Most annak kéne jönnie, hogy Zemlényi Attila főszerkesztő köszönti az egybegyűlteket, köszönti is alkatához méltó lazasággal, épphogy érintve a tematikát, az ötvenéves Kemény István, a legendás Bizottság Együttes és... És míg ő a Bizottságról beszél, épp egy legendában vagyunk benne nyakig, fa székeken, műbőr kanapén a Zemlényi, k.kabai, Kishonthy, még a Nyilas és a feLugossy, mert aki nincs itt, az is itt van, az egész miskolci banda Műutastul. Szóval, amikor egyszer majd ti, most még kiscsávók szerkesztitek a szépkiállású lapokat, az ilyesféle pillanatokról ne feledkezzetek meg, sőt, az akkor frissen ötvenévesekről meg különösen ne!

A miskolci Műút-napok Kemény-konferenciáját idézi Zemlényi, ahol Benedek Anna Kemény későbbi hatásairól beszélt, de itt van ő, Karafiáth, k. kabai, akik belőle írták a szakdolgozatukat, mi korai hatás vagyunk. Aztán k.kabai örül, hogy a szép hölgykoszorú említése neki maradt, a lap szerzői közül bemutatja a ma felolvasókat, Deres Kornéliát, Fenyvesi Orsolyát és Nagy Katát. Közben a háttérben jó nagy vásznon futnak a fekete-fehér Bizottság-képek, brutál fehér napszemüveg, pálmafás rojtospóló, zászlóravetődés, kocsmalépcső-sörcigi, nejlonzacsi a fejeken, i hate sex trikó.

Deres Kornélia a lapban És ideadták című beszámolójával szerepel az Add ide a drámád! programsorozatról, most pedig a Könyvhétre megjelent Szőrapa-kötetből olvas. Az erőművészt: „Az erőművész lenézi a szellem / emberét: csíkos ruhában várja / a cirkuszi szezont, izmai rettentőek. / Szétveri apát, ha sokat piál. / Mióta ott él, éjjelente oroszlánokkal / és akrobatákkal hál”, majd még néhányat, A bohócot, A szőnyeget,a Génprotokollt és a Veszélyesen közelt.

Fenyvesi Orsolya az Inkubátort: „Végül magunk építettünk házat, / tárgyakat dobáltunk a téglákba és szavakat / írtam a / frissen festett falra szobámban, / ahová egy kisváros szűrődik be / ablakokon és faleveleken át, / és mégis / mentem tovább, / tartózkodtam, laktam és vágytam, / ahogy minden esernyőt elhagyok, / mint a színes ceruzákat, // a házakat pedig a vitrinben csipketerítő óvja, / a tekintet pókhálója”, szól még tőle a Beköltözés, A tenger kilépett belőlem, és a Fotográfia. Nagy Katától pedig most ezek – Útleírás, Házikedvenc búcsúztatása és Ekrazit: „Lehetne nyár, mert elfelejtem az arcod. / Augusztus, robbanás. Vér, velő. / Rendre tél jön ilyenkor, ködös az idő. / Lehetne obligát az emlékezés is, / mint a hugyozás némi sörök elfogyasztása után. / Járhatnék a kedvedben, / de csak arra vagyok jó, átadni / a helyem, / buszon, / bizonyos helyzetekben – ”.
 

[Ajánló közbevetés: A lapban többek között Simon Márton, Szili József, Kemény Lili (címben idézett) verse, Brenzovics Marianna, Hegedűs Ágota, Pénzes Tímea prózája, Kornya István e-mail beszélgetése Borbély Szilárddal, képző Nagy Szilviától a Piccadillyről, kritikák Orcsik Rolandtól (Varga Mátyás: parsifal, parsifal), Gaborják Ádámtól (Marno János: Kezünk idegen formákba kezd), Lengyel Imre Zsolttól (Király Levente: Énekek éneke), még Bizottság és még Kemény 50, a Kikötői hírek, és Lakatos István színes, szélesvásznú képregénye a Pryck és Gríga Kemény István Kedves ismeretlen című regénye nyomán, innen is egy kocka, ha nem is a kép: „Állítólag filozófus volt. Művei mindenesetre nem voltak – persze Szókratésznak sem voltak művei, tehát Patai is lehetett ettől filozófus”.]

Most ittemeltebbé lesz az egész, k.kabai köszönti Kemény Istvánt, beszélve nem könnyű, mindig kicsit dadogós, kicsit elfogódott, nem tudva elég jól, sőt nem tudva eleget. András László szövegével azonban szépen ki lehet jönni ebből, a címe védjegye lett az időszaknak: Kemény 50. Csak az utolsó két mondatot: „Pár hete kb. azt írta nekem születésnappal, könyvbemutatókkal kapcsolatban, hogy inkább volna huszonöt éves, illetve hogy legjobban azt szeretné, ha lenne valami hivatalos nekrológ, aztán berúgnánk. Az utóbbi teljesíthető. Boldog születésnapot, kedves barát, és köszönöm!”

Bartis Attila fotója

Akit most ünnepelnek, feláll, halkan ennyit mond, én is köszönöm a lapszámot és mindent, meg vagyok hatva, tényleg nagyon. Csöndesen olvassa fel a Reményt. „Láttam az egészet, és tudtam, hegyen állok, / a részletek halkan zúgtak odalent, / idefenn most egyik se hiányzott. / Kérdezni jöttem fel, de a jósnő / hazament a lázas kisfiához.”