Szegényes, kopottas, de rendes konyhabelső, a plafonon hatalmas gerendák, az emlékezés súlya legalább ilyen nehéz. Ez a gerendaszerkezet folyamatos mozgásban van, a térben és időben való ugrásokat is ez jelzi: egyre aláereszkedik, ha a múlt egy-egy pontján vagyunk. A teret fullasztóan szűkké teszi, olyan érzést idéz, mint a fojtogatott, megerőszakolt nők tehetetlensége. A szobabelső szűkítésének ez a technikája ugyanis csak két esetben jelenik meg: a városháza egykori emlékképeinél, ami véglegesen megváltoztatta a Truu lányok kapcsolatát és történetét, valamint Zara és a hozzá hasonló sorsú, prostitúcióra kényszerített lányok bordélyházában. Az előadás legbrutálisabb jeleneteinél pedig a gerendák segítségével nemcsak a tér, de a lehetőségek és kilátások is minimálisra redukálódnak: hirtelen ismeretlen, nyirkos börtönné változtatják az addig otthonnak nevezett helyet.

Egy asszony ül a sarokban: hatalmas ősz kontya van, a házát olykor kővel dobálják, a kutyáját megmérgezték, olyan magányos, amilyen magányos ember csak lehet. Minden mindegy, már a halál sem állhatja útját semmiben, bátorságának sarokköve éppen ez. Takács Kati Aliide Truuja kőkemény, sziklaszilárd mozdulatokkal melegít ételt, vagy éppen lövi agyon a betolakodókat. Egyszer szeretett, előtte és azóta soha. De a férfi a mindig, mindenben jobb testvéré lett. Neki csak a kommunista agitátor jutott, aki élet és halál felett rendelkezett. Aztán ennek is vége lett. Egy asszony ül a sarokban: meggyalázott, megkínzott, megerőszakolt asszony, tettére mentségek azonban nincsenek. Mert a szégyen sem lehet mentség arra, hogy a szintén megerőszakolt testvérét és unokahúgát munkatáborba küldette csak azért, mert képtelen volt a szemükbe nézni.

Az idős Aliidét játszó színésznő és a fiatal Aliidét játszó Lovas Rozi szépen és következetesen építik fel a karaktert: az előadás idősíkjában Takács Kati már statikus figurát hoz, de Lovas játéka szépen előkészíti ezt a sziklaszilárd, nyugalmából kimozdíthatatlan öregasszonyt. Lovasnál apró jelekkel, feszült, majd lazább testtartással, a dekoltázsgomb játékával pontosan megmutatkoznak a Hans és Martin iránti érzései. Az öntudatlanul, a kommunista rendszerbe beszervezett kém és besúgó maga sem tudja megítélni, mit tesz: megtört és megbocsáthatatlanul megvezetett asszony, Takács játékában Aliide ezt maga is látja. Itt teszi le a garast Valló rendezése: nem a történelemre kerül a fő hangsúly, hanem a húsbavágó emberi tragédiákra.

A férfialakok megformálása viszont már közel sem ilyen örömteli: Sarkadi Kiss János Martinjának nem sikerül igazi agresszív és visszataszító agitátorrá válnia, akinek az érintései undort és viszolygást keltenek. Kaszás Gergő Hans szerepében kellően nyomorult, Ingel iránti vágyakozása és Aliidével szembeni elutasítása viszont nem elég hatásos, egyetlen olyan pillanatot leszámítva, amikor szájon csókolja örömében Lovas fiatal asszonyát. Ingel szellemjárása ügyes ötlet, még akkor is, ha nincs benne semmi újítás. Tolnai Hella egykori életvidám, erőtől és szépségtől kicsattanó karaktere úgy sompolyog valamikori otthonában, hogy valóban lúdbőrzünk tőle. Grisnik Petra Zarája, Takács Géza Pásája és Kelemen József Lavrentija azonban mindhárman túlzottan modorosak, játékuk szaggatott, nem sikerül kellően feloldódniuk a színpadon. A hol stricit, hol vallató tisztet játszó színészek sematikusak, sztereotípiákból építik fel a karaktereket, ami sajnos sokat vesz el a darab lendületéből és elmélyültségéből. Grisnik Petra Zarájának reszketése nem igazi, állítólagos félelme és beidegződései sem tudnak valódinak hatni. Ahogyan zajt és váratlan mozdulatokat észlel vagy felriad, amikor hideg vízzel leöntik, túlzó és hirtelen, harsánysága felülkerekedik az egyébként alapjaiban és fejben jól elképzelt karakteren.

Az előadás szinte teljes félhomálya vagy éppen villódzó fényei, Ján Boglárka és Jenvay Dóra gordonkajátéka viszont mindvégig szépen kimunkáltak, pontosak, és megfelelő dinamizmussal kísérik végig a darabot. Éppen azt és ott erősítik, amit és ahol kell: kellemetlenül hatnak, megrémisztenek, ismétlődnek, ahogyan Aliide emlékképei és gépies mozdulatai is. Kényszeres cselekedetek egy elképzelt, soha vissza nem térő rend és igazság érdekében.

Sofi Oksanen: Tisztogatás

Idős Aliide: Takács Katalin
Fiatal Aliide: Lovas Rozi
Zara: Grisnik Petra
Ingel: Tolnai Hella
Hans: Kaszás Gergő
Martin: Sarkadi Kiss János
Pása: Takács Géza
Lavrenti: Kelemen József

Fordító: Pap Éva
Díszlet: Valló Péter
Jelmez: Cselényi Nóra
Dramaturg: Németh Virág
Fény: Memlaur Imre
Gordonka: Ján Boglárka, Jenvay Dóra
Segédrendező: Váradi Szabolcs

Rendező: Valló Péter

Bemutató: 2011. szeptember 9.
Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Fotók: Memlaur Imre, www.csiky.hu