A Gotham City egy, az egész évadon átívelő trilógia. Mindhárom részt Markus Heinzelmann rendezte. Az első rész, Egy város keresi hőseit, színdarab, a második, Autópálya a pokolba, film, a harmadik, Feltámadás a romokból, musical. Az elsőt, melyben a nézők megismerkednek a szereplőkkel és a köztük lévő kapcsolati hálóval és Gotham Cityvel, én nem láttam, így számomra is nagyon hasznos volt, hogy a második (a film) elején egy szellemes, rövid összefoglalóból megtudhattuk az előzményeket. Ugyanígy a musical elején is a narrátor felidézte, hogy a film hogyan végződött, illetve minden szereplőnek volt egy kis névjegykártyája, amelyről a városban betöltött szerepéről és a főbb jellemvonásairól tájékozódhatott a néző. Így biztosították, hogy a trilógia bármelyik részébe be lehessen csatlakozni.



Gotham City lakosai közt található pedofil tanár, drogdíler, alkoholista sheriff, homoszexuális pár. Kricheldorf társadalmi sztereotípiákból indul ki, és azokat mutatja be élesen, pontosan, fekete humorral. Ez leginkább a narrátor megjegyzésein keresztül érzékelhető, aki mind a filmet, mind a musicalt folyamatosan kommentálja, a dialógusokat megszakító szarkasztikus gondolataival, a szereplőkről is elmondja a véleményét, folyamatosan megszakítva ezzel a történést. Ez a filmnél nagyon jól működik, viszont a musicalnél zavaró, mert folyton megakasztja az amúgy is rossz ritmusú előadást. A narrátor egy kívülálló, mindentudó elbeszélő, aki az összes szereplőről lenézően beszél. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy nincs igazából hőse a trilógiának, mindig változik, hogy a szerző kit emel középpontba, és így az is, hogy a néző kinek drukkol. Állandóan változnak a pozitív és a negatív megítélések is, így fordulhat elő például, hogy a második részben Gotham Cityt felrobbantó, a börtönből szökött egykori drogdíler Harryből a harmadik részben a várost megmentő hős lesz.

Az ironikus ábrázolásmód Kricheldorf legfőbb írói eszköze, s nemcsak ebben a trilógiában, hanem korábbi műveiben (például a Csehov Három nővére alapján írt Villa Dolorosában) is. A német színházi szakma a mindössze 37 éves Kricheldorfot Schimmelpfennig mellett a legfontosabb német komédiaszerzőnek tartja, nagyra értékelve ezt a morbid humort. Az összes szereplő és szituáció túlfokozva és ezáltal egy az egyben nem komolyan vehetően jelenik meg, holott Kricheldorf élettapasztalatokból indul ki. Például Sybill, a világjavító szérumon kísérletező hiperérzékeny kutatónő szeretetéhségét kísérleti gorilláján éli ki. Vagy Sybill egykori férje, az igazából homoszexuális Harvey, nem tud választani két szeretője (az intelligens ámde ronda és a szép ámde buta) közül.



A musical ott folytatódik, ahol a film befejeződött: Harry felrobbantja Gotham Cityt. Csak páran élik ezt túl, egyébként mindenhol hullák és törmelék. Ez a népirtás viszont egy égből pottyant tabula rasa lehetősége: a kétségbeesett lakosok rájönnek: itt az alkalom, hogy egy új alapokon nyugvó, igazságosabb és jobb várost hozzanak létre. Ez a harmadik rész témája: utópia az ideális társadalomról. A túlélők a tábortűz körül virslisütögetés közben kifejtik erről való nézeteiket. Például van, aki szerint a tíz legmagasabb IQ-jú embernek, mások szerint a tíz leggazdagabbnak kellene vezetnie a várost. Vagy vezető nélküli demokrácia lenne célravezető, melyben mindenki csak az előnyös tulajdonságait használja? Végül a "deus ex machinaként" (tényleg az égből, vagyis a színházépület tetejéről) érkező majmok önkényuralomra törnek, és klasszikus katonai monarchiát rendeznek be. A városlakók örömmel koronázzák meg a főgorillát (aki Sybill majma volt, és jelenleg az Egykori Kísérleti Majmok Egy-letének elnöke), elismerik hatalmát, a nők háremhölgyeivé válnak.



Az irónia nemcsak a történetben, hanem a musical dalszövegeiben is domináns. A robbanás után a túlélők kétségbeesnek, hogy most mi lesz, például az egykori pszichiáternő (a korábbi „Roman Polanski Intézet az eltérő szexualitású emberekért” vezetője) azon siránkozik, hogy meghaltak a város szadistái, mazochistái, pedofiljai, így ő munkanélkülivé lett. Nemsokára pedig kórusban boldogan éneklik, hogy: „Szabadok vagyunk, végre megszabadultunk a személyiségünktől, a múltunktól.” A majmok hatalomátvételekor a főgorilla így rappel: „Az emberiségnek egy esélye van, ha a majmok vezetik, különben elveszik.”

A musicalben a létező összes hatásvadász eszközt bevetették: játszás és kommunikálás a nézőkkel (banánt is osztogattak), látványos show-elemek: falmászók, break-táncosok, maga a színházvezető Heinzelmann is játszik pár percet, körülbelül ötvenfős tömeg a színpadon, sok-féle pirotechnikai látványelem és persze egy gag erejéig maga Batman is megjelenik, és a várt nézőtéri ováció nem marad el. Egy igazi, nagyszabású musical, két jénai zenekarral: a szimfonikus Jenaer Philharmonikerrel és a Los Banditos nevű ötfős formációval, melynek a két fő zenésze, Oliver Jahn és Filip Hiemann az előadás dalszerzői és zenei szerkesztői is voltak egyben. Nagyon jó és élvezetes munkát végeztek, a musicalt zenei sokféleség jellemzi, megtalálható benne a Nick Cave-es hangzású dal, a popsláger, az operettbetét és természetesen a finale grande is.

A filmes formanyelv Kricheldorf kegyetlen iróniáját nagyon jól tudta használni. (A filmet Markus Heinzelmann és Matthias Huser rendezte, az utóbbi volt az operatőr is.) A legfőbb humorforrást az idealisztikus képi világ és a narrátor szarkasztikus ellenpontozása adta. A narrátor szövegei alatt a kép kimerevedett, így ez a fő dramaturgiai elemmé tudott válni, a néző akaratlanul is a narrátor nézőpontjával azonosult. A musical esetében is próbálták ezt a ritmuskezelést alkalmazni, viszont egyáltalán nem működött. Míg vásznon ki lehet merevíteni a szereplőt és a történést, addig az színpadon nem működik. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a két és fél órás előadást túl hosszúnak, elnyújtottnak érezze az ember, és sajnos a zene és a színészek hangja sem töltötte meg izgalommal a színház előtti teret.

Felemelő élmény egy ennyire szabadon gondolkodó, együttműködni és együttalkotni jól tudó, energikus csapatot látni. Az összetartást szépen példázza, hogy a legutolsó musical-előadást szakadó esőben játszották végig, majd a végén a színház összes alkalmazottja záporban búcsúzott a színpadon a színháztól és a várostól.


Rebekka Kricheldorf, Oliver Jahn, Filip Hiemann: Gotham City
– Feltámadás a romokból

Musical

Susan Russel: Anne Haug
Prof. Dr. Sybill Clark: Zoe Hutmacher
Harry Myers: Sebastian Thiers
Lucie Myers: Saskia Taeger
Harvey Mapplethrope: Ralph Jung
Alfred Russel: Julian Hackenberg
Sherrif Gordon Biff: Mohamed Achour
Intézetvezető: Waltraud Steinke-Löscher
Virginia Warmwood: Natalie Hünig
Angyal: Hannah Heinzelmann
Millicent: Vera von Gunten
Nick szelleme: Gunnar Titzmann
Grant Vermeer szelleme: Bernhard Dechant
Blakey: Kai Meyer
Hillary, a majomgyerek: Emma Heinzelmann
Narrátor: Thomas Thieme