Hogy ez hanyadik tábor egyébként, nem tudom, több különböző verziót is hallottam, tíznél több volt már, ez szinte biztos. Persze csalódtam volna, ha épp ezzel kapcsolatban van konszenzus és pontosság, a szigligeti tábor egyik legfontosabb jelzője ugyanis épp az, hogy „legendás”. Éppúgy kulturális rendezvényként, mint a szájhagyomány grincét képező, világörökségi címre méltó sztorik miatt. Szigliget fogalom.

Ebbe a fogalomba érkeztünk meg a tegnap délutáni kánikulában egy szép, zöld űrhajóval, a festői kastélypark fölé, a balatoni ég alá, frissen és tettvággyal telve. Szobánk hűs, ágyunk kényelmes, a konyhásnénik pedig legszebb fiatalságunk makarónirepetáit idézik. És nem fogunk unatkozni: az idei évben állítólag minden eddiginél többen jönnek a hétre, szombaton elnök- és szerkesztőválasztás, két kiemelten fontos esemény, de az addigi program sem szűkölködik inyencségekben.

Kétségtelenül ilyen ínyencség volt rögtön az első beszélgetés is, este hétkor, amelynek témája az úgynevezett szocioköltészet volt. Annál is inkább, mivel érdekes módon a beszélgetők, Péczely Dóra, Deák Botond, Farkas Zsolt és k.kabai lóránt legfontosabb vitatémája épp az volt, hogy tulajdonképpen mi is az a szocioköltészet. Hogy van-e, vagy van-e olyan. A címet szállító Deák Botond bevezetőjében az irodalmiságtól való eltávolodást, a környezetre való fokozott reflektálást és aktív figyelmet emelte ki. A beszélgetés elsősorban ennek a kifejtése, a fogalom lehetséges definíciójának keresése volt. Képbe került természetesen a hajléktalanok és más, nehéz szociális helyzetben lévők tematizálása is, ugyanúgy, mint az épp általuk létrehozott szövegek létjogosultságának kérdése. A kimondottan élénk párbeszéd tanulsága mindenképpen az volt, hogy a felvetés, a szocioköltészet lehetősége és az arról való beszéd zsigeri szintű telitalálat – meghatározásának nehézségei ellenére is.

Az este második felvonása az Apokrif folyóiratnak és körének bemutatkozása volt. Nyerges Gábor Ádám főszerkesztőt, Tarcsay Zoltán, Evellei Kata és Torma Mária kísérték el a bemutatóra. Elmondásuk alapján a folyóirat megalapításakor, 2007-ben, elsősorban az motiválta őket, hogy nem volt saját publikációs terepük, az ELTE BTK-n ugyanis, ahová legtöbben tartoznak szerzőik közül, nem volt éppen működő egyetemi újság. Kiemelték, hogy a nyomtatásban és online elérhető verziói a lapnak a különböző platformhoz alkalmazkodva különböző tartalmakkal is bírnak – és a nyomtatott verzió is hamarosan országos terjesztésre kerül (és új kiadója a Palimpszeszt Kulturális Alapítvány, azaz a prae.hu kiadója lesz - a szerk.). Ezek után sor került felolvasásokra is - bevallom, akik keveset olvastak, olvashattak volna kicsit többet, akik meg többet, azok egy kicsit kevesebbet. Ezt pusztán azért jegyzem meg, mert a beszélgetés során szó volt a közönséggel való jó kapcsolat kiépítéséről és a visszajelzések fontosságáról, fél 11 körül viszont már kimondottan problémás a befogadás (addigra ért véget az esemény).

Idefelé, az autóban ülve láttam egy táblát, annyi volt kiírva, hogy "Telep 4000m" mintha csak az ismerős - ugye ismerős? - versblog Parnasszuson felütött alaptábora felé tartanánk épp. De Szigliget nem a Parnasszus. Ez itt a szocio, a pszicho és a parapszicho egyben, pontosan definiálhatatlanul. Mikor vége volt mindennek, csöndben, mint egy nullmorféma, kimentem a 28 fok körüli éjszakába, és felnéztem a szépre, megvan-e még. Megvolt. Éreztem a lüktetést, mintha egy artérián ülnénk, hogy küldi a beateket a Balaton.

Hogy elkezdődött. Ez ilyen.