Hát kérem, ez bizony nem sok. Az olvasó igencsak kevés érdemlegeset tudhat meg Tófalvi Erika, az eszkortlányból avanzsált tanárnő életéről. Ez azonban így is van rendjén, hiszen Miklya Anna második regénye,  A hivatásos nem az őszinte vallomások, a szembenézés vagy a traumafeldolgozás, sokkal inkább az alibikeresések története, melyben a főszereplő-elbeszélő történetmondását érdemes kétkedéssel fogadni.

Mások élete fennkölt vagy tragikus, az övé egyszerűen csak bizarr, vallja magáról Erika, és valóban, ennek az értelmezésnek megfelelően válogatja össze az elmesélendő történéseket. Az elején esetleg némi hiányérzetet okozhat, hogy ellentétben a szerző első regényével, az Eloldozással, nincs arra utalás, hogy mint egyes szám első személyű elbeszélő kihez, milyen formában, mikor és miért szól, egyszerűen csak kezdetét veszi a monológ, hogy aztán jó százhetven oldallal később befejeződjék, később azonban az efeletti hiányérzet eltompul, hogy egy másfélének adja át  a helyet. 



Mindeközben pedig valóban bizarr jelenetek sorával találja szemben magát az olvasó: Erika piti kis hatalmi meccsei, amit az osztály merev viselkedésű, de buzgómócsing jókislányával vív, túlzott lelkesedése az egyik tanár és annak grandiózus tervei iránt, majd röhejbe fúlt csalódása, amikor a férfi szexuálisan csődöt mond. Emellett ott van még afférja tizenhét éves diákjával (nem mellesleg egy régi ügyfele, az állást is szerző Gábor fia és ama bizonyos tanár unokaöccse is egyben), és a sor végére odailleszthető az a passzív szerep is, amit Agács, az iskolapszichológus eltávolításakor játszik.

Ezek az események valóban furcsa, már-már értelmetlen láncolatot képeznek, és meglehetősen rossz diagnózist nyújtanak egy harmincas nő lelkivilágáról. Éppen ezért érdemes arra figyelni, hogy mit nem mond el az elbeszélő, mi helyett használja alibiként többek között a fentebb említetteket. 

Erika tizennyolc éves, amikor édesanyja szülési komplikációk következtében meghal, és a lány magára marad újszülött kishúgával és szórakozott, csak magának és kutatásainak való, egyébként épp munkanélküli professzor édesapjával, valamint a nagy lakásra felvett hitelekkel, a havi számlákkal, és a többi, és a többi. Már ez így önmagában nagy törést jelent a feltehetőleg mindaddig átlagos kamaszok átlagos életét élő lány számára. Amikor pedig elfogadja a Bétibi néven említett, luxuskurvákat futtató férfi ajánlatát, élete végképp mellékvágányra fut.

Bár megpróbálja elbeszélésében morális szempontok felől megközelíteni a prostitúciót (nem érzett bűntudatot, az erkölcsösség luxusát meghagyja másnak),  hogy a testéből él, mégiscsak súlyos identitásválságot okoz benne. Vagy ahogy Agács mondja egyszer: az évek során, míg ezzel kereste a pénzt, a szexualitása és személyisége is végzetesen deformálódott.  Hogy miként élte meg az elején,  hogy idegen férfiak használják pénzért cserébe a testét, arról nem sokat mond, talán csak  annyi említésre méltót, hogy nem volt az élete egy Pretty Woman, de mint tudjuk, az említett  filmben sem volt nagyon részletezve, miként élt a lány, mielőtt a "mesebeli királyfi" megállt mellette egy este a sportkocsijával. 

Erika nem akar Agács diagnózisával  foglalkozni, szerinte annyi is elég, hogy eddig luxuskurva volt, mostantól meg tanárnő lesz egy egyházi iskolában, lesz neki polgári foglalkozása és identitása, és végre Helga, a kishúga is le tudja rajzolni a napköziben, mivel is foglalkozik „anyukája”.  Az állás jó alibi arra, hogy látszólag olyan élete legyen, mint másoknak, Helga meg jó alibi arra, miért most hagyjon fel a prostitucíóval. 

Hogy miért kezdi mégis egy kis szünet után újra, immáron kettős életet élve, arra pedig a pénzt használja fel indokként: azért csinálja, mert fizetnek, méghozzá nagyon sokat fizetnek érte. Na meg persze az embernek  időnként amúgy is szüksége van a szexre. Mindeközben kimondatlanul, de  kétségbeesetten keresi önmagát, amihez a legalapvetőbb viszonyítási pont az lesz számára, mikor  az ügyfelek a kifizetett pénzért cserébe mocskos kurvának nevezik. „Akkor legalább pontosan tudom, ki és mi vagyok.” (53) 

A probléma végül úgy magába zárja, hogy az sem nagyon érinti meg, amikor két ártatlan ember is az ő tettei következményeinek levét issza. Sem Helga terhessége, sem Agács elbocsátása nem tud rá olyan hatással lenni, hogy szembenézzen  elfojtásaival. Helga abortuszát nagyon hamar és kíméletlenül elrendezi, Agácsért pedig  egyszerűen nem áll ki, mikor a valódi botrányt a férfi homoszexualitása körüli álbalhéval próbálják az iskolában elrendezni. 

Hogy Erika sorsa miként folytatódik a zárójelent után, amikor Agácsot kikíséri az iskola épületéből, majd elindul visszafelé, könnyen megsejthető abból a korábbi eseménysorból, amikor  korára való tekintettel, hisz harminchárom évesen már nem válogathat nagyon, egy rizikós társaságot is bevállal, és az estét súlyos sérülésekkel fejezi be. De még akkor is úgy magyarázza a történteket, hogy hiszen ő egy kurva, aki most többet keresett, mint amit tanárként egy hónapban keres. Hogy megsérül közben, ez tulajdonképp az élet rendje. 

A Miklya Anna prózájára jellemző letisztult, sallangmentes, szenvtelen nyelv ebben a regényben is jól működik.  A szikár hangnem kiemeli, mennyi mindent elfojt magában az elbeszélő, miközben saját élettörténete egy lehetséges, számára kényelmes verzióját rakja össze.

Ugyanakkor véleményem szerint hiányzik az a fajta egész szöveget összefogó feszesség, ami számomra az Eloldozás igazi erényét jelentette. A hivatásos szerkezete gyakran meglazul, lötyögőssé válik, s hiába a szikárság és szenvtelenség, az összképen ez némiképp gyengít. Fontosnak tartom azonban kiemelni, hogy csupán az első regényhez képest, mellyel a szerző kétségtelenül magasra tette saját maga számára a lécet. Most ezt nem sikerült megugrania, ám alapjában véve mégiscsak egy ügyesen megírt történettel ismerkedhet meg, aki kézbe veszi a kötetet.

Miklya Anna munkássága számomra e második regény elolvasása után is ígéretesnek mutatkozik.  A hírek szerint  pedig már készülőben van  a fiatal írónő harmadik regénye is, s úgy hiszem, érdemes lesz majd azt is kézbe venni.