„Az európai kultúra terméke vagyok” – kijelentésről már nem csupán a két évvel ezelőtti, a közéletet felbolygató Kertész-interjú juthat eszünkbe (bár jelentésességében szervesen kapcsolódik az est problematikájához), de a november 11-ei koraestébe nyúló workshop is, melynek fókuszpontja a rendszerváltás(ok)at követő politikai, társadalmi változásokkal összefonódó, az európai tekintet elé állított kulturális kihívás.

A program keretében szervezett két előadás és az azt követő kerekasztal-beszélgetés ugyan más-más oldalakról közelítette meg az esemény nevében jelzett hibriditás témakörét, mégis az est végére érzékelhetővé vált e láncszemek közötti szétszakíthatatlan kapocs.

Pabis Eszter előadása éppen a Kertész-megnyilatkozásból indítja gondolatmenetét, melynek központi kérdésköre a kollektív identitás és a kulturális hibriditás elméleti bázisának felvázolása. A figyelem fókusza a nemzet kérdéskörére – különösen Németországra és Svájcra összpontosítva – annak évtizedekre visszatekintő konjunktúrájára irányul. Mára a nemzet a kritika egyik legfőbb tárgya, melynek kulturális vetületeit a történelem, a trauma és az identitás szempontjai révén közelíthetjük meg. A holokauszt, a szocializmus, a rendszerváltás, a diktatúra és a migráció kérdésköre a kollektív identitás létrejöttének tapasztalatát jelöli, mely politikai, gazdasági, nyelvi tényezők együtteséből építkezik. Pabis Eszter összefoglalója olyan elméleteket prezentál, melyek elvezetnek a nemzetről való gondolkodás mai állapotához, vagyis egészen a premodern nézetektől, a modern – konstruktivista szempontrendszeren át a dekonstrukciós vonalig. Az utóbbi nyomán formálódó vizsgálatok posztkoloniális szemüvegen keresztül kutatják a nemzet komplex kategóriáját. Nem létezik már a nemzetet mozgató homogén, egységes történelem, csak szétdarabolt történelmek vannak, melyek a kollektív identitásban is törést, diszkontinuitást jeleznek.

Aleida Assman megállapításainak megidézésével eljutunk a világ jelen helyzetéhez, melynek alapvető tapasztalatát már nem a kanonikus tartalmak képezik, hanem a fogyasztói társadalom igényeiben gyökerező feltűnés és figyelemfelkeltés kultúrája. Assmann álláspontja szerint a jelen nemzeti identitás aszkézisét (szétdaraboltságát, diszkontinuitását) fel kell oldani, hogy a nemzet újra kitalálhassa magát a rendelkezésére álló eszközök segítségével, a történelem és emlékezés sokféleségének felhajtóereje által. Pabis Eszter előadásában Bhabha nézeteit is tárgyalja a migráció és a multikulturalizmus németországi vonatkozását illetően, mely a kulturális hibriditiás értelmezéséhez nyújt tanulságos képet. A prezentáció utolsó harmadában Svájc kerül a középpontba, ahol a hibriditást elsősorban a nyelv problematikáján keresztül közelíthetjük meg. Az egyszólamúság jellemezte hivatalos nyelv, apanyelv és a poliszémikus, a mindennapokban használt, beszélt anyanyelv feszült viszonya a svájci kollektív identitás elemi tapasztalata. E két világ közötti dinamikus dialógus az irodalomban is otthagyja lenyomatát, alkotások sorában reprezentálódik, többek között a Kertész által fordított Kafka-levélben, mely a prágai zsidó szerzők megszólalási lehetőségeiről, vagy épp lehetetlenségéről nyilatkozik. A Pabis-előadásban tehát a kulturális hibriditás identitásképző funkciója dominál, mely gazdag sokféleség termékeny terepe a nemzetről való gondolkodásnak.

Az est Kalmár György filmelemzésével folytatódik, aki a Pálfi György rendezte Taxidermia vizsgálatával igyekszik bepillantást nyerni és adni a hibrid mozi világába. Az identitásképződés adja az elemzett film magvát, melynek első eleme egy traumatikus tapasztalat, egy kipreparált, megcsonkított test (Balathony Lajosé) látványa. A tanú pozíciójából előhívott eset keretként fogja össze a filmet, melyben a tapasztaltak megértésének kényszere a történetmondás által valósul meg, s csak a zárlatban vezethet el a voltaképpeni értelmezés lehetőségéhez, vagyis a testet műalkotásként szemlélő közönség kérdésfeltevéséhez: „Ki volt az a Balathony Lajos?”. A hármas szám központi szerepű a a Taxidermiában és a prezentációban: a filmbeli történet három generáció sorsát vetíti ki, mely a családregény kategóriáját is mozgósítja (az első két történet Parti Nagy szövegeiből készült), valamint a szubjektumképződés (lacani elmélet alapján) kapcsán is három tényező munkál – a trauma, a történelem és az idealizált identitás összefonódása. A valós, a szimbolikus és imaginárius jelzett tényezői identitásképző erőként lépnek fel, viszont mégsem képesek lefedni a filmben elénk táruló szubjektumot. A hézagok kitöltéséhez szükségesek a filmben megképzett hibrid történetek (a nagyapáé, az apáé és a fiúé, aki maga Balathony Lajos). Olyan alternatív elbeszélésekről, tünetekről van szó, melyek a nem ép, nem egységes szubjektum hiátustöltői lehetnek. A különböző történetek összefűzése hívja életre tehát a Taxidermia-beli identitást, nem elfedve annak részleges, sérült, darabolt voltát. Kalmár György előadásának zárlatában a figyelemfelkeltés kultúrájának eszköztárából gazdagon merítve a hibrid mozi dimenziójába is bevezeti a jelenlevőket (esetlegesség, alternatív történetek, elfojtott közös emlékek mozgatta elbeszélések, posztkoloniális terek színrevitele, erős affektivitás, játék a realizmussal), úgy gondolom, többeket a film megtekintésére sarkallva.

A program második felében zajló kerekasztal-beszélgetés a Modemben megtekinthető Hibriditás a Kárpátok között című (a Pados Gábor és Pajor Zsolt tulajdonában lévő Irokéz Gyűjteményből létrejött) kiállítás köré szerveződött, nem hagyva figyelmen kívül az előadások bevezette gondolatokat, sem. Az eszmecsere résztvevői az előadók, Pabis Eszter és Kalmár György, a kiállítás kurátora, Hornyik Sándor, valamint Kricsfalusi Beatrix és Kukla Krisztián voltak. Oláh Szabolcs, a beszélgetés moderátora, a hibriditás és remix kulcsszavak mentén a kiállítás koncepciójának, az affektivitás, a történelmi konstrukció és a multikulturalizmus problémájának nyomvonalát követve tette fel kérdéseit, mellyel igen tág értelmezési lehetőségeknek adott teret. A kiállítás egyfelől a vizuális és technomediális jelenségek kérdésével foglalkozó elméletek megidézésével (Kittler) verbális térként reprezentálódik, másfelől pedig magának a gyűjtemény darabjainak megjelenítésével auditív és vizuális térként értelmeződik. A kiállítótérben megidézett elméletek irányadóként, egyfajta vezérlőtekintetként működnek a befogadás aktusával, módjával szemben, míg az installációk anyagiságának tapasztalata mégis valamiféle szabadságot, a befogatás sokféleségének lehetőségét kínálja. A gyakorlati tapasztalás és elméleti olvashatóság párbeszéde egyrészt feszültségkeltő erejű, másrészt éppen felhívó jellegű a látogató számára, aki az esztétikai tapasztalás során válogathat az elé állított irányok közül, melynek révén talán képes lesz az installációkat újraértelmezni, s egyben önmagát is másként olvasni.

Az előadások és a kerekasztal-beszélgetés során felvázolt gondolatok a szűkre szabott idő ellenére a lehető legátfogóbb képet adták a kulturális hibriditás és vizualitás problémájának vizsgálatához, újabb értékes fejtegetések, ötletek táptalaját is megteremtve.

A részletes program a MODEM honlapján megtekinthető.