Egy főműsoridőben sugárzott, heti TV-sorozat mindenhatója, eredeti kreatív vezetője a kreátor, aki gyakran szerzőként, azaz felismerhető stílusával és állandó témáival is formálja a produkciót. A kreátor általában nem vállal nagy szerepet a terepmunkában, ennek ellenére sokkal inkább nevezhető az opus modern(ista) és akadémikus értelemben vett szerző-rendezőjének, mint a neki alárendelt, általában személytelen stílusú, bérmunkás forgatókönyvírók és a tényleges rendezők (vagy akár az akutális showrunner, mely posztot a kreátor esetleges távozása után más tölti be). A True Blood – Inni és élni hagyni kreátora Alan Ball, aki ilyen viszonylatban a megszokottnál jóval nagyobb szerepet vállalt a széria készítésében, több epizódot írt és rendezett. Már e sorozat előtt is hallhattunk róla: 2000-ben megkapta a forgatókönyvírói Oscar-t az Amerikai szépségért (melyért véleményem szerint nem az azóta is középszerű rendezéseket mutató Sam Mendes, hanem ő érdemel több dicséretet, hozzájárulása finoman szólva alulértékelt), azóta abszolválta rendezői debütálását a sikeres indie Érzékeny pont alkalmával, és öt évadot vezényelt le a minden idők legjobb szériái között emlegetett, szintén személyes, akár az Amerikai szépség sorozat-verziójaként is jellemezhető Sírhant művekből az HBO-n. Nem a mozifilmekről nyergelt át televízióra, már az Amerikai szépség előtt is dolgozott sorozatokon: két sikeres Chuck Lorre-féle szitkom, a Grace Under Fire alkalmi írója és a Cybill írója-producere volt, saját szitkomja, az Oh, Grow Up viszont megbukott.

Amerikai szépség

 

Ball a True Blood előtt is erős, egyéni hang volt, szerzőisége, kézjegye minden munkáján fellelhető. A 2000-es Oscar-gála legfontosabb díjait besöprő Amerikai szépség a valaha készült egyik legjobb amerika-szatíra, tele személyes (tabu)témákkal (pl. homoszexualitás) és filozófiával (ókori görögtől buddhistáig). Ha sorolható műfajba, az a családi dráma, Ball ugyanilyen miliőben folytatta a Sírhant művekkel, mely egy temetkezési vállalkozó família történetét meséli el: számos sorozat kezdődik bevezető bonyodalomként halálesettel, de ezt egy széria sem használta ennyire ötletesen, itt ugyanis a cég vezetője, a családfő hal meg, hogy aztán családjának kelljen őt eltemetnie (Ball szerint inspirációja apja és nővére halála volt).

Sírhant művek

A Sírhant művek - az HBO garantálta szabadabb körülmények között - messzebbre megy az Amerikai szépségnél filozofikusságát és személyességét illetően: alcíme akár a “minden, amit sosem akartál megtudni arról, hogy mi történik veled a halálod után" is lehetne (azaz élet és halál, test és lélek a főtéma), az önvallomásos tabudöntögetés pedig az egyszerre meleg és vallásos főhős karakterében jelenik meg. Az Érzékeny pont visszatérés az Amerikai szépség demoralizáló kertváros-horrorjához: a hősnő egy kamaszodó arab lány, ezúttal a homoszexualitás helyett és a pedofília mellett a rasszizmus a fő(tabu)téma néhány jellegzetesen amerikai, de azon belül is megosztó, politikától sem mentes slágertéma mellett, mindez a Sírhant művek egyedi, kísérletező és empatikus szemszögéből vizsgálva. 

