A fesztivál ünnepélyes nyitányaként a Megy a gőzőst hallgatjuk meg Kollár Villő hihetetlenül bájos előadásában, majd Deres Kornélia olvas fel idén megjelent Szőrapa című kötetéből. Őt követi Balázs Imre József, aki ezúttal megutaztatja vidráit, utána Terék Anna, s végül Szabó Tibor Benjamin olvas fel hamarosan megjelenő új könyvéből. A fesztivál kétnyelvűségéből adódóan a szerzők szövegei szerbül Ződi Ernától is elhangoznak. A felolvasások után a Tudósok zenél, és bár annyian vagyunk, hogy alig férünk el a restiben, azt azért még a tömegtől és a műfüsttől is látom, hogy a délelőtt hangulatfelelőse, Farkas Tamás jól végzi a dolgát, megafonnal a kezében ugrál, a közönség pedig tombol, a zenekarral együtt énekli az itt egyébként cenzúrázásra szoruló számok refrénjét. A koncertnek véget kell érnie, a vonat megérkezett.

Hatvanöten szállunk fel a Piroskára, Kollár Árpi vezényletével mindenki megtalálja a sörét, pálinkáját és a helyét is. Hatalmas nevetés „hahó, hahó, csak hangpróbázok, ez még nem egy kortárs költemény” mondja Farkas T., majd Sopotnik Zoli Az őszinteség közepéből olvas fel egészen Röszkéig. Gyors útlevél ellenőrzés után leszállás, az Ezüst Nyíl még nem érkezett meg, így Torma Béla gitározni kezd, Petró Annamari pedig „csempészárunkat”, azaz Benda Balázs verseit olvassa fel. Eközben berobog ugyan az „ezüst konzervdoboz”, de felöltözésre vár, a döcögő kultúra itt és most hirtelen szárnyakat fog kapni. A két határ között Kukorelly Endre Mennyit hibázok, te úristen kötetéből hallgatunk verseket, az újabb ellenőrzések után pedig Jeles András próbálkozik felolvasással, ami a zaj miatt nem túl sikeres. Nem sokkal a határ elhagyása után, Szabadka felé tartva drMáriás idén megjelent Nem élhetek Milošević nélkül című kötetéből idézi A határátlépésről szóló részt, éppen az ellenkező irányba, azokban a nem túl szép időkben. Hallgatok, bámulok kifelé az ablakon, meglep a fák neonzöld színe, majd Mikola Gyöngyi szavaira eszmélek, azt mondja, hogy ez a táj túl szomorú, mindig Csáth menekülése jut eszébe. Nagyot hallgatunk. A kissé megült hangulatot végül a Tudósok koncertje kezdi feloldani, „Gyere fel a Sínbuszra” daluk pedig a jókedvet is visszahozza. A szabadkai vasútállomáson, a sínbuszról leszállva először egy biciklin ülő női bábut pillantok meg, majd Sinkovics Edét festékkel a kezében, így nem nehéz kitalálnom, hogy a fehér papírba csomagolt robot Aaron Blumm alakját és arcát rejti. Míg felolvas Biciklizéseink Török Zolival című kötetéből, EdE tovább festi jelmezét, a kezdetben még színes festékfoltokkal tarkított papíröltözék a performance végére majdhogynem befeketedik. Előadásukra rengetegen gyűlnek össze, ezt még a vonatokra várakozók sem tudják figyelmen kívül hagyni, sokan közülük kikerekedett szemekkel, értetlenül szemlélik az eseményeket. Ezután a restiben újabb performance következik, Perovics Zoltán bemutatja Benda Balázs határokon átcsempészett szellemét. Ekkor már elmúlt négy óra, hatkor vacsora a Bash-házban, ideje lepakolni a csomagokat.

Orcsik Roland

Aaron Blumm és Sinkovics EdE

robot

állomás

ezüst nyíl

sín, busz

Lanczkor

.

..

Hevesi Judit és Gaborják Ádám képei

Kisebb szállásmalőr után végül többen Sirbik Attilánál pakolunk le, nála is alszunk. A Bash-házba megyünk, ahol szinte rögtön megkapjuk a vacsoránkat. Már tavaly is kellemesnek találtam a helyet, de idén Utcai Dávid festményeinek köszönhetően még hangulatosabb. Csoportosan megyünk át a Lifka Art moziba, ahol Radics Viktória Jeles Andrással beszélget filmről, színházról, irodalomról. Jeles izgalmas történeteket mesél, például a még tilosban tartott 24 haiku előadásukról, amit negyedórás dörömbölés zavart meg, s mint utólag kiderült, nem az előadás befejezését szorgalmazó elvtársak türelmetlenkedtek, hanem Mészöly Miklós és Erdély Miklós szerette volna megnézni a darabot. A beszélgetés nehézkessége, néhol akadozó és fennakasztó volta ellenére igen nagy ívet sikerül bejárniuk, és végül egy izgalmas, Jeles művészetét jól szemléltető est kerekedik ki. A beszélgetés után, a Lifkában Darko Kovačević Láthatatlan nemzedék filmjét vetítik, amit mi a teremben uralkodó fülledt levegő miatt többen kihagyunk, s az estét inkább a Bash-házban folytatjuk. Leülünk a terasz előtt, pár asztalt összetolva beszélgetünk. A Tudósok koncertre megtelik a helyiség, a szűk folyosókon rengetegen tömörülnek, Sínbusz fesztivál pólót szitálnak, hatalmas füst, a cigi szaga beleivódik az orromba, a hangulat fergeteges, aki befér, táncol. A Lefaflex Orchestráé a nap záróakkordja, hosszú nap volt, kimerítő.

Vasárnap reggel hétkor iszonyú fúróhang ébreszt, a szerb kőművesek nyilvánvalóan roppant szorgalmasak. A délelőtt csendesen telik, nincs közös program, Orcsik Rolival, Gaborják Ádámmal és persze Dezsővel, Orcsikék kutyájával sétálgatunk. Egy körül érünk ki a szabadkai vasútállomásra, ahol már gyülekeznek a csempészek. A program a „Mondom neked” zenekarral kezdődik, akik egy „másnap”-hangulatfestő számmal indítanak, majd egyre intenzívebb zenélésbe kezdenek: a dalok ritmusa és a beatbox gyorsul, a klarinét egyre erőteljesebb dallamokba kezd. Koncertjük kitörölhetetlen élmény marad. A felolvasásokat Józsa Márta kezdi, s „a szerb irodalom beatkölyke” Zvonko Karanović folytatja. Józsa Márta szerb hangja Ződi Erna, Zvonko Karanović magyar hangja pedig Petró Annamari. A sínbusz késik, aminek egy kicsit örülök, hiszen addig is a „Mondom neked” játszik. A zenét hirtelen megtörik a délután egyik moderátorának, Lanczkor Gábornak megnyugtató szavai, miszerint „aggodalomra semmi ok, késett már a sínbusz hat órát is.” Végül bedöcög az Ezüst Nyíl, felszállás után jöhet újra az irodalom. A sort Bozsik Péter kezdi majd Srđan Srdić a Symposion Roncs-számában található szövegét hallgatjuk, utána Fenyvesi Ottó olvas Maximum Rock&Roll ciklusából. Mihaljo Pantić Ha ez szerelem című, magyarul is megjelent kötetéből hangzik el egy novella, végül pedig Hász Róbert olvas fel tavaly megjelent, Júliával az út című regényéből. Izgalmas szövegeket hoztak, felolvasásukat az egyre erősödő hangzavar ellenére is sokan hallgatják. A Piroskára Horgosnál szállunk át, a szerb határon alig állunk, még az útlevelemet sem kérik. Röszkénél hosszú várakozás, névsorolvasás, de a hangulatfelelősök tartják a frontot. Visszafelé igazi fesztiválhangulat van, szól a zene, Lanczkor anarchiát akar, a Jönnek a férgeket énekelteti, s Röszke után „a fesztivál kezdi valóban felvenni Lanczkor Gábor formáját”. Mire föleszmélek, már meg is érkezünk Szegedre, gyorsan szétszéled a csapat, nyolcra a Jazz kocsmába kellene érni. Ott Médeia fiait, vagyis Lengyel Zoli és Lanczkor Gábor pszichedelikáját hallgatjuk, majd a „Mondom neked” koncertje zárja az estét. A két író, költő a zenében egymást kiegészítve teszi teljessé a két napot, s bennem valahogy felfokozzák az utazásélményt is.

Hiszen a Sínbusz Fesztivál utazás, a kultúra utazása és utaztatása két ország között, amire nem jut mindig pénz, ezért gyakran megesik, hogy csempészni kell…