Itt mindenki adományozott mindenkinek: a népmese napja alkalmából a meseutca.hu lepte meg az összegyűjtött ajándékokkal (főleg papír- és írószerrel, táskákkal, játékokkal, és természetesen sok-sok új könyvvel) a kisiskolásokat, a gyerekek pedig egy kis műsorral ajándékozták meg az első születésnapját ünneplő meseportált. 



Először  ugyan némi megilletődöttség érződött a gyerekeken, de a fergeteges tapsvihar, amivel a szavalós-éneklős-furulyázós műsorukat díjazta a közönség, hamar feloldotta a hangulatot. Míg Parti Nagy Lajos remek szövegét, melyet a Pecsenyehattyúk és más mesék című kötetből olvasott fel, még visszafogottan hallgatták, Závada Pálnak az ellopott birkaborjúról szóló szlovák népmeséjén már hangosan nevetett mindenki.


Darvasi László már meg-megállt a Trapiti felolvasása közben, hogy a gyerekeket is megszólítsa. A kedvencem egy leleményes kisfiú volt, aki arra a kérdésre, hogy vajon hogy lehet 10 kismacskát szépen sorba állítani, habozás nélkül rávágta, hogy: "Ha döglöttek!" 

Nádori Lídia egy ritmizáló játékba is bevonta a gyerekeket: az "egyedem-begyedem" egyre gyorsuló, kétszólamú skandálása remekül működött feszülségoldóként és verstanulási formaként egyaránt. Ezután már nem volt kérdés, hogy ki vallja be, kóstolt-e már könyvlapot...

Berg Judit egy gyönyörű, foltvarrásos cilinderrel jött: elővarázsolta belőle a három rosszcsont macskát, Cirót, Pepét és Lőrit. Eleinte csak Judit kezelte élő, sustorgó és szégyenlős cicákként a kis figurákat, a gyerekek pedig felvilágosult gyerek-öntudattal jelentették ki, hogy "nem is élnek" - ám egy perc sem telt belé, és máris boldogan szavalták a varázsigéket, hogy mindegyik cicát megvicceljék egy kicsit. De nem csak a Cipelő cicák alalkultak át eközben kövérré, gyáva nyúllá vagy bátor oroszlánná: maguk a gyerekek is változáson mentek át. Nagy élmény volt végignézni a már elkülönült mese- és valóságtudattal rendelkező 7-11 éveseket, ahogy átadják magukat a felnőttes tiltakozás után az önfeledt játéknak. Így azon már senki sem csodálkozott, hogy a szeleburdi macskák Nádori Lídia kezéből is állandóan szökni próbáltak...

Ebben a felfokozott hangulatban Finy Petrának igazán ügyesen kellett lavíroznia, hogy a sok felbátorodott, játszani, mozogni, közbeszólni vágyó gyereket valamelyest csendre bírja. A kézbefogható, dobálható labdatündér egészen megvadította a közönséget, de Petra csendes hangja és vagány humora mégis kivívta a figyelmet. Arra a kérdésre, hogy ki szeret valamit annyira, hogy az már szinte beteges, sorra érkeztek a válaszok. Volt, aki lókórban szenvedett, mások markolókórban, de előfordult pókkór is. A tüsszentő verseny pedig szabályosan lázba hozta a közönséget. A Sajtkukacz Zenekar kíséretében már felállva prüszkölték a refrént, s végül Kárász Eszter is óriási sikert aratott.

A házias finomságok után a Meseutca munkatársai minden gyereknek átadtak egy-egy könyvet és egy apró ajándékot, majd az osztályok képviselőinek, a tanároknak is egy-egy könyvcsomagot (a Cerkabella, Co-Libri, Csimota, Két Egér, Magvető és Naphegy kiadó jóvoltából). De az alkotók és más jószándékú emberek által összegyűlt adományok is hamar gazdára találtak. 



Ez volt a legszebb születésnapi "buli", amin mostanában jártam. Még sok ilyet kívánok mindenkinek!

Képek: Lehotka Gábor, www.meseutca.hu