Rippl-Rónai művészetével megpróbált Magyarországon is érvényesülni, viszont idehaza elképesztő visszautasításban részesült. A Budapestre küldött, párizsi szellemiségű műveit kizsűrizték, sőt azt is megmondták neki hivatalos körök, hogy hiába is jönne haza, képeivel a magyar művészetben egész egyszerűen nincs keresnivalója. Rippl-Rónai ennek ellenére mégis úgy döntöt, hogy hazatér. Nagy szegénységben élt Párizsban, hiszen festményeit odakint nem nagyon vásárolták. Kihívás volt számára ugyanakkor, hogy az általa alkalmazott új festészeti stílust Magyarországon is elfogadtassa. Ezért aztán hazaköltözött Kaposvárra.

PRAE.HU: Pontosan hova költözött és milyen jellegű műveket alkotott hazatérését követően?

A kaposvári főutca végén egy kis parasztházat vásárolt meg, amit párizsi lomtalanításokon beszerzett polgári bútorokkal rendezett be. Itt telepedett le feleségével, a francia Lazarine Baudrionnal. Itt látogatta meg őket a – Rippl-Rónai rokonságához tartozó, franciául remekül beszélő – Piacsek Ferenc nevű nyugalmazott erdész, akit Rippl-Rónai több képén is megörökített. Lassanként a rokonlátogatásokból, vendégeskedésekből festői téma lett. Az ekkoriban készített képeknek a kiállítás külön korszak-csoportot biztosított. Hasonlítanak ezek a hagyományos zsánerképekre is, meg lényegesen el is térnek azoktól. A kaposvári enteriőrök alakjait ugyanis nem reális, hanem dekoratív nyelven, lényegüket, karakterüket kihangsúlyozva festette meg a művész. Intim, csendes, elmélyült hangulatú képek ezek. Nem ritkán életbölcseleti témájúak. Az Amikor az ember a visszaemlékezéseiből él című festményen például egy szobabelsőt ábrázol, de belátást enged a hátsó, félhomályos szobába is, ahol egy anyóka ül. Hát ő lenne az, aki a visszaemlékezéseiből él, és ő éppenséggel Rippl-Rónai édesanyja, akinek szinte csak a sziluettjét ábrázolta a művész. Már-már belevész a szoba homályába. Ez pedig egy elvontabb, a zsánerfestészeten túlmutató nyelvezet. Ezek a képek a magyar életkép-festészeti hagyományt a festő modern törekvéseivel ötvözik. Az 1906-os, budapesti kiállításán ezek a munkák jelentették a kulcsot Rippl-Rónai művészetének megértéséhez. Szenzációs siker közepette elfogadták, befogadták végre a művészetét.

PRAE.HU: Említette az imént Piacsek bácsit, aki több festményen is szerepel. Rippl-Rónai – ezt a kiállítás ki is hangsúlyozza – előszeretettel készített kaposvári portrékat. Kik voltak a modelljei?

A két kaposvári korszaka alatt a festő műhelymunkaszerűen kereste a kaposvári karaktereket. Modelljeit barátai közül és a rokonság köréből választotta. Portréfestészetének leghíresebb karaktere talán az édesapja volt, aki nagy szakállával, határozott kiállásával szinte mózesi figurának tűnik számunkra. Ahogy ön is mondta, több helyzetben megörökíti az őszes, kopaszodó, mindig pipázó Piacsek bácsit, de megfesti nagybátyját is, Rippl-Rónai János bognármestert, akinek Kossuth-fazonra volt nyírva a szakálla. Testvérei közül Ödönt elhízott, joviális, kedélyes emberként látjuk viszont, Lajost ellenben – a hivatalnokot – szigorúnak ábrázolja a művész. Minden portréján felsejlik a megfestett ember sajátos világa, felfogása is. Erre a kiállításra elég sok karakter-ábrázolást sikerült összegyűjtenünk, hiszen ezek nagy része régi kaposvári családok tulajdonában van, akik szívesen kölcsönözték a dédszüleikről készült Rippl-képet a tárlat számára.          

PRAE.HU: Hogy kezdődött a kukoricás korszak?

Az enteriőr-képek sikere miatt nem voltak többé pénzügyi gondjai a művésznek, nem kellett többé azon törnie a fejét, hogy a Párizsból hazahozott modern festészeti nyelvet hogyan adja be – mint az orvosságot – kanalanként a magyar közönségnek. Mégsem költözött a fővárosba. Kortársai közül többen – Székely Bertalan, Benczúr Gyula és Zala György – Andrássy út környéki palotákban laktak, Rippl-Rónait azonban továbbra is a vidék csendje és intimitása vonzotta. Otthonát a városon kívül, egy parkos, kúriaszerű kisbirtokon találta meg. A Róma-villában, amelyet 1908-ban vásárolt meg és aminek a hangulata festői témákban is kifogyhatatlannak bizonyult. Ebben a környezetben kiteljesedhetett képeinek színvilága és dekoratív nyelvezete is. Mozaikokra bontotta a képet. Tulajdonképpen ez a kukoricás korszak lényege, hiszen a művész nem akart elméletet gyártani a pettyes hatású, életvidámságtól tobzódó képeihez. Az első világháború előtti békeévekben a Róma-villa igazi művészeti centrum volt. Híres szépírók, mint Ady Endre, vagy Móricz Zsigmond, valamint fiatal festők, például Galimberti Sándor és Márffy Ödön vendégeskedtek ott.

PRAE.HU: A kiállítás külön részt szentel Rippl-Rónai Zorka-képeinek. Ki volt ez a Zorka és mit hozott a művész életébe, festészetébe?

A Zorka-festmények a negyedik, s egyben utolsó festői korszakba, a pasztell arcképek sorába tartoznak. A sikeres Rippl-Rónai a századelőn már otthonosan mozgott a budapesti polgári körökben és számos megrendelést kapott tőlük arcképek készítésére. A háború után egyre több időt töltött a fővárosban, mert a portréfestészet jól jövedelmezett számára. Többnyire női portrékat alkotott. Kereste a díva típusú asszonyokat. Rippl-Rónainak szüksége volt modellre, s így akadt rá egy Bányai Elza nevű kávéházi felszolgálólányra. A fiatal fruska megtetszett a művésznek fekete göndör haja, szív alakú arca, szúrós tekintete miatt. Őt nevezte el Zorkának és előbb csak modellje, később pedig szerelme is lett. A Zorka-sorozat képei tulajdonképpen kettejük viszonyának állomásait világítják meg. Látható a kiállításon a még kamasz Zorka, akiből voltaképpen Rippl-Rónai varázsolt nőt. Az egyik itt is kiállított képen a kacér, kihívó tekintetű Zorka látható, a sorozat végén pedig megjelenik a zsörtölődő, zsémbes Zorka is.

PRAE.HU: Úgy tudom, csak a kilencvenes évek végén volt jelenlegi tárlathoz hasonló méretű Rippl-Rónai kiállítás Magyarországon. Hogy alakult a festő recepciója?

A Magyar Nemzeti Galéria vállalta azt a nagy feladatot 1998-ban, hogy tudományos munkával előkészített, nagy tárlatot rendezzen, ahol nagyjából kétszáznegyven Rippl-Rónai művet állítottak ki. Ebben minden Rippl-kutató részt vett. Én a kaposvári korszak Róma-villához kötődő időszakát dolgoztam fel. Ez az anyag aztán eljutott Párizsba, Brüsszelbe és Frankfurtba is, vagyis megpróbáltuk visszavezetni a festőt oda, ahonnan indult. A festő halála után ugyanis a kaposvári hagyatéka szétesett. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban töltött éveim alatt azt a célt követtem, hogy ezt a szétesett hagyatékot a Róma-villába koncentráljam, és ez sikerült is. Rippl-Rónai művészetének megismertetése azóta is zajlik, ritkán rendezhető azonban a mostanihoz hasonló méretű kiállítás. A kerek évforduló alkalmával szerencsésen találkozott egymással a muzeológusi munka és a művész szülővárosának anyagi áldozata. Az idén avatott új kulturális központ, az Agóra első kiállítása ez a nagyszerű Rippl-tárlat. Úgy gondolom méltó a művészhez, az évfordulóhoz és Kaposvárhoz is.     

A Rippl-Rónai 150 című kiállítás 2011. december 31-ig tekinthető meg, Kaposváron az Agóra - Együd Árpád Kulturális Központban.