A jó hangulathoz nem kellett más, csak két lelkes mentor, két titokzatos vendég, rengeteg irodalomkedvelő és írni vágyó fiatal, és persze, sok-sok meleg ruha.



A feladat és a program megint ugyanaz volt, de ez nem jelenti azt, hogy unalmas lett volna. Az előadások és beszélgetések alatt, közben és utána írásokat elemeztünk, szavakat ízlelgettünk, vitatkoztunk, majd írtunk. A hidegre való tekintettel már nem a szabadban, nem romantikusan a fák árnyékában, hanem takarók és párnák közé vackolódva az egyik ház legnagyobb termében zajlottak a szemináriumok, próbáltuk átvészelni, hogy a hegytetőn nincs olyan meleg, mint a városban. A foglalkozások hajnalig tartottak, hiába rágtuk át magunkat ezernyi szövegen, azok csak nem fogytak, pedig már egy idő után beszélni sem tudtunk. A mélypont a „Nem valóságos, de fiktív!” kritikai észrevétel volt, melyet már nem is kommentáltunk, inkább elmentünk aludni.

Az első kisebb előadást Szabó Tibor Benjámin tartotta a szerkesztőségekről és kiadókról. Beszélt a legnagyobb és legjobb kiadókról, hogyan is működnek, mikor mire kell figyelnünk, ha esetleg küldenénk szövegeket. Mély áhítattal ittuk a szavait, mindenki serényen jegyzetelt, hátha egyszer még jól jönnek ezek a kis morzsák.

Nagy örömünkre az esti vendég a Junior Prima díjas krimiszakértő volt (az utóbbi titulust ő igyekezett tagadni), Babiczky Tibor. Mesélt a Pápai Református Gimnáziumban lázadó tinédzserként töltött diákévekről, és arról, miért is küldte el kezdőként a verseit Tandorinak. Az angolszász balladákon kívül beszélt a krimiirodalom iránt érzett szenvedélyéről, miért és hogyan függ ez a kettő össze. Felolvasása után még ahhoz is volt energiája (és türelme), hogy az általunk írt balladákat meghallgassa, véleményezze, és javítgassa. Babiczky maradt nálunk vacsorára is, sőt, egészen másnap délig.

Apropó vacsora! Az Őszi Ir(t)ás különlegessége a saját konyha volt. Különleges csapatépítés keretén belül együtt főztünk egymásnak, ami nagyon összekovácsolta a kis csapatot. Az egyik házban felállított mobilkonyha meghatározta a tábor hangulatát, a minisütő vált Mogyoróhegy lelkévé. A legtöbb időt itt töltöttük teázva, kávézva, vagy akár egy újabb adag gyros társaságában.

A második nap meglepetése Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője volt. Igaz, csak pár óráig volt velünk, de általa megismerhettük a kiadók és szerkesztőségek szerkezetét, hogyan működnek. Bevallotta, hogy míg szerkesztőtársai, Péczely Dóra és Király Levente a nagyobb tapasztalat miatt gyorsan is tudnak ítélkezni egy-egy új írás felett, ő sokáig ül egy kéziraton, nehezebben küldi el a kezdőket. Hasznos tanácsokat kaptunk, hogyan kell helyszíni tudósítást írni, hogyan küldjünk szöveget és kinek, mit várjunk és mit ne a válaszoktól. Hosszasan beszéltünk a kritikáról, magáról a műfajról, a legjobb kritikusokról, kiemelve párat, akiket igazán érdemes olvasni. Mint már említettem, a látogatás rövid volt, de számtalan ígéretet kaptunk, hogy még jelentkezni fog, legközelebb is jön, sőt még a pizsamáját is magával hozza!

A szombat estét ismét a tábortűz mellett töltöttük, de most nem volt se gitáros, se táncos lány. Az ételé volt a főszerep. A kalandos favágás után izgatottan figyeltük a szalonnadarabkákat, kételkedve, hogy bármi is történni fog velük. Végül is csak összehoztunk valami ehetőt, közben nem igazán merte senki megkóstolni, de a végeredmény mégiscsak finom lett!

Amilyen jó idő volt szombaton, annyira nem láttunk a ködtől és az esőcseppektől vasárnap. Még tartottunk egy gyors szemináriumot, megbeszéltük a feladatokat, amikkel a következő találkozásig elüthetjük időnket és foglalkoztathatjuk kreatívabb énünket. Azóta létrejött a levelezőlista, ábrándozunk a következő táborról, reméljük, Kinga egy mediterrán szigetre tervezi.

Fotók: Csapody Kinga