Áttekintve a hajó – MS Stadt Wien, bár tudnék németül – elmúlt hónapos útját Bulgárián, Románián, Horvátországon, Szerbián (…) keresztül, valóban elképesztően gazdag napok állhattak a program résztvevői mögött. Az előadások és felolvasások témái szemmel láthatóan hangsúlyosan a közös európai identitástudat és néhány aktuális, a kultúra és a politika találkozási pontjai köré épültek. Volt néhány, amiről sajnálhatjuk is, hogy lemaradtunk, ilyen lehetett például a „Making future mythology”, vagyis A jövő mitológiájának megalkotása című felolvasás, illetve több filmvetítés, performansz, kiállítás.

A hajó egyébként a kiírt program szerint szeptember 23-án indult útjára Bulgáriából, és október 19-től 22-ig tartózkodott nálunk, mielőtt elindult volna Pozsonyon keresztül végcélja, Bécs felé, ahova e sorok írásának idején fut be, ha minden igaz. Azt szintén a programból tudtam, hogy az állandó fellépőknek számító Filip Florian, Nicol Ljubic, Peggy Mädler és Vladan Matijević mellé a péntek esti felolvasásra betársul három magyar szerző is, vagyis nemcsak őket, de Lovas Ildikót, Rácz Pétert és Schein Gábort is látni/hallani lehet majd.

A péntek esti felolvasást egy kiállításmegnyitó, egy másik felolvasás, egy koncert és egy kerekasztal beszélgetés – a szólásszabadság helyzetéről Európában – előzte meg. A hajó utasai tehát nem tétlenkedtek, majd’ egy hónap után sem.

A hajó – MS Stadt Wien – a kiírás szerint a pesti oldalon kötött ki, a Szabadság-híd és a Petőfi-híd között. Sajnos ennél pontosabb információk nemigen álltak rendelkezésemre, és komoly kutatómunkába került, hogy kiderítsem, valójában a régóta(?) fél(?)kész(?) CET mellett áll, az úgynevezett Nehru partnál. Arról, hogy a Nehru part épp felújítás alatt van és a nem lezárt fele fel is van már ásva, csak akkor értesültem, mikor odaértem, ráadásul közvilágítás híján sötétebb volt, mint Indira Ghandi gyilkosainak lelkében, de a hajó akkor már ott fénylett a távolban. Így késtem el. Bár talán ha 10 percet.

Filip Florian felolvasásakor értem oda – kétnyelvű esemény lévén ilyenkor a szerző is kiül, majd rövid, jelképes mennyiségű szöveg felolvasása után átadja a szót a helyi erőnek. Filip Florian esetében ez azért volt érdekes, mert a felolvasott, bordélyházról szóló részre igazán kíváncsi lettem volna az ő hangján – bár a magyar felolvasóhölgy is rendben volt, természetesen –, akár angolul is. Csak mégis. Az utána következő Peggy Mädler felolvasása első regényéből, amely a Boldogság legendája címet viseli, már jóval természetesebben hatott a magyar felolvasófiú szájából. Utána Nicol Ljubic olvasott a tengerről, aztán Vladan Matijević hosszan és alaposan a Pink Floyd Dark Side of the Moonjáról. Az estét Rácz Péter és Schein Gábor versei zárták – Lovas Ildikót nem láttam, talán róla lemaradtam.

És innentől lesz érdekes ez a királyság, mint kérdés. A program, ha el is volt dugva a Nehru part fái mögé, tulajdonképpen jó volt. Kaptunk egy kis európaiságot csócsálnivalónak, ez egynek kimondottan jó. Az igazi problémám az egész társaságon érezhető fáradtság volt, ami akkor szinte fásult unalomnak tűnt, aztán átgondolva rájöttem, hogy valószínű csak a fesztiválozók kimerültsége, amelyet oly jól ismerünk mindannyian. Hovatovább nem gondolom minden megértésem ellenére sem, hogy ez így rendben lenne, lévén egy ilyen nagy, ráadásul nagyságának tudatában lévő rendezvény lehetőleg ne okozzon csalódást. Irodalmiak voltunk, a pókhálósabbik értelemben azok, és szörnyen álmosak. Pedig nem egy briliáns szövegrész felvillant az este során, ez nem is kérdés. Az élet viszont épp máshol volt – valahol tán épp fát döntött a hintó elé –, kitudja, akárhol.

Félreértés ne essék: a dunai irodalmi hajót nemcsak fontosnak, de jónak és sok szempontból hiánypótlónak érzem – bár épp ezért lett volna jobb, ha jobb. De ez csak egy volt, talán belehúztam, van ilyen. Amíg nem lesz királyválasztás a Dunán íróknak, addig várjuk szerintem ebből a következőt. Hátha.

Fotók: Bach Máté