gyerek
Micimackó, Dörmögő Dömötör, Tv-maci, Brumi, Vackor, Brum-brum Brúnó, Füles mackó, Balu kapitány, A három medve, Boribon, Maci Laci, Tandori medvéi, Coccolino, Buci maci, Gumimacik, Misa maci, a moszkvai olimpiáról, Paddington, Teddy bear, macisajt, Nagymedve, Kismedve, Po, a kung fu panda – s még hosszan sorolhatnám, mi minden eszembe jutott a medvei mesehagyományok emblematikus szereplőin kívül (pl. a hanti medve-kultusz, medvehagyma, medvecukor, Medveczky Ilona, Medvegyev stb.), mikor Tasnádi Emese mesekönyvében Mackó maga is egy ölelésre vágyó kismackót, pontosabban egy Paddington-figurát kér a húsvéti nyuszitól. (Persze elképzelhető, hogy Julijuli súgott neki…)
Tasnádi Emese pécsi ideggyógyász, még 2008-2009-ben kezdte el mesélni, majd leírni történeteit lányainak, a család leedsi tartózkodása idején. A nagyközönség a 2009-es Aranyvackor pályázaton ismerkedhetett meg Julijulival és Mackóval, de ugyanebben az évben a meseíró szakorvos a Litera irodalmi portál Nemzeti állatkert címen meghirdetett tehetségkutató pályázatán Az ágyi poloska és az ember című fabulájával a III. helyezést érte el a 208 beérkezett pályamű között.
Az Ünnepi Könyvhéten Lackfi János (a litera.hu-n korábban már megjelent) ajánló soraival debütált könyvalakban Julijuli és Mackó, öt történetben elmesélve az ötéves mesegyűjtő kislány, Julijuli – aki ha megnő, tündér lesz – mesebeli találkozásait manókkal és tündérekkel.
A helyszín ugyan Anglia, de az emeletes busz egyszeri jelenlétén kívül ez nem igazán mérvadó. Halvány kísérletként Julijuli nővérének Nagytestvér elnevezése mosolyt csalhat az arcunkra az orwelli közvetítettségen, ahogy az urbánus manók és tündérek jelenlévősége is inkább angolszász hagyományokra támaszkodik, de semmi más nem indokolja a földrajzi rögzítettséget…
Az öt fejezetben négyben tűnnek föl manók és tündérek, szám szerint négy manó és két (megnevezett) tündér, minden esetben valaki mesél róluk a mesegyűjtő kislánynak. A mesemondói pozíció elnyeréséhez azonban bizalom-teszten kell átesni, ez pedig a mackó-nyelv ismeretét jelenti. A mesélők többnyire szépkorú emberek: egy bácsi a buszról, egy takarítónéni, egy festő-teremőr bácsi, valamint egy mozijegy-ellenőr ifjonc. A fejezetek a köznapi valóság egy-egy szeletével indítanak (buszutazás, bevásárlás, múzeumlátogatás, moziba menés), majd következik az ismerkedés, a teszt, azután a mese a mesében, amit eltérő háttértónussal jelöl a könyv. A „mesemese” sem rugaszkodik el nagyon a valóságelemektől, csupán az aprónép (manó, tündér) csalafintasága, huncutkodása jelent némi fantáziamozgató magot bennük.
Tasnádi Emese meséi nem a mozgalmasságukkal, a mesebeli figurákkal, csodás történetekkel arathatnak sikert, hanem a mesélés szituációjával, amiket a történetek is – az említett módon – megjelenítenek. A mese-, a történetmondás, tulajdonképpen a beszéd, a logosz folyamatban tartásáról, átadásáról „van szó”. Mindez a köznapi nyelvhasználat stilizálatlan regiszterében.
A szépirodalmi műveket általában a jelentés(réteg)ek gazdagsága alapján különböztetjük meg egyéb nyelvhasználatoktól. A gyermekirodalmi műveknél természetesen más szempontok is árnyalhatják a jelentésképződést. Ezek egyike pontosan a mesélő és a mesehallgató együttese, szituációja, a kapcsolatuk formálódása… Tasnádi Emese könyvében is inkább ez utóbbiak érvényesülnek.
Érdekes komponensnek bizonyul ugyanakkor – a köteten átívelve – a család tagjainak megjelenítése, még ha némi sztereotípia figyelhető is meg az elfoglalt apa, a titkok tudója Nagytestvér, vagy a megértő édesanya ábrázolása kapcsán.
Julijuli és Mackó történetei, remélem, nem értek ezzel véget – szimpátiámat Agócs Írisz illusztráció nagyban elősegítették –, s az írói gyakorlat kiforrottabb stílust érlel az elkövetkezőkben; de én a jövőben felnőtt olvasók számára íródott kórházi vérmanó-rémmeséket olvasnék a legszívesebben a szakírótól.
Tasnádi Emese, Julijuli és Mackó
Illusztrálta: Agócs Írisz
Budapest, Manó könyvek, 2011.
62 o., 2490 Ft
Öt éves kortól ajánlják
www.msemondo.blogspot.com (március óta nem frissült)
www.manokonyvek.hu