PRAE.HU: Legutóbb a Campus Fesztiválon voltatok itt a Heaven Street Sevennel, most (a) The Twisttel térteket vissza hozzánk. Miért más ebben a zenekarban játszani, énekelni?

A HS7 már több mint 10 éve létezett, amikor kitaláltuk - kísérletező jelleggel - (a) The Twistet, amelyben először hobbiból zenéltünk. Azt, hogy miért, mi okból alapítottuk meg ezt a zenekart, nehéz megmondanom. Úgy éreztem, hogy vannak olyan dalszövegeim, amelyek nem illenek bele a HS7 koncepciójába. Így jött az ötlet, hogy alapítsunk egy másik bandát, ahol angolul fogok énekelni, és ez magában is választóvonal lesz a korábbi dalszövegekhez képest.

PRAE.HU: Mi az a kor- és életstílus, amelyet megidéztek?

Évtizedeken keresztül különféle zenékkel találkoztunk, és ezek valamilyen módon lecsapódtak bennünk. Nem hiszem, hogy ebben szigorú tudatosság lenne. A legkedveltebb időszakunk a ’60-as évek pop-rock világa. Ha egy időgépbe beülhetnék, akkor biztos, hogy 1965-be mennék vissza, Liverpool-ba, és ezzel nagyjából mindenki így van a zenekarban.

Hozzáteszem, mind a mai napig erősen rányomja a bélyegét ez az időszak még olyan zenekarokra is, akiknek ez eszükbe se jutna, és lehet, hogy nem is hajlandók erről tudomást venni. Mi egy kicsit direktebb módon próbáljuk ezt a korstílust megragadni.



PRAE.HU: A zenekar új dobosa Bernhard Hahn. Honnan ismeritek egymást?

Nagyon jó, régi barátok vagyunk. Bernhard Stuttgartban él, nála vettük fel annak idején a korai HS7 anyagokat, ő volt a producerünk és a hangmérnökünk is.

PRAE.HU: Milyen nehézségekbe ütközhet egy magyar zenekar, ha külföldön is szeretne zenélni?

A HS7-tel voltunk koncertezni Európában számos helyen; díjat kaptunk Cannes-ban a MIDEM fesztiválon, és hasonló elismerésekkel lettünk gazdagabbak. A siker azonban nem csak azon múlik, hogy milyen a zene, hanem az infrastruktúrán is, amely talán egyetlen zenekar mögött sincs ott egészen.

Ha lenne egy olyan szervezet, lobbi, amely a hazai zenészeket ilyen szempontból komolyan felkarolná, más lenne a helyzet. Persze van kivétel, mint például Yonderboi esete; ő talán az egyetlen Magyarországról származó zenész, aki komoly jelenlétet tudott elérni világzenei viszonylatban.

PRAE.HU: A Petőfi Rádió kért tőletek a Föld napja című műsorához egy dalt. Véletlen egybeesés, hogy volt a témához illő szerzeményetek?

Ez abban az időszakunkban volt, amikor feldolgozásokat készítettünk - véletlen egybeesésről van tehát szó. Shamen egyik számát, a Move Any Mountain-t dolgoztuk át, amely témáját tekintve illeszkedett a programba, s végül a slágerlistára is felkerült.

Mai füllel hallgatva valószínűleg viccesnek tűnhet az eredeti szám, amely egy igazi tánczene 1989-ből. Amikor 17-18 éves voltam, akkor ez a dal nagynak számított, és úgy gondoltam, hogy mindenképpen szeretnék majd kezdeni vele valamit – végül így is lett.



PRAE.HU: Hogyan telik a zenekar egy átlagos hete? 

Ezt nehéz körülhatárolni, mert mindenkinek vannak egyéb elköteleződései is. Nekem például ott a HS7 – ahogy Zsoltnak is, ugye -, meg a Budapest Bár. Oszkár az Amber Smithben játszik, Bernhard pedig Németországban épp a saját stúdióján dolgozik. Próbálni természetesen szoktunk…

PRAE.HU: Körülbelül hányféle hangszert használtok a zenei alaphoz, dalszerzéshez?

Mindent magunkkal viszünk, ha próbálunk. Húszon felül lehet azoknak a hangszereknek a száma, amelyekkel ez idáig dolgoztunk.

PRAE.HU: Hogyan születnek a dalok?

Az esetek többségében gitárra vagy zongorára írok dalt, ezt megmutatom a többieknek, és elkezdjük alakítgatni. A stúdiózásban a kísérletezés az igazán izgalmas. Van olyan Twist szám, amelynek négyféle verzióját készítettük el, és mindegyiket szeretjük.

Tervezzük, hogy írunk új dalszövegeket - bár bőven koncertezhetnénk a régi dalokkal is -, de abból a szempontból handycap-es a zenekar, hogy az angol nyelvű éneklés Magyarországon nem annyira elterjedt.



PRAE.HU: Az MR2 Akusztik című műsorában is hallhattak már titeket a hallgatók, ahol élő rádióközvetítésben adtatok koncertet. Közel annyi emberhez jutottak el a dalaitok, mintha a Szigeten énekeltetek volna. Mi a különbség a két élmény között?

Olyan atmoszférája volt, mintha az előszobában játszanánk. Mivel egy nem megszokott zenélési módról beszélünk, időbe került, míg felfogtuk, hogy ez egy koncertszituáció. Akkor nem jutott eszünkbe, hogy akár több ezer rádióhallgató hallgathat minket. Csak azt a harminc embert érzékeltük, akik a stúdióban ültek. A hangulatát egy balatoni, tábortűzi gitározáshoz tudnám hasonlítani - abszolút bensőséges élményként éltük meg.

PRAE.HU: Terveztek-e külföldi, határon túli turnét?

Tervezünk. Most ott tartunk, hogy a tagcsere után normálisan tudunk koncertezni. Ha mód lesz rá, persze megpróbáljuk kihasználni az adódó lehetőségeket.