színház
2011. 09. 08.
Keserű könnyek a gésamaszkon
Ágensék előadása a Fogasházban
„A belépés itallal a kézben tanácsos” – kapjuk az eligazítást a Fogasház belső udvarán, a Demo bejáratánál, ahol az Ágens Társulat Nő InTime című kamaradarabjának kezdésére várunk. A hőség szinte elviselhetetlen, és a Demo méreteit ismerve nem lesz könnyű dolga a színészeknek, ha a lelkes, de bágyadt közönség figyelmének ébrentartására vállalkoznak.
A tanácsot megfogadva, fröccsel felszerelkezve lépek be nézőtársaimmal a kétszintes térbe. Van, aki csendben a felső szintre vezető lépcsősorra telepszik, mások a fehér szőnyeg körül foglalnak helyet. A tér gyorsan megtelik, már a bejárat mellett ülő csellistának is intézkednie kell, hogy a vonója ne ütközzön egy ott álló nézőbe.
A Nő InTime Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című művének sajátos feldolgozása, egy közel egyórás, rubato csellószólammal kísért előadás. A történet három nő hatalmi viszonyának lehetőségeit járja körül a kiszolgáltatottságtól a fölényig egy egyszerű dramaturgiai helyzet egy állásinterjú mentén. Ráadásul mindezt a női szeretetéhség felől szemlélve, női függésrendszerekben gondolkodva, gésajelmezben és -maszkban megjelenítve. A felső szinten játszódó jeleneteket kivetítőn követjük végig, de a videotechnikának a csak mozgásra és zenére alapuló jelenetekben is nagy szerepe van: a fehér lepelruhák felületén alkalmanként képsorok, fotók követik egymást. A fenti térben játszódó, kevésbé beszédre alapuló jelenetek statikussága még inkább kifeszíti a lenti mozgalmasságot, a fenti néma társasjáték kínossá fokozza a lent várakozó, újonnan belépő szereplő bizonytalanságát.
Három nő magánszférájába, egymással való érzelemjátékába sodródunk bele a darab jeleneteiben. A játszma szereplői közt egyre eltolódnak az erőviszonyok, a végére éppen az válik kiszolgáltatottá, akit eddig kiszolgáltak. A központi nőalak (Ágens) éneke az új szereplő átöltöztetésének, beavatásának pillanataiban felkavaró, hihetetlenül személyes és ösztönös, talán éppen a zenei stílusokat épphogy érintő, áthidaló jellege miatt. Nehéz egy olyan fajta produkció kapcsán erős pillanatokról beszélni, ahol szinte minden rezdülést, vágyódó tekintetet, követelődző érintést testközelből figyelhetünk. A fenti térből dübörgés, kiáltás hallatszik, a vállunkra vakolatdarab hull. Tócsát izzadunk a parkettára, miközben a három szereplő ízekre szedi egymást, majd a két, szerepe szerint alárendelt nő magára hagyja a hatalomra éhes központi alakot.
Aki élesben, egy formabontó társulat előadásában nézi végig a test és az érzékek játszmáját, az hiába vár függönyre az előadás végén. Petra von Kant játszótársai és a játék szemlélői ráérősen, egyenként hagyják el a teret, miközben a sötétben maradó, földön ülő alak, akár a játék elején, letelepszik a szőnyegre, és némaságba burkolódzik.
Nő InTime
Ágens Társulat
Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című műve alapján
Nő 1. – Ágens
Nő 2. – Bakos Éva
Nő 3. – Madák Zsuzsanna
Közreműködik:
Sági András
Kallai Nóra – viola da gamba, cselló
Lenz Tünde – videotechnika, filmek
Szövegek: Ágens
Jelmez: Béres Móni
Rendező: Ágens
2011. augusztus 24.
Fogasház
Fotó: Kővágó Nagy Imre
A Nő InTime Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című művének sajátos feldolgozása, egy közel egyórás, rubato csellószólammal kísért előadás. A történet három nő hatalmi viszonyának lehetőségeit járja körül a kiszolgáltatottságtól a fölényig egy egyszerű dramaturgiai helyzet egy állásinterjú mentén. Ráadásul mindezt a női szeretetéhség felől szemlélve, női függésrendszerekben gondolkodva, gésajelmezben és -maszkban megjelenítve. A felső szinten játszódó jeleneteket kivetítőn követjük végig, de a videotechnikának a csak mozgásra és zenére alapuló jelenetekben is nagy szerepe van: a fehér lepelruhák felületén alkalmanként képsorok, fotók követik egymást. A fenti térben játszódó, kevésbé beszédre alapuló jelenetek statikussága még inkább kifeszíti a lenti mozgalmasságot, a fenti néma társasjáték kínossá fokozza a lent várakozó, újonnan belépő szereplő bizonytalanságát.
Három nő magánszférájába, egymással való érzelemjátékába sodródunk bele a darab jeleneteiben. A játszma szereplői közt egyre eltolódnak az erőviszonyok, a végére éppen az válik kiszolgáltatottá, akit eddig kiszolgáltak. A központi nőalak (Ágens) éneke az új szereplő átöltöztetésének, beavatásának pillanataiban felkavaró, hihetetlenül személyes és ösztönös, talán éppen a zenei stílusokat épphogy érintő, áthidaló jellege miatt. Nehéz egy olyan fajta produkció kapcsán erős pillanatokról beszélni, ahol szinte minden rezdülést, vágyódó tekintetet, követelődző érintést testközelből figyelhetünk. A fenti térből dübörgés, kiáltás hallatszik, a vállunkra vakolatdarab hull. Tócsát izzadunk a parkettára, miközben a három szereplő ízekre szedi egymást, majd a két, szerepe szerint alárendelt nő magára hagyja a hatalomra éhes központi alakot.
Aki élesben, egy formabontó társulat előadásában nézi végig a test és az érzékek játszmáját, az hiába vár függönyre az előadás végén. Petra von Kant játszótársai és a játék szemlélői ráérősen, egyenként hagyják el a teret, miközben a sötétben maradó, földön ülő alak, akár a játék elején, letelepszik a szőnyegre, és némaságba burkolódzik.
Nő InTime
Ágens Társulat
Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című műve alapján
Nő 1. – Ágens
Nő 2. – Bakos Éva
Nő 3. – Madák Zsuzsanna
Közreműködik:
Sági András
Kallai Nóra – viola da gamba, cselló
Lenz Tünde – videotechnika, filmek
Szövegek: Ágens
Jelmez: Béres Móni
Rendező: Ágens
2011. augusztus 24.
Fogasház
Fotó: Kővágó Nagy Imre
További írások a rovatból
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió
Más művészeti ágakról
Marék Veronika kapta a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat