PRAE.HU: Volt-e személyes kötődésetek, viszonyotok a Mészöly-életműhöz a film előtt?

Gerőcs Péter: Igen. Olyannyira, hogy a kötődés volt vagy lett maga a film-ok. Sok éve zavar engem ez az életmű. Zavar, hogy ott van, ahol, hogy úgy van ott, ahogy, és persze zavarnak a szövegek. Nem szeretnék most sem elemzésbe, sem leíró jellegű megállapításokba bocsátkozni; ez az a korpusz, amelyet folyamatosan olvasok, mert befejezettsége ellenére sincs vége, tehát nem is lehet, vagy legalábbis én nem tudom végigolvasni.

A körkörös olvasás közben észrevettem, hogy az én szövegeimbe is átgyűrűzik valahogy az, amit ez a poétika számomra jelent (ráadásul részben más, közvetítő poétikákon keresztül), szóval bonyolult lett a helyzet, úgyhogy gyorsan csinálni kellett belőle egy filmet, hogy az új szemponttal kicsit tisztázzam a már meglévőt.

Ez persze vicc. Én magam soha nem csináltam filmet, és talán nem is fogok: ez Asia terepe. Az viszont, hogy egy fontos, fontosságában elismert, mégis rejtőzködő karakterű íróról és az életművéről ketten együtt filmet csinálhattunk, a kapcsolatunknak is közös terepe lett egy rövid időre.

Dér Asia: A film előtt nem volt különleges kötődésem Mészölyhöz. Ami engem érdekelt, az a filmes megvalósításban rejlő kihívás volt. Hogyan lehet egy "halott öregembert" (lásd lent a filmelőzetest! - a szerk.) úgy ábrázolni, hogy emberek a karosszékükben ülve részben magukról beszélnek, de ezeknek a szövegeknek az összessége mégis megrajzolja az illető portréját. Elég merész beszélőfejes technikát választani a 3D árnyékolta filmvilágban, mégis, a BBS-es dokumentumfilm-iskola a bizonyíték, hogy érdemes „beszélni hagyni az embereket”.

Aztán persze behúzott magába a téma, a film készítése előtt főleg Mészöly esszéit olvastam, azóta ismerkedtem pár kisregényével is. Vicces, hogy amikor Péterrel először találkoztunk, pont a Film lapult a táskámban.


PRAE.HU: 10 éve halt meg Mészöly Miklós - vajon ennyi idő elég-e ahhoz, hogy az életműhöz másképp közelítsen valaki a már bejáratott utak helyett? Egyáltalán volt-e ilyen elvárásotok, hogy másképp tűnjön fel Mészöly a mostani néző számára?

GP: Nem az volt a cél, hogy valami ellenében tegyünk állítást. Talán nincs is mi ellenében. A cél az volt (most persze Mészölytől fogok lopni egy kicsit), hogy minél pontosabb legyen a kép, amely kirajzolódik a központi figuráról. A dolgok véletlen vagy kevésbé véletlen együttállása szerencsés konstellációt eredményezett: szerencsés alakzatnak gondolom azt, hogy egyfajta kerekasztal-beszélgetést tudtunk imitálni a film dramaturgiájával. Szerencsés, hogy fontos emberek szólalnak meg (néhányan sajnos nem vállalták az interjút), hogy - a legjobb értelemben - vitatkoznak egymással egy halott emberről, és a szövegei utóéletéről, szerencsés pillanatban született meg a filmötlet, amikor a személyes, esetleg kicsinyes érdekek, haragok, személyes kötődések, netán rokoni kapcsolatok már nem adtak semmiféle háttér-koordinátákat vagy kényes implikatúrát a megszólalásoknak. Szerencsés az is, hogy Mészöly, akinek a szellemét próbáljuk együtt megidézni, nincs jelen a filmben.

Sok minden közrejátszott, hogy a dolog körbeérjen, és egészséges filmformát kapjon. Félreértés ne essék, nem magunkról beszélek; sem szerénytelenkedni, sem álszerénykedni nem akarok: valahogy tényleg klappoltak a dolgok.

DA: Azt hiszem, nem lehet úgy hozzákezdeni egy filmhez, hogy a majdani nézőkre tett hatásával, vagy az elvárásaikkal foglalkozunk. Az volt a célunk, hogy utánajárjunk a Mészöly-rejtélynek: egyrészt hogy lehetséges az, hogy a 20. század végére alig volt magyar író, akire ne hatott volna a prózája, mégsem voltak közvetlen követői; másrészt, hogy ki is volt ez a „trikós” figura, pipázott-e, szerette-e a zöld paprikát vagy a nőket.

PRAE.HU: A felvételeken megszólalók mindannyian Mészöly hatásáról, erőteljes személyiségéről beszélnek. Ennek ellenére kérdezem: szerintetek is mérföldkő az ő életműve a magyar irodalomban? Ha igen, akkor kapcsolódik-e ez valamiképp a személyiségéhez?

GP: Emlékszem, az egyik interjúalany egyszer egy mellékmondatában arra utalt, hogy a karakter, a személyiség nagyszabása, és a hozzá tartozó életmű volumene összefügg. Szerintem nem függ össze. Az azonban biztos, hogy akár a magyar regényirodalomról beszélünk, akár az esszéirodalomról (ha erről lehet egyáltalán), Mészöly megkerülhetetlen figura. Én magam is azt gondolom, ami a filmben többször, többektől is elhangzik: Mészöly előkészített új paradigmákat, a lehetőségek és kezdemények tárháza volt, ugyanakkor nem volt közvetlen követője.

Számomra a legizgalmasabb figura a magyar irodalomban. Arányosan mondjuk annyira, mint a Bibliában Pilátus. Ugyanakkor persze van egy veszély, amire a kérdés is felhívja a figyelmem: nem jó dolog az irodalomba bevonni a személyes dolgokat. Azt remélem, hogy a filmmel mi sem ezt tettük, hanem sokkal inkább az ellenkezőjét: szétválasztottuk őket.



PRAE.HU: A privát mészöly második fele Mészöly kevéssé ismert viszonyait, mindennapjait térképezi fel. Miért volt erre szükség? Mennyiben változtatta meg ez a nyomozás a ti Mészöly-képeteket?

GP: A filmben szó van egy valaha élt barátról, férjről, pasasról, ürgéről, szeretőről. Egy arcról. Arcot kap a film első felében felépülő absztraktum. Lábai nőnek, kezei, múltja lesz és tekintete. Igen, a tekintet talán az a dolog, amiben az előző provokatív kérdés két sarka összeér: Mészöly elbeszélői tekintete és a valaha élt ember tekintete (a filmben egyébként mindkettőről külön, de hasonló módon szó esik).

A nyomozás mindent megváltoztat. Sőt, egy valóságos, és nem külsődleges jegyek alapján szerveződő viszonyt tulajdonképpen ez az, ami kialakít. Továbbra is titok számomra akár a Film, akár a Saulus, a Családáradás vagy jópár novella, de most kevésbé ijesztő ez a titok. Csakugyan, most van neki legalább egy darab lába, mint mondjuk Balzac ismeretlen remekművében, illetve -nek.

PRAE.HU: A privát mészölyhöz hasonló íróportrék tulajdonképpen elég szűk rétegnek szóló alkotások. Kiket és hogyan szeretnétek megszólítani? Hol lehet majd látni a későbbiekben a filmet?

GP: Nem tudtam, hogy nagyon szűk rétegnek szól. Remélem, nem. Szerintem érdekelheti a magyartanárokat. De ha jó a tanár, akkor érdekelheti a végzős osztályokat, vagy legalább a faktosokat. Érdekelheti a sznobokat, érdekelheti a szakmát is; az irodalmat is és a dokumentumfilmes szakmát is. És hát általában az érdeklődőt is érdekelheti, csak úgy. Az író, ezt magunk is tapasztalhatjuk, mindig egy kicsit különös fajnak számít a jópolgárok szemében. Kamasz lányok például feltétlenül kitüntetik rosszul leplezett érdeklődésükkel az ún. írókat (költőkről már nem is beszélve!). Na most ebben a filmben jelentős írók állítják valakiről azt, hogy ő volt a legjelentősebb, és mind tőle tanultak. Ez szerintem mindenképp izgalmas lehet, és érdemes bárkinek a leplezetlen érdeklődésére.

DA: Hát nem közönségfilm, az biztos. De ez a lassan formálódó mozaikjáték, amelyben történetek építőkockáiból kirajzolódik a „főhősünk” arca, aki egyébként sokak szerint a 20. század második felének legnagyobb magyar írója volt, amúgy pedig pocsékul vezetett, sokakat érdekelhet.

December elején biztosan lehet látni Szegeden, a Grand Caféban. Januárban, a Mészöly napokon Szekszárdon. Talán lesz Pesten is több vetítés, ez majd még elválik.