bezár
 

film

2011. 10. 03.
Az egyetérzés művészete
Beszélgetés Hajdu Szabolccsal az A38-on
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2011. szeptember 19-én este az A38-on, az épp beköszöntő ősz, szél- és esővihar közepette a Bibliothéque Pascal című filmjéről beszélgetett Hajdu Szabolccsal Borbáth Péter és Nagy Krisztián – az Újnautilus szervezésében.

Közismert, hogy Hajdu Szabolcs mennyire személyes filmeket készít. Míg a Fehér tenyér a rendező testvérének – és részben saját életének – története, a Bibliothéque Pascal két főszereplőjét Hajdu felesége (Török-Illyés Orsolya) és kislánya (Hajdu Lujza) alakítja.

A film alapötletét jó tíz éve hallotta a rendező Sepsiszentgyörgyön, ahol akkortájt színészként dolgozott. Egy kocsmában egy nő elmesélte neki, hogyan járt pórul egy “külföldi munkás” kalanddal, hogyan próbált a megalázó prostitúciós “epizód” után új életet kezdeni. Hajdu lejegyezte a történetet egy füzetbe, és éveken keresztül – saját belső fejlődéstörténetével párhuzamosan – formálódott a viszonya ehhez a sztorihoz. Novellából regényötlet, majd filmötlet lett.

A történet tágult – először egy Romániából Budapestre szöktetett-hurcolt kamionos-prosti lány története volt. De telt az idő, Románia EU-tag lett, hitelesebbé vált, ha a lány a nagybetűs Nyugatra megy: London, Berlin, Tokió. Hajdu a prostitúció nemzetközi fellegvárain tanulmányozta, milyen a műfaj felső kategóriája – tematikus, szürreálisnak tűnő bordélyenteriőröket fotózott, rácsok mögötti, szaunaként felfűtött vécéket, kínzókamrákat, babaházakat – talán nem is oly artisztikus-stilizált a Bibliothéque Pascal, mint elsőre gondolnánk, merül fel bennem.
Bibliothéque Pascal
Egy alkotónak, ha kicsit is hiteles szeretne lenni, kerülnie kell a közhelyeket - túl könnyű belemenni a hollywoodi klisékbe, mondja Hajdu, a gonosz, kőszívű apa, aki eladja lányát; a kemény strici –, ezekre a szerepekre szándékosan szimpatikus figurákat választott – az ambivalencia messzebb visz, mint a tipizált, elnagyolt alakok. Az ő ideálja a mű, aminek befogadása nem elborzaszt, hanem többé tesz. Ezt ambivalens helyzeteken keresztül könnyebb elérni, jó felnőttnek tekinteni a nézőt.

Kezelni kellett a történet csapdáit, kellett egy kerettörténet, amely megóv a “leereszkedő, kívül- és fölülálló dokumentarizmustól.” A nő a szerzőnek meséli történetét – ez a művészetfilozófiai szálat erősíti. A nő egy papnak mesél – ez a történet szakrális vonulatát hangsúlyozza. A nő egy rendőrnek mesél – ez a bűnt domborítja ki túlságosan. Már le van forgatva az alaptörténet, mikor jön az ötlet: kikölcsönözni a prostituált anya és kislánya kapcsolatát Victor Hugo Nyomorultakjából, ez pedig szinte tálcán kínálja a gyám mint hallgatóság motívumát: ezzel előtérbe kerül a gyermek figurája, akit a film közelről mutat: szószerint belelátunk a belsejébe, az álmaiba.
forrás: port.hu
Túl a dokumentarizmuson, nem a patetikus együttérzés, hanem a belehelyezkedő egyetérzés révén. Közel megyünk hozzá – közelebb, mint az álszent realizmus –, hiszen életünk 70%-át mi sem az itt és most realitásában éljük: a könyvek, újságok, az internet, a filmek, általában a média saját alternatív valóságot kreál, mi pedig napi szinten fogyasztjuk azt. Amikor pedig éppen magunkba merülünk, rágódunk a múlton, vagy szorongunk a jövőn – saját belső fikciós világunk teszi ki életünk javát, kb. 30% marad a “valóságnak”. A Bibliothéque Pascal azt mutatja meg, ahogyan mi magunk is narráljuk a velünk történt eseményeket.

De a Hajdu Szabolcs-filmek nem egy levonható tanulságot, megfogalmazható megoldást keresnek, nem is szükségszerűen kérdeznek: foglalkoznak valamivel, körüljárnak egy témát, és amikor ez a kör bezárul, felmutatják a kutatást – ez lesz maga a mű. Irtózik az olyan filmektől, amelyek “tömik” a nézőt.
forrás: port.hu
Zárlatképpen Nagy Krisztián egy könyvből egy 1979-es Tarkovszkij-közönségtalálkozó kérdéseit tette föl. A témák között felmerül a pornográfia filmbeli szerepe. Megtudjuk: Hajdu nem szereti az “eljátszott” jeleneteket. A Pascal latex vákuumágyban játszódó othellói fétis-kivégzés-aktusát felvenni különösen nehéz volt: a főszereplő – a rendező felesége – a jelenet elején ott kell, hogy legyen, mert mutatják, ahogyan “becsomagolják” a latexbe. A kaszkadőrök rendre nem jönnek vissza. Végül nagy nehezen felveszik a jelenetet, amelynek csak első pillanatát vágja bele a filmbe – de szükséges volt ez az alámerülés, hogy a filmben hiteles legyen ez a pillanat.

Valahol ez lehet Hajdu Szabolcs meg nem fogalmazott titka: több, valami súlyosabb van a filmek mögött, mint amit a vásznon látunk.
Bibliothéque Pascal

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Molnár Illés --


További írások a rovatból

Szilágyi Zsófia: Január 2.
Luca Guadagnino filmjében elszabadulnak a vágyak és a képzelet
Velencében láttuk Pablo Larraín és Pedro Almodóvar új filmjét
Újra nagyvásznon Tarr Béla Panelkapcsolat című filmje

Más művészeti ágakról

építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Gerőcs Péter Szembenézni a tehetségtelenségünkkel kötetének bemutatója az Őszi Margón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés