Először eszembe se jut: Műút Szöveggyár, mit nézzek. Tábor, tizenévesek, nekem elég a tábor itthon, sakk-, cincér-, úszó-, jó-jó, ez irodalom, de akkor is. Akkor se. Az első Facebook-bejegyzésnél épp csetelek, amikor felugrik, Uuuuuuuu jaaajjj nagyon zsiiir Miskolc ;) – lájkolom. A másodiknál már, Kint esik, bent ülünk a gyárban a galérián, filmet nézünk, pokróc, soksoksok ember, nagy nevetés ja meg boldogsaaaaaag:)) – irigy vagyok. Ezért érdemes lájkolni, mert nemsoká megjelenik az üzenőfalamon, Gyere Miskolcra Rita:):). Na jó, benézek, ha már útba esik.

Irodaház volt valamikor – így alakul az entrée-m –, átvágok a vaskalapácsos domborművel, falra festett öntödei munkással és megkapó penésztenyészettel színezett üres szobákon, fotel, abból azért maradt még egy csomó, és lakkjatört pozdorja íróasztalok. A gyárudvar szép, vannak mókusok. Vastörmelék-szállító-vödör a szemetes. Asztal körül padok, padokon a srácok k. kabai lóránt körül. Zemlényi Attilával ők hívták magukhoz a gyermekeket. Jöttek is jó sokan a nem szegény Zsuzsik táborozni. Írni. Író-, költőgyerekek. Találkozni, hallgatni, kérdezni. Minden napra jutott nekik egy megtapogatható, megszagolható, elhihető művész. Élő, nem tankönyvbéli halott. Jenei László, Lakatos István, feLugossy László és Sopotnik Zoltán fogtak varázspálcát, amivel fölpiszkálták a leplet, fátylat, kinek mije van: magukról, másokról, az alkotásról, a létezésről, a válaszokról, amire lehet.

Egy csarnok, ahol bringások röpülnek a levegőben, ott, abban a teremben van egy szivacsgödör. Több méter mélységnyi szivacs, és van hozzá ugródeszka, fogod magad, és vetődsz. Aztán benne is maradhatsz éjszakára, beszélgetsz, közben kuckózol, az meg idomul hozzád. A falakon graffitik, A beteg kisfiú, róla szól a legenda, vers-legenda, klipet forgatnak minden nap. A kölykök verseikhez most képeket tesznek. Kitalálják a helyszíneket, uzsonnaidőben forgatnak. Még otthon mesélek fiaim kung-zuh játékáról, hörcsög szortiment, nyifognak is, Szőcs Petra kameraszemmel látja, hogy az de milyen jó lenne. Eszembe jut, elviszem mind a négyet, maguktól bolyongó ostoba, kedves állatok, illenek majd az egyik szöveghez. Figyeljetek, ilyenek egyikéhez: „Fekete vászon. Vérvörös cseppek. / Kis sárga lángok. Vajon mit festett? / Nem szürke a kép. Hisz sosem volt az.” /Filó Mariann/, „a csonkot benőtte a szőr. / hiába az összes bizonytalan mozdulat. / elhagyott dögkút a köldök, / benne csak szösz és törmelék, / így már senki sem emlékszik az elszakadásra.” /Spitzner Péter/, „tudjam is én mit gondol- / ni — elnémulni párszor — / s eltáncolni sehová- / tól sehováig százszor” /Luterán Lajos/, „Fejét hátra hajtva / Némán ordítja kerek szája / Bánatában nincs senki mása” /Tomori Eszter/.

Erdély Miklós-szeminárium, Kísérleti és határműfajok, műfajköziség, Műhelymunka és kortárs, kortárs, kortárs minden mennyiségben. Minden nap filmvetítés, méghozzá ilyenek: Sztalker, Harcosok klubja, Psyché, Barfly, 12 majom és ez is: