zene
2011. 10. 08.
Mókus és a Taó
Kováts Kriszta és Szirtes Edina Mókus: Tao Te King, MÜPA, 2011 szeptember 24
Amerre nézek, zenészarcok – jegyeztem meg magamnak a MÜPÁ-ban, a Fesztivál Színház nézőterén ülve, Kováts Kriszta és Szirtes Edina Mókus közös produkciója, a Tao Te King kezdete előtt. Márpedig, aki vállalja a szúrós szemű szakmaibeliek előtt való megméretést, az magasra helyezte a mércét.
Igazi hangverseny-atmoszférát teremt, ha a kezdés előtt, a sötét színpadra szám szerint kilenc művész vonul fel, hogy némán elfoglalja a helyét. És nem túlzás hangversenyről beszélni a Tao Te King esetében: a nagyjából másfél órás előadást egyszerre nevezhetem crossover koncertnek és kamarahangversenynek.
A produkcióban brácsa-cselló-hegedű betétek, effektezett hegedűimprovizációk és elektronikus kísérettel ellátott a capella részek váltakoztak, így a hangszerelés finoman szólva merésznek nevezhető. Az éles váltások mégsem szakították meg az előadás szövetét, köszönhetően a gépiesített és akusztikus zenét is elbíró, örökérvényű szövegnek, és nem utolsó sorban a hátteret állandóan mozgásban tartó, vászonra vetített festékanimációnak, a vízfestékből folytonosan kibontakozó alakzatoknak.
Mókus zenéje egyszerre élt a kortárs atonalitás és a megnyugtatóan harmonikus hangzásvilág eszközeivel. Weöres Sándor Tao Te King fordítása ugyan tele van zeneiséggel, mégis kihívást jelent a szöveg prozódiájának megőrzése, a hiteles megzenésítés. Márpedig Lao Ce költeményeiből, az egyszerűségében és költőiségében is megkapó ősi kínai bölcseletből ezen az estén igen nagy adagot kapott a közönség, aminek a befogadása és (legalább részben) megemésztése nem kis feladat. A három, karakterében teljesen eltérő női hang (Kováts Kriszta, Andrejszki Judit és Szirtes Edina Mókus) lehetőségeit a szólók és a többszólamú részletek pedig tökéletesen kiaknázták.
Külön szót érdemel Lantos Zoltán, az ő elmaradhatatlan effektes dobozával és a kompozíciókba időnként tökéletesen beolvadó, máskor bennük egészen sajátos szigetet alkotó “megszólalásaival”. A koncert egyik legemlékezetesebb pillanata volt Mókus és Lantos improvizációs felelgetése a hegedűn, ám különleges élmény volt kettejük között az énekes-hegedűs, rögtönzött párbeszéd is.
Nem sokat váratott magára a pillanat, amikor Zoli magához vette az Indian violint, és bár a műsornak ebbe az egységébe kicsit nehézkesebb volt az átmenet, a verssorokat tagoló, késleltetett hegedűfutamokra a legkritikusabb nézőtársak is rábólintottak.
Az Út és Erény Könyvéből, az Öreg Gyermek örökérvényű gondolataiból a műsor végére talán csak egy-egy sor maradt meg a távozó közönségben. Amit azonban biztosan magunkkal vittünk, az a kilenc művész együttes alkotásának, színpadi jelenlétének az emléke: a virtuóz szólók és összehangolt szólamok csodája, az együtt zenélők tisztelete egymás és a feldolgozott klasszikus szöveg iránt.
A műsoron:
Tao Te King
Versek: Lao Ce (Weöres Sándor fordításában)
Közreműködött:
Kováts Kriszta – ének, rendezés
Szirtes Edina Mókus – ének, hegedű, zeneszerzés, hangszerelés, Andrejszki Judit – ének
Lantos Zoltán – hegedű
Hegyaljai-Boros Zoltán – brácsa
Kertész Endre – gordonka
Földes Gábor – elekronikus kíséret, zenei effektek, programozás, Ruttka Andrea – festék- és fényanimáció
http://www.kovatsmuhely.hu/
A produkcióban brácsa-cselló-hegedű betétek, effektezett hegedűimprovizációk és elektronikus kísérettel ellátott a capella részek váltakoztak, így a hangszerelés finoman szólva merésznek nevezhető. Az éles váltások mégsem szakították meg az előadás szövetét, köszönhetően a gépiesített és akusztikus zenét is elbíró, örökérvényű szövegnek, és nem utolsó sorban a hátteret állandóan mozgásban tartó, vászonra vetített festékanimációnak, a vízfestékből folytonosan kibontakozó alakzatoknak.
Mókus zenéje egyszerre élt a kortárs atonalitás és a megnyugtatóan harmonikus hangzásvilág eszközeivel. Weöres Sándor Tao Te King fordítása ugyan tele van zeneiséggel, mégis kihívást jelent a szöveg prozódiájának megőrzése, a hiteles megzenésítés. Márpedig Lao Ce költeményeiből, az egyszerűségében és költőiségében is megkapó ősi kínai bölcseletből ezen az estén igen nagy adagot kapott a közönség, aminek a befogadása és (legalább részben) megemésztése nem kis feladat. A három, karakterében teljesen eltérő női hang (Kováts Kriszta, Andrejszki Judit és Szirtes Edina Mókus) lehetőségeit a szólók és a többszólamú részletek pedig tökéletesen kiaknázták.
Külön szót érdemel Lantos Zoltán, az ő elmaradhatatlan effektes dobozával és a kompozíciókba időnként tökéletesen beolvadó, máskor bennük egészen sajátos szigetet alkotó “megszólalásaival”. A koncert egyik legemlékezetesebb pillanata volt Mókus és Lantos improvizációs felelgetése a hegedűn, ám különleges élmény volt kettejük között az énekes-hegedűs, rögtönzött párbeszéd is.
Nem sokat váratott magára a pillanat, amikor Zoli magához vette az Indian violint, és bár a műsornak ebbe az egységébe kicsit nehézkesebb volt az átmenet, a verssorokat tagoló, késleltetett hegedűfutamokra a legkritikusabb nézőtársak is rábólintottak.
Az Út és Erény Könyvéből, az Öreg Gyermek örökérvényű gondolataiból a műsor végére talán csak egy-egy sor maradt meg a távozó közönségben. Amit azonban biztosan magunkkal vittünk, az a kilenc művész együttes alkotásának, színpadi jelenlétének az emléke: a virtuóz szólók és összehangolt szólamok csodája, az együtt zenélők tisztelete egymás és a feldolgozott klasszikus szöveg iránt.
A műsoron:
Tao Te King
Versek: Lao Ce (Weöres Sándor fordításában)
Közreműködött:
Kováts Kriszta – ének, rendezés
Szirtes Edina Mókus – ének, hegedű, zeneszerzés, hangszerelés, Andrejszki Judit – ének
Lantos Zoltán – hegedű
Hegyaljai-Boros Zoltán – brácsa
Kertész Endre – gordonka
Földes Gábor – elekronikus kíséret, zenei effektek, programozás, Ruttka Andrea – festék- és fényanimáció
http://www.kovatsmuhely.hu/
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon