art&design
Egészen addig nem tudtam, mi hiányzik, amíg nem értesültem arról, hogy ősszel nyílik a fantasztikus Art Market Budapest, Magyarország első nemzetközi képzőművészeti vására. Október 27-30. között a Millenáris „B” épületébe költöznek a vezető hazai galériák. A rendkívülinek ígérkező rendezvény egyébként azzal a céllal jött létre, hogy Magyarországot becsatornázza a nemzetközi képzőművészeti vérkeringésbe, és nagyobb reflektorfénybe állítsa az utóbbi években hihetetlenül izgalmas eredményeket felmutató közép-kelet-európai régió művészetét. Ráadásul a jövő lelkes művészetszerető és műkedvelő közönségét is megpróbálják kinevelni.
„Az Art Market Budapest egyedülálló eszköze annak, hogy Közép- és Kelet-Európa különleges és értékes képzőművészetét megmutathassa a világnak” – fogalmazta meg a sajtótájékoztatón Nancy G. Brinker, egykori amerikai szépségkirálynő, az USA kormányának korábbi protokollfőnöke, néhai budapesti nagykövet, az Egészségügyi Világszervezet jószolgálati nagykövete, újabban pedig a vásár fővédnöke, aki maga is jelentős műgyűjtő hírében áll, és egyaránt nagy rajongója a klasszikus és a kortárs magyar képzőművészetnek.
Nancy impozáns, Szinyei-Merse Pál, Munkácsy Mihály, Moholy-Nagy László és a Nyolcak munkáit magába foglaló gyűjteményét is megtekinthetjük majd a vásár kiállítóterében. A grandiózusnak ígérkező esemény másik fővédnöke Martonyi János, hazánk sikeres külügyminisztere, a nemzetközileg is nagyrabecsült diplomata, aki azért állt az esemény mellé, mert hisz Kelet és Nyugat kulturális újraegyesítésének lehetőségében.
A magas művészeti színvonal érdekében és a biztonság kedvéért a szervezők felkérték a vásár kuratóriumába, részben a közép-kelet-európai térség képzőművészeti életének legmeghatározóbb és leghitelesebb figuráit, köztük Soraya von Stubenberget, a Sotheby’s és az Uniqua kelet-európai tanácsadóját, Nicola Trezzit, a Flash Art International szerkesztőjét, a Prágai Biennálé vezető kurátorát. Továbbá Hegyi Lórándot, a Musée d'Art Moderne de Saint-Étienne Métropole, az egyik legjelentősebb európai kortárs múzeum igazgatóját és Gulyás Gábort, a Műcsarnok új igazgatóját.
Ők fogják kiválogatni a jelentkező galériák, művészeti projektek, non-profit szervezetek, alkotóházak és művészcsoportok közül, hogy kik települhetnek a Millenáris „B” épületébe, és hány négyzetmétert érdemelnek a térből. Az előzetes jelentkezések alapján egyelőre ötven kiállítási standra kell készülni, a vezető hazai galériák természetesen már jelezték részvételi szándékukat a nagyszerű kilátásokkal kecsegtető eseményen. Örömteli tény, hogy közel tucatnyi külföldi kiállító is érdeklődik.
A nagyszerű rendezvény gondos szervezői mindenre felkészültek, így a politikai korrektségről sem feledkezhettek meg: a vásár helyszínén, a galériák standjai mellett előreláthatólag egy cigány képzőművészettel kapcsolatos művészeti program is bemutatásra kerül. Még nem tudni pontosan, hogy mi lesz, de minden ízében látványosnak ígérkezik.
Emellett bemutatkozási lehetőséget kap a világszerte ismert Krinzinger Galéria által kelet-európai művészek támogatására létrehozott Krinzinger Projekte speciálisan erre a helyszínre válogatott kiállítása is, amelynek kapcsán az eseményre az ismert galériatulajdonos, Ursula Krinzinger asszony is ellátogat.
A kísérőprogramok közül természetesen a magyar fotográfia nagyjainak bemutatása sem maradhat el. A 20. század művészetét nagyban meghatározó magyar és közép-kelet-európai kötődésű fotóművészek, mint André Kertész, Brassaï vagy Moholy-Nagy László műveinek közszemlére állítása nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi érdeklődők felé is jelentősen növeli a Budapest Art Market amúgy is elképesztően magas vonzerejét.
A jól ápoltak megfogalmazása szerint a látogatók részesei lehetnek a vásárhoz kapcsolódó „kiegészítő szórakoztató programoknak”, ami a fantáziadús Factory címmel egy zenés szórakoztatóhely kialakítását jelenti a Millenáris épületében.
További naprakész és folyamatosan frissülő információ a parádés Art Market Budapest pompás honlapján.