PRAE.HU: Érzésem szerint a Te adod a tanácsot, én festem a képet! című projekted – ahol random „tanácsokat” gyűjtöttél össze és használtál inspirációs forrásul – fontos eszenciáját adja annak a fajta szemléletmódnak, ami a munkáidat izgalmassá teszi. Valójában installációvá bővülő festmények alkatrészévé avattad ezeket a szentenciaszerű tippeket. Olyan ez, mintha a kép-cím viszonyban eredendően jelenlévő függőségi viszonyra fókuszálnál rá HD minőségben. Miért válhatott fontossá számodra a két kifejezési forma viszonya?

Őszintén, ez a sorozat úgy indult, hogy magamnak írtam fel egy tanácsot és hozzá csináltam meg az első kis kört, ezt néztem nap mint nap, aztán rájöttem, hogy ez a munka sokkal többet mond, mint azok, amiken akkor éppen dolgoztam. Mások jöttek és látták a kis képet és mondták a további tanácsokat, pedig nem is kérdeztem. Aztán elkezdtem gyűjteni a tanácsokat villamoson, troli megállóban, út közben, végül interaktív projekt lett belőle.

Ezzel indultam el egy olyan irányba ahol a személyes szövegek és a képek szorosan összekapcsolódnak, ugyanolyan fontosak lettek a munkáimon a szöveges elemek és a képi részletek. Az hogy installációvá, végül pedig egy interaktív projektté állt össze a sorozat, az annak a vállalása mellett jöhetett létre, hogy a galériás viszonyok által diktált tempóval szemben mertem végiggondolni, bővíteni, tágítani az ötletem horizontját, méghozzá annak tudatában, hogy az élő nyelv, az egymásnak adott tanácsaink és az ehhez tartozó szabad képi asszociációk izgalmasak, és a valóságba rántják, vagy ott tartják a nézőt.

PRAE.HU: Nem is csak a kép és a szöveg viszonyának összekapcsolásában érvényesíted a szabad asszociációkat, hanem gyakran kísérletezel a figurális és nonfiguratív felületek egybeépítésével is. Ezzel szintén a „valóságban tartás” a célod vagy épp ellenkezőleg?

A Radnótis képen például az absztrakt expresszionizmus eszközeit használó festésmód tudatos, a téma miatt. Ez az irányzat többek között a második világháború borzalmainak hatására bontakozott ki, így van egy festői párbeszéd. De igen, általában keveredik az absztrakt és figurális nálam, nem akarok mindent egyformán kiemelni, a valóságban sem figyelünk egyformán mindenre a látottakból. Sokkal szubjektívebb a valódi érzékelésünk.

Használom a formázott vászon tradícióját is. nagyon izgat, hogy a kép nem egy szokásos téglalap vagy négyzet alakú forma, hanem egy általunk kialakított alakzat, vagyis azt a formát követi, ami számunkra a látottakból fontos. Absztrakt terekben jelennek meg nálam sokszor rajzos elemek és realista részletek, a képek a mese és a realitás talaján mozognak, ez így összességében egy festői, újra összeillesztett valóságba rántja a nézőt. A mindennapinak egy értelmezésébe.

PRAE.HU: Már ebből a gondolatmenetből is kitűnik, hogy filozófiai, fenomenológiai kérdések is foglalkoztathatnak. Ahogy a „tanácsok” közt válogatsz, az is erről árulkodik. Még a közhelyesnek látszó gondolatok is rétegzetté válnak a vizuális prezentációid által. Mikor először láttam egy monogramos idézettel kiegészült képed, azt hittem ismert gondolkodót vagy írót citálsz. Te mennyire érzed filozofikus alkatnak magad? Van olyan művész/gondolkodó, aki nagy hatással volt a mentalitásodra?

Szeretek elmélyülni a dolgokban, igen, néha a közhelyesnek tűnő kijelentésekben is, de nem vagyok szerintem a mindennapokban filozofikus. Most döbbentem rá, idén én is erre, hogy mennyivel jobban lekötnek az olyan művek, ahol a szövegek bővítik a műtárgyat. Amikor a bécsi Art Fairen voltunk kint, felírtam magamnak néhány nevet, hogy majd utánuk nézek, és ahogy visszaolvastam a papíromat leesett, hogy csupa „szöveges művész”. – Martha Roslert, Barbara Krugert, Jenny Holzert, Benczúr Emesét, Tracey Emint például kedvelem, mind olyan művészek ahol a szöveg (legyen filozófiai vagy nem) lényegi eleme a műnek. Biztos, hogy ők hatással voltak rám.

PRAE.HU: És most mi motivál? Rövid és hosszú távú tervek – szöveggel vagy nélküle?

Naplókon/noteszeken dolgozom. Szöveggel, ezt hosszú távúnak érzem.