PRAE.HU: Milyen szempontok alapján fogjátok eldönteni, hogy kinek jelenhet meg kötete a JAK-füzetek sorozatban? Van már lista?

Orcsik Roland: Tisztában vagyunk azzal, hogy nem határozzuk meg a JAK mindenkori könyvkiadási elképzeléseit, ellenben a ránk váró két évben olyan könyveket szeretnénk kiadni, amelyek mindkettőnk ízlésvilágát tükrözik. Aki ebbe nem kerül bele, az nem azt jelenti, hogy rossz lenne, egyszerűen csak nem fér a Weltschmerzünkbe. Azokat a szerzőket szeretnénk JAK-füzethez segíteni, akikben megérezzük az új hang, nyelv, poétika stb. lehetőségét.

Akik pofátlanul mernek mások lenni az aktuális költészeti trendekhez képest. Akiknek az írás kockázatot jelent, nemcsak megtanulható fortélyokat. Akik készek arra, hogy közösen dolgozzunk a kéziraton, mert nem a kézirat, hanem a könyv a szent forma. S akik türelmesen végig tudják várni azt a folyamatot, mire a szerkesztőpáros a legjobb belátása szerint dönt a kéziratról.

Ki kell várni a belső vitákat, Zoli már leharapta a bal fülemet, én pedig cserébe kiszakítottam a köldökét… Első szerzőink: Áfra János és Bencsik Orsolya. Egy költő és egy prózaíró. Egy férfi és egy nő. Egy rövid fekete hajú és egy hosszú szőke hajú szerző. (A kiválasztásukban leginkább a hajméret volt a döntő.) Elég sokan küldték már el az anyagaikat, például Erdélyből is kiváló fiatal szerzők jelentkeztek a kézirataikkal Balázs Imre József közvetítésével, ám míg nem születik belső döntés, addig nem mondunk újabb neveket és punktum.

Sopotnik Zoltán: Nem bizony, addig verekszünk, harapdáljuk egymást, és az csak ránk tartozik. Azoknak a szerzőknek lesz zöld útjuk az elkövetkezendő két évben, akikben egyszerre érezzük meg a mesét és a rakkenrollt. Ez a két legfontosabb szempont.

PRAE.HU: Mit gondoltok, mik most az aktuális költészeti, vagy prózapoétikai trendek? Szerintetek milyen lesz a jövő irodalma?

O. R.: Az aktuális költészeti trend a fiataloknál jelen pillanatban azzal a hagyomány-választással függ össze, amely a Telep-csoport tagjait jellemezte. Üdítő jelenség volt a Telep azzal, hogy olyan szerzőket bányászott elő, akikre kevésbé hivatkoztak az előttük lévő generációk, leszámítva persze Kemény Istvánt, akihez a sárkányfüvesek is kötődtek. Ám Szijj Ferenc, Sziveri János, Marno János, Borbély Szilárd, Gál Ferenc stb. költészete most kapta meg először a szélesebb körű recepcióját a fiatal költőknél.

Ugyanakkor, a telepesekre az vár, hogy el is távolodjanak mindezektől, saját nyelvre fordítván a hatásokat, ahogyan az néhányuknak már sikerült is. Az újonnan érkezőknek nem az ex-telepeseket kéne utánozniuk szerintem, hanem úgy reflektálni rájuk, hogy közben érvényesítik a saját hagyomány-választásukat is. A próza esete kicsit más, mert a sárkányfüvesek óta nem jelentkezett olyan csoport, amelyben felismerhető az alternatív hagyományválasztás. Viszont vannak markáns hangok, egyének, pl. Aaron Blumm, Lanczkor Gábor, Szvoren Edina, ők valami olyasmit csinálnak, amire nem lehetett számítani.

Továbbá ott van Brenzovics Marianna, Nagy Ildikó Noémi, a Kukorelly Endre iskolájából előtörő Tallér Edina. A magam részéről kíváncsi vagyok Bartók Imre és Lengyel Zoltán alakuló prózájára, szép a pofátlanságuk. És még sorolhatnám, de nem folytatom, mert így is sok embert kihagytam. A jövő irodalma? Édesanyám szokott kávéból jósolgatni, én azonban a kávézaccban sohasem láttam a jövőt, engem mindig a kirajzolódó, sokrétű, váratlan minták kápráztattak el.

S.Z.: Minden aktuális költészeti trendben vannak karcosabb, egyénibb hangok, de ugyanúgy megtalálhatók a kevésbé eredeti hangot, hagyományokat mozgató költők, írók is. Igen, talán a telepes hagyományválasztás a meghatározó most. Azt, hogy el kell-e távolodni ettől, vagy nem, azt én nem tudom megmondani, nem is akarom. Ugyanakkor az is észrevehető, hogy az avantgárd, neo-avantgárd hagyományokra visszautaló, vagy azt fenekestül felforgatva használó poétikai hangok is erősödnek. 

