Szombaton nem sokkal 17 után lépett föl a Fidelio Octopus Összművészeti Helyszín színpadán az Akkezdet Phiai az Amőba zenekarral kiegészülve; repertorájukban saját, papírról fölolvasott-elszavalt-elrappelt-elénekelt szövegek szerepeltek, melyeket gitár-dob-basszus alapú jazzes hangulat kísért, illetve kötött át. Süveg Márk és Závada Péter, vagyis az Akkezdet Phiai ezen a délutánon mintha kizárólag magyar ajkú közönségnek produkálta volna magát; rímekre és olykor gyötrő szójátékokra épülő, mégis oldott és frappáns előadásuk olyannyira sikert aratott, hogy még a közeli pult csaposa is elismerően nyilatkozott róluk. A közel egyórás fellépés valószínűsíthető célja – mint a Sziget irodalmi programjának számos egyéb pontja – az irodalmi szöveg más kontextusba helyezése volt; nézzük meg, hogyan szólnak versek, verstöredékek, irodalmi fragmentumok rap- és jazz-álruhában, lecsupaszítva, átírva, populáris hordalékkal föltöltve, kirakatba rakva az anagrammagyár, a tarot labirintus és a közeli zenés színpad között.




Ugyanitt, vasárnap délután példás módon autentikusabbnak mutatkozott Garaczi László remek darabja, az Ovibrader a Pillanat Szinház előadásában. Harmadszor láttam a darabot, mindháromszor más környezetben: először tavaly Szigligeten, a JAK-tábor zárónapján felolvasószínház formában (óriási sikert aratott), másodszor a Tháliában, utóbb pedig most, a Szigeten. Néhány évvel ezelőtt a Plazma is színre lett víve az Octopuson, és leszámítva néhány anomáliát – apuka a négy év körüli kislányával nézi-hallgatja, nem támogatandó – igen klasszul sült el, csakúgy, mint ez alkalommal Petya vicces-szánalmas életműve. (A főszereplő (neve?) egyébként a Plazmában is előfordul, ugyancsak érdekes helyeken, és bár ezúttal hirtelenjében nem végeztem el a szövegszerű összehasonlítást, alighanem ugyanarról a figuráról van szó, aki előbb föltalálja a mouse-controll nevű csodamasinát, majd a „médiában” helyezkedik el, ahol egy emlékezetes telefonbeszélgetés során ugye jól meg is kapja a magáét.)

Garaczi művében a popkultúra ismert elemei olyan természetes módon kavarognak és értelmezik át a szexuális frusztráció és szocializáció férfiszempontú (de azt rendre relatíváló) történetét, a más és más, ismert regiszterekből származó beszédmódok olyan magától értetődően folynak egymásba, és vezetik vissza a nyelvbe valamennyi vonatkozásukat kellő humorral, iróniával, hogy a Plazmához hasonlóan ez a darab is szinte kívánhatta a Szigetes jelenlétet. Bár nem kifejezetten komédiáról beszélünk, a nyelvi lelemény alkalmassá teszi az Ovibradert is, hogy egy eltérő, laza és hangos környezetben mutatkozzon meg – már a cím is, mely a freudi felettes ént jelöli, a Star Wars Obi-Wanjának torz anagrammája, s persze Lucas sorozatának törmelékei szépen beépülnek az anyagba –, amit megkönnyített, hogy az előadás nem igényel különösebb teret és díszletet. Egyetlen kanapé, a pszichiáter munkaeszköze körül forog a képzeletbeli időutazásos történet, négy színész – két lány (Fodor Annamária, Kolti Helga) és két fiú (Huszár Zsolt, Szemenyei János) – játssza olykor megtöbbszörözött, és a témának megfelelő módon egy helyütt nemi szerepek váltásán alapuló szerepüket, a zenés betéteket, hangeffekteket Dobri Dániel adja. Mint kiderült, a Plazmához hasonlóan az Ovibrader is kiválóan működött a Szigeten, aki viszont elmulasztotta volna, lehetőség esetén pótolja a darabot a színházban.

LVP

Fotó: Marosi Gábor