Érzékeny pont

Látható, hogy Ball nem ódzkodik a véresen komoly témáktól, ennek tudatában meglepő választásnak tűnhet részéről Charlaine Harris Sookie Stackhouse-regénysagájának (The Southern Vampire Mysteries) adaptálása, mely magas művészetnek nagy jóindulattal sem nevezhető. Ball életműve alapján olyanokhoz hasonlítható, mint Bergman, Bunuel vagy Fassbinder, viszont sosem idegenkedett a műfajoktól, a popos ponyvaiságtól: az Amerikai szépség felütésével rögtön kriminek hazudja magát (a középkorú narrátor önnön még be nem következett haláláról beszél, miközben egy fiú felajánlja barátnőjének, hogy megöli az apját), ami thrilleres suspense-t is eredményez, további lehetséges műfajai a felnőtté válásról szóló ifjúsági- és az erotikus film (gondoljunk csak a lolitás Angela karakterére), valamint a (fekete) komédia.
Ugyanez a helyzet az Érzékeny pont esetében (ez is regény-adaptáció), melynek hősnőjét szintén valós veszély (egy pedofil katona) fenyegeti, Ball viszont ehelyett a családi és családok közötti konfliktusokat bontja ki, hitchcocki feszültséget teremtve. A Sírhant művek a modernizmus és a realizmus mellett teret engedett a fantáziának is, elég azokra az erősen szubjektivizált jelenetekre gondolni, amelyekben hőseink kvázi-szellemként egzisztáló elhunytakkal beszélgetnek, emellett minden rész egy morbid halálesettel kezdődik, ami műfajias séma, akár a horror zsánerére is asszociálhatunk róla. Ball nem elsősorban a valóságból veszi inspirációját, inkább antimaterialista álmodozó és teremtő: az Érzékeny pont és a Sírhant művek első évadának egy része egyaránt születés-jelenettel zár.

A Sookie Stackhouse-regények műfajilag nevezhetőek rural horrornak, misztikus kriminek (Sookie Miss Marple fiatal és dögös verziója), melodrámának, románcnak és fantasy-nek. Két különlegesség van a premisszájában: először is alternatív jelenben játszódik, melyben a vámpírok túl vannak a coming outon, azaz kollektíven felfedték valódi identitásukat az emberek előtt, egyenlő bánásmódot, jogokat követelve - ez modern, sőt inkább posztmodern húzás (lásd a jelenetet, melyben a vámpír night club falait vámpírfilmek plakátjai díszítik) Harris részéről. A másik ötlet a hősnő, Sookie különleges képessége: gondolatolvasó, emiatt egyszerre szabványos fantasy-hős és segít Harrisnek szuggesztív első szám egyes személyben mesélni a történetet.
Nem csoda, hogy Ballnak megtetszett a történet: bevallása szerint melegként azonosult a csodabogár Sookie-val, emellett ugyanabból a környezetből jön (az USA minden szempontból fülledt déli vidéke), ahol a cselekmény játszódik. A “vámpírkérdés" mint metaforikus fantazmagória emellett lehetőséget ad a liberális-konzervatív dualitás - mint afféle ideológiai (osztály)harc - frontvonala legforróbb területeinek tárgyalására is, ami szintén főtémája a Ball-életműnek. Amikor a sorozattal kapcsolatban felmerült, hogy a Ball által is erősített melegmozgalmak metaforája, Harris lenyilatkozta, hogy a vámpírokat mindig is a melegek megfelelőiként képzelte el. A Sookie Stackhouse-regényekben tehát minden megvan, ami Ballt érdekli, korunk leginkább égető kérdéseitől, problémáitól a humorig, a groteszkig és a románcig, mindezt viszont adaptálóként egyúttal magasabb szintre emelte.

Folytatása következik!

Ajánlott olvasmány:
Wilson, Leah (szerk): A Taste of True Blood: The Fangbander's Guide

True Blood - Inni és élni hagyni
(True Blood)
Színes, magyarul beszélő, amerikai filmsorozat, 2008
Rendező: Alan Ball, Scott Winant, Michael Lehmann
Író: Charlaine Harris
Forgatókönyvíró: Alan Ball, Raelle Tucker, Charlaine Harris
Operatőr: Matthew Jensen, John B. Aronson, Checco Varese
Zene: Nathan Barr
Producer: Alexander Woo
Executive producer: Alan Ball
Vágó: Michael Ruscio, Peter B. Ellis
Szereplők: Anna Paquin (Sookie Stackhouse), Stephen Moyer (Bill Compton), Alexander Skarsgard (Eric Northman)