Azért se mondok neveket. A mai fiatal magyar költészet a szirén(a)hangok ellenére hallatlan izgalmas terep, és még sokáig az is marad, ebben biztos vagyok. Mondjuk, lehetne kevésbé kiszámítható, lendületesebb, és nagyobb téteket cipelő, konfrontációkat sokkal jobban felvállaló. Több punk költőt szeretnék látni.

PRAE.HU: Megtörtént a kiválasztási folyamat, tegyük föl, hogy megvan hozzá az apparátus, hogy megjelenjenek az új JAK-füzetek. Milyen lesz részetekről a jövő könyvmarketingje?

O.R.: A jövő könyvmarketingje részünkről bevonja a lelkes vidéki JAK-tagságot, felhasználjuk a netes szociális hálót, blogolunk, piszkálódunk. Igyekszünk még a könyvek megjelenése előtt népszerűsíteni a szerzőinket. Ez lényegében januártól indul be, amikor már tokkal-vonóval mi leszünk az új sorozatszerkesztők. Egyszerre szeretnénk a szakmai köröket és a széles körű olvasói rétegeket megszólítani, az utóbbiakat néhány olyan civil akcióval, amelyre felhívhatjuk a napi sajtó figyelmét is.

Ugyanakkor a könyvek és a szervezet népszerűsítését nemcsak ketten, hanem a JAK-elnökség segítségével szeretnénk lebonyolítani. A sorozatszerkesztők egyébként csak annyira mernek pofátlanok lenni, amennyiben az a jó ízlést, a mértéktartó közönségizgatást szolgálja. Ha valaki azt várja tőlünk, hogy meztelenre vetkőzve fussunk körbe a Hősök terén, „Éljenek a JAK-füzetek!” felkiáltásokkal, kihipózott frizurákkal és lángoló pallossal a kezünkben, akkor az csalódottan fog tovább kattintani.

Tisztában vagyunk azzal, hogy halandók vagyunk s csupán egy napig lehetünk hősök, ahogyan azt David Bowie danolászta anno, Andy Warholt koppintva. Éppen ezért ez az egy nap, ami számunkra adatott, kellő időben, megfelelő helyeken és módon kell, hogy felvirágozzék.

PRAE.HU: Van kétéves terv, hogy mi az a minimál, és mi az a maximum program, amit szeretnétek teljesíteni a mandtátumotok alatt?

S.Z: A minimál program az a nyolc könyv, amit a lehetőségek függvényében ki kellene, hogy adjunk. Persze, hogy így lefaragták a támogatási rendszert ez nem lesz olyan könnyű feladat. Jó lenne, ha a kultúrpolitikusok, intézményi döntéshozók észbekapnának végre, nem pedig a szakmával hajba.

Ki kellene dolgozni valami tényleg jól működő rendszert (nem nekik, hanem közösen, ha van még értelme ennek a szónak), mert most nagyjából az van, hogy például a JAK-füzetre egy helyen, az NKA-nál lehet pályázni, kész, annyi. Ha mondjuk, nem nyernek a pályázatok, akkor mehetünk bankot rabolni, esetleg utcazenélni, abban van perspektíva. Egy JAK-füzetek pozitív demonstrációt mondjuk meg kellene szervezni, tutira.

PRAE.HU: Ha jól tudom, antológiák kiadásában is gondolkoztok. Meséljetek ezekről a tervekről is egy kicsit!

S.Z.: Több terv van a fejünkben: egy mese-, egy interjú-, és képzőművészeti antológiáé, de majd kisorsoljuk, hogy melyik legyen, mindet biztosan nem tudjuk kiadni. Az is előfordulhat, hogy egy teljesen más antológia-koncepcióval állunk elő, döntsön a dobókocka.

O. R.: Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy az antológia-terveket megpendítjük a Facebook-oldalunkon, illetve a blogunkon is, figyelembe vesszük az olvasói igényeket, noha nem szándékozunk azokat teljes mértékig kiszolgálni.

PRAE.HU: Hogyan lettetek egy pár?

S.Z.: Nem vagyunk egy pár, szerkesztő páros, maradjunk ennél a szürke, hivatalos, de markáns kifejezésnél. Mondjuk, lassan barátok, ezt azért lehet mondani. Én kerestem meg Rolandot, hogy akar-e indulni velem közösen a pályázaton, először k. kabai lórinak szóltam, de ő nem vállalta, mondván túl a sok a dolga, és félgőzzel nem akarja csinálni. Orcsik kollégával szépen kiegészítjük egymást: ő az ész, én meg csak úgy vagyok a világba bele. Mahler és a hardcore, igazi posztmodern utáni paradigma.

O.R.: Amikor először néztem Zoli pálinkától fátyolos szemébe azon a bizonyos sorsdöntő szigligeti éjszakán, nem is sejtettem, itt valami készül, amire jobban fogunk emlékezni, mint ama éjszaka bizonyos részleteire. Aztán Zoli fölhívott, én pedig úgy voltam vele, miért ne ugranék fejest egy közös történetbe? Zoli persze túloz, nem én vagyok az ész, a világ számomra is ismeretlen és meghódítandó Google.