozgató és mozgatott viszonyát, mégis - a látvány szempontjából - sokszor úgy tűnik, mintha a bábu valóban önálló életet élt volna, sőt, néha szinte őneki volt kiszolgáltatva az élő táncos is. A darab „főszereplője” természetesen a hús-vér táncos volt, pontosabban a nyomorúságig erős vágy - a valakihez tartozás, a ragaszkodás vágya. A bábu szerepe ebben a kapcsolatban többféleképpen értelmezhető. A műsorfüzet szerint egy, a fiú által teremtett, testet nyert, mégis virtuális testvér lenne. Az én olvasatomban inkább valamilyen „belső alterego” vagy akár „felettes én”, akire nagy szüksége van az embernek, még akkor is, ha az néha ellenségesen viselkedik, illetve ellenségként jelenik meg.

A darab, kissé leegyszerűsítve, ennek a belső küzdelemnek a kivetülése egy minimalista, mégsem puritán térbe. A színpadot zsinegen „álló” fehér lufik osztották fel, illetve középen egyetlen (és ezért különösen hangsúlyos) piros léggömb jelent meg. A táncos mozgását - akár görkorcsolyán, akár mezítláb közlekedett - ez a látvány keretezte. Fontos volt továbbá egy nagyobb bejáratnyi kivágás a fekete háttérkulisszában, aminek nemcsak a belső feszültségeitől szétrobbanó fiú rohant neki olykor-olykor, hanem itt tűnt fel gólyalábakon (szintén visszatérő elem Frenáknál!) a Halál allegorikus figurája is. Különös mozgása, folyamatos „beavatkozásai” izgalmas jelenséggé tették, az utolsó jelenetben azonban már kissé didaktikusnak tűnt a visszatérése. Ekkor marionettistaként mozgatta a fent említett bábu kicsinyített mását, ám annak sokkal finomabb, érzékenyebb és tartalmasabb volt a jelenléte akkor, amikor nem a Halál, hanem a táncos partnereként szerepelt.

A zene, amely (Frenákhoz illőn) ezúttal sem hagyott elandalodni, ifj. Kurtág György szerzeménye. Ehhez képest (a már említett utolsó jelenetben) Tom Waits „dala” kifejezetten érzelgősnek tűnt, megerősítve ezzel a befejezés közhely-gyanús jellegét.

Koreográfia és látványterv: Frenák Pál
Közreműködik: Várnagy Kristóf és Stéphane Vaunthront
Díszlet és jelmez: Majoros Gyula
Zene: ifj. Kurtág György
Fény: Marton János