Shakespeare Vízkeresztjében senki sem az, akinek látszik, érzelmek kusza hálójába keveredünk, majd jön a megnyugtató, mindent helyreállító végkifejlet. Mohácsi Vízkeresztjében az egyes karaktereket játszó színészek között folyamatos az átjárás: több figurát alkotnak, és ez a vált(ak)ozás mindvégig olyan könnyed marad, mintha egy valódi egész részecskéi váltogatnák helyüket. Mohácsi osztályának – és néhány fiatalabb növendék – kiválósága éppen ebben áll: az egymásra hangoltság, az együttjátszás képessége valódi közösséget formál. Nem feledkezhetünk meg ugyanis arról, hogy bemutatót és vizsgaelőadást nézünk egyszerre, így a tét sokkal nagyobb: egy folyamat végének s egy másik kezdetének lehetünk szemtanúi.

A Vízkereszt, avagy elmentek ti a jó… (többször is elhangzik: kurva anyátokba) feszegeti a határokat, fittyet hány a nézőt kényelmes és passzív helyzetben hagyó színházi konvenciókra. A színészek Shakespeare-t játszanak, miközben mai nyelven, egymás és a rendező ötletei alapján szavalnak. A közönséget folyamatosan mozgató, a helyszíneket állandóan változtató, szokatlanul hosszú, cirka ötórás előadásfolyam viszont elvarázsol, kizökkent térből és időből, trágárságokkal megspékelt pásztori idillbe csöppenünk.

 

Orsino és Olivia udvartartása modern bohémek kompániája, ahol mindenki valaki mást akar, mint aki adott. Maria céltábla, szexuális vonzerejénél csak a szája nagyobb, a frivol megjegyzések és lemariskázások viszont képtelenek célt érni nála. Lovas Rozi ebben a szerepben kimagasló teljesítményt nyújt, olykor kifejezetten alpári, de ez is csak a tartását erősíti, igazán provokatív figura. Orsino vízipipás, művészetekben tobzódó, már-már hedonista, nihilista közege mintha receptre felírt meditációs, relaxációs gyakorlatok tömkelege lenne kötelező, csakis az egészségmegőrzésre irányuló füvezéssel. Olivia, aki elhunyt bátyja miatt szó szerint teljes gyászban, a fejét is eltakaró lepel alatt él, mazochista eszközökkel kínozza magát: repeat all bekapcsolva, így Brezsnyev temetése a maga giccses pompájával nem áll meg a mi kedvünkért sem.

A díszes udvartartás pedig oly sokunk álmát váltja valóra: munka nélkül mást sem csinál, csak mulat estétől reggelig, reggeltől estig. Folyik a pálinka ott vagy a Kacér elefántban, s mindezekhez persze a legtökéletesebb muzsika dukál. Formán Bálint és Kovács Márton zenéi (ahogyan utóbbi esetében a Mohácsi testvérpár által rendezett Egyszer élünk…-ben) ezúttal is bravúrosak, a sokszínűség és változatosság mentén mozgó fülbemászó dallamok védjegyeivé váltak a fiatal zeneszerzőknek. A két „táborvezetőt”, Olivia és Orsino alakjait kezdetben Kiskamoni-Szalay Lilla és Béli Ádám formálja meg. Előbbi szoborszerű szépség, aki affektív és kőkemény, megingathatatlannak tűnő Oliviát teremt. Ezzel szemben Béli Orsinója önsajnáló, antiszociális viselkedésével kisebbségérzését leplezni próbáló figura.

Decsi Edit igazi Baywatch-lány, hevessége és pocskondiázó dühe nagyon szuggesztív. Keresztény Tamás korfui népviseletben viccesen esendő, az illír Lénytől pedig úgy reszket, akár a nyárfalevél. A titokzatos, artikulálatlan hangokkal fel-feltűnő, persze bántani senkit sem akaró, félmeztelen, fején levélkoszorút viselő Lény Porogi Ádám alakításában leginkább az erdők rejtélyes, mitikus alakjára emlékeztet. Félnek tőle meg nem is, miközben elhagyhatatlan szereplőjévé válik a félreismerések efféle víg végjátékának. Kárpáti Pál és Vitányi-Juhász István rendőrpárosa külön magánszám a darabon belül, az intoleráns gondolkodásukról híres, gyakran buzizó lokálpatrióták stand up comedyje csak emeli az est fényét. Ahogyan a saját ellentmondásaiba belekeveredett, a mindent látó isteni szem elől bujkáló, így bűnözni próbáló pap is, akinek az illír rendőrökről megvan a véleménye. Saját bevallása  szerint ugyanis már az is jó lenne, ha a tízparancsolatból csak kettőt tudnának. Boros Anna Cesariója naiv és félénk teremtés, aki ügyetlenül leplezi valódi érzelmeit. Lábodi Ádám Malvolióként passzív agresszív, vérben forgó szemű, úrnőjéhez hű katona. Jól áll neki az átvert, felszarvazott, elásott, majd hamvaiból újjáéledt alak szerepe, a figura öniróniára való képtelenségét pontosan formálja meg.

Minden jó, ha a vége jó: így a szerencsés és boldog végkifejlet, amibe csak a Lény meggyilkolása piszkít bele. Hogy a darabvégi összzenei parádé gyászmenet vagy nászmenet, döntse el mindenki maga.

William Shakespeare: Vízkereszt, avagy elmentek ti a jó...

Kaposvári Egyetem Művészeti Kar, a kaposvári V. évfolyamos színészosztály tagjai
 

Zsámbék
2011. augusztus 28.

A képek forrása: www.port.hu