Egyik hallószervem tisztelettel fülelte a tavaly nyáron elhunyt sokműfajú író, zenész, irodalomtörténész, képzőművész esztéta utolsó hangjátékát. Ezt nem kisebb hírű stáb, mint a Krétakör színészei keltették "hangra" Tóth Miklós rendezésében. A szöveget mindeközben a hangban is innovatív TÁP Színházból ismert Sebők Bori alkalmazta rádióra. A másik fülem műfaji volt, ugyanis azzal a kérdéssel kapcsolatban keresett válaszokat, hogy ma a közszolgálati rádió műsorára kerülő hang és az azzal való játék mennyire mászik fülbe, s marad ott. Jelesül: kaparász-e még egy darabig a számtalan egyéb inger között agyunk tekervényeiben.

A Bodor Bélára vájt fül kihallotta a szerénységgel párosuló műveltség magas fokát. Ez nem nélkülözte a tanító szándékot, a mindent felölelni, megmutatni vágyást, a kimondatlan közélet kimondását, az intellektus ironikus távolságtartását. Shammy úr története, akinek neve kimondva lesz csak igazán szimbolikus játék, akárkié. Régi műfaj. Helyszínét, szereplőit és formáját tekintve a középkori hagyomány, Hofmannstahl, a párbeszédek és a szonettforma miatt is sokat emlegetett Shakespeare mellett óhatatlanul Térey-darabok juthatnak eszünkbe. Tőle nemcsak az első siker, az Asztalizene, hanem a pokoljárós Jeremiás is.

Bodor Béla a gasztroceleb partijának orgiájáról egy melegfelvonulás kellős közepébe vezet minket; a találkozón megjelenők sorsainak és aktuális „beshow-zott” adok-kapokjának kicsinyes való világából a zűrzavar még valóságosabbjába.

A harsány tüntetők, az ellen és ellen-ellentüntetők, a követhetetlen fundamentalista-fatalista, ilyen-olyan neoideológiák és szekták hadában a templomban szónokoló világlátott pap és monológja a Szent Grálról, továbbá az élet értelméről nem nyújt enyhülést a swinger-inger létmódból kiszakított főhősnek. Andrássy úti lakása romokban áll, nincs, aki kitakarítsa. Mint ahogyan nem éppen szent élete is összekuszálódott, amióta a Szent Iván éje díszletén dolgozó feleségével az élen magára hagyta minden vendége.

Spiró sem írhatta volna meg jobban a cekkeres nénit, aki Shammyt bolyongása végén várja. Ő a boszorka, az angyal, az ősasszony, az átlag. Cekkerével a magyar rögvalóságként csak a napi megélhetést intézi olcsóbb tojásokért járva a várost, amiket a törvény büszke őrei a tüntetésen végül elkoboznak tőle. Ő az, aki kimondja: jogállam van, az embernek jogai, jogai megszerzésével pedig céljai vannak. Abszurd a szöveg és cselekményanyag.

Abszurditásában, iróniájával egészen a narráció hangjáig (a szerző valóban beleírta a szövegkönyvbe a Vallai-Völgyi Tóth párost mint megjelenítőket) megkomponált, a végső szálig elvarrt. A jambikus lejtést egy-egy kulinária vagy épp káromkodás csavaros rímbe foglalása egészíti ki. Nincs hiány az alliteráció és a ritmus apró kiegészítőiből vagy épp a gyerekdalok felismerhető átköltéseiből. Végiggondolt Shammy útja az elejétől a végéig, munkás szerzemény.

A hangjátékokat Lázár Ervin Mamintijén keresztül magába szívó fül ezt a megdolgozottságot és sokrétűséget könnyedén kihallja a játszók hanglejtéséből. A távolságtartó s mindentudó narrátorok elég ironikusak ahhoz, hogy idézőjeles keretbe illesszék a parabolát. A női hangok kellőképpen kacérak és ajzottak, hogy végül Lázár Kati cekkeres nénije legyen az, aki tovább csoszog egy kilátástalan és hosszú küzdelembe a jog ilyen-olyan ösvényein. A férfiak, köztük Shammy (Gyabronka József alakítja) pedig a lehető legtermészetesebb tónusban „hiperaktív kis plázacicázzák” le a nőket és gördülékenyen részegednek le rímbe szedve.

Emlékezetes még Scherer Péter finn világlátott papja, (mintha csak egykori kollégáját, Tilo Wernert hallanánk, kész déjà vu). Vagy igazi meglepetés az ellen-ellentüntetői római kórus, ami a legjobb zenei élménynek is bizonyul a hangjáték során. Nincs is benne sok helyütt lehetőség az énektudás kamatoztatására.

Mindezen örömök adatnak meg a színészi hangokban gyönyörködő, azokat talán még fel is ismerő fülek gazdáinak. De mit kezdjenek a zajokra, zörejekre, effektekre „kihegyezett” hallócsontocskák? A Tilos káosz-estimeséin edzett cimpácskák vélhetően meg sem rezzennek egy-egy megoldáson, ami alkalmanként térhatást képes kelteni, vagy egyidejűséget érzékeltetni. A rövidke party-elektrobetét nem fest környezetet, nem jellemez embert és közeget, a pohárkoccintás, pezsgőhabzás realizmusa visszafogott, elhagyható kísérő csupán a szövegben rejlő hanghatások mellett. A felvett anyag talán ezzel tiszteleg a szerző előtt, nem tolakszik a szöveg és leleményei elébe. Ez esetben viszont akár képzeletünkre is bízhatná az összes háttérzörejt.

Nem bízta. Tisztességesen kiegészítette a jelenetek és dialógusok közeit, ami talán rendben lévő elhatározás. Akinek így egyik fülén be, másikon meg ki, még elolvashatja a művet. S ha Bodor Béla tisztelője, meg is teszi. A köz fülét meg vájja ki … a varjú? Kár, kár...

Bodor Béla: Teremté őket férfiaknak és asszonyoknak

Gyabronka József
Vallai Péter
Völgyi Tóth Zsuzsa
Básti Juli
Rubold Ödön
Kecskés Karina
Szemenyei János
Timon Barnabás
Tóth József
Bezerédi Zoltán
Stefanovics Angéla
Gálffi László
Borbiczki Ferenc
Scherer Péter
Lázár Kati
Horváth Erika
Jarábik Klára
Zrínyi Gál Vince
Juhász István
Bognár László

Közreműködtek a Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola színész szakképzős diákjai

Rádióra alkalmazta: Sebők Borbála
Zenéjét szerezte: Szemenyei János
A zeneszerző munkatársa: Mészáros László
Hangmérnök: Liszkai Károly
Dramaturg: Cseicsner Otília

Rendezte: Tóth Miklós

Bemutató: MR1 Kossuth Rádió, Rádiószínház
2011. augusztus 28.