gyerek
2011. 11. 11.
PORT.hu Családi Filmfesztivál a hétvégén a Cinema City Arénában
Cinema City Aréna, november 11-13.
Felejthetetlen mozis időutazásban vehetnek részt mindazok, akik november második hétvégéjén ellátogatnak a Cinema City Arénába. A PORT.hu Családi Filmfesztivál keretében az elmúlt évek legsikeresebb 3D-s animációs alkotásai mellett a szülők egykori kedvenc meséit, mesefiguráit is megmutathatják gyermekeiknek a szélesvásznon, felidézve a hajdani filmszínházak varázslatos hangulatát.
A szervezők reményei szerint sok kisgyermek életében ez a fesztivál teremtheti meg a lehetőséget az első mozilátogatás élményére – sor kerül majd kifejezetten mama-bababarát, azaz félhomályban, csökkentett hangerő melletti vetítésekre is.
![](/prae/upload/babóca.jpg)
Kicsik és nagyok együtt követhetik végig tehát a filmvilág fejlődését, miközben a Cinema City Aréna előterében kialakított "elvarázsolt gyerekszobában" számtalan kísérőprogramon – interaktív koncerten, bábelőadáson, kreatív foglalkozáson – vehetnek részt. Fellép többek között az Alma Együttes, az Apacuka, a Kolompos Együttes, a Mosoly-go-k és a Tünet Együttes. A fesztivál házigazdája Jelisztratov Szergej, az 1970-es évek gyerekfilmjeinek sztárja lesz.
![](/prae/upload/hohoh.jpg)
Az eseményre a halhatatlan mesefigurák alkotói, legendás megszemélyesítői, magyar hangjai is meghívást kaptak, velük együtt ismert művészek olvasnak mesét a gyerekeknek. Többek között Bodrogi Gyula, Cserháti Ágnes, Geszti Péter, Gombos Edina, Kálloy-Molnár Péter, Pogány Judit, Pokorny Lia és Wolf Kati.
A felső tagozatosokat és középiskolásokat szakmai jellegű előadások, workshopok várják, ahol megismerkedhetnek az animáció-készítés különféle technikáival, trükkjeivel, vágási módszerekkel, valamint a szinkron és a filmzene kulisszatitkaival.
Előadást tart, valamint kerekasztal-beszélgetésekben vesz részt Báthory Orsolya, Buda Gábor, Cakó Ferenc, Dezsőffy Rajz Katalin, Ducsai Ábel, Lutter Imre, Papp Kornél, Patrovits Tamás, Scherer Péter, Varga Zoltán, Zányi Tamás és sokan mások.
![](/prae/upload/tintin.jpg)
Az idei fesztivál az éppen november elején mozikba kerülő Tintin kalandjai című animációs film IMAX 3D gálavetítésével zárul.
A fesztivált mindenki számára elérhetőbbé teszik a kedvező jegyárak: a vetítésenkénti 750 Ft-os egyéni és 2800 Ft-os családi jegy - a 3D-s filmekre is, valamint a 150 Ft-os szakmai programok belépődíja. A Cinema City Aréna mozipénztár szintjén pedig ingyenesen látogatható programok, koncertek, előadások, kreatív foglalkozások, játszóház, vetélkedők és további meglepetések várják a látogatókat.
Forrás: Port.hu
Részletes tematika és program: http://port.hu/csaladifilmfesztival/
![](/prae/upload/babóca.jpg)
Bogyó és Babóca

A nagy ho-ho-horgász

Tintin kalandjai
Az idei fesztivál az éppen november elején mozikba kerülő Tintin kalandjai című animációs film IMAX 3D gálavetítésével zárul.
A fesztivált mindenki számára elérhetőbbé teszik a kedvező jegyárak: a vetítésenkénti 750 Ft-os egyéni és 2800 Ft-os családi jegy - a 3D-s filmekre is, valamint a 150 Ft-os szakmai programok belépődíja. A Cinema City Aréna mozipénztár szintjén pedig ingyenesen látogatható programok, koncertek, előadások, kreatív foglalkozások, játszóház, vetélkedők és további meglepetések várják a látogatókat.
Forrás: Port.hu
Részletes tematika és program: http://port.hu/csaladifilmfesztival/
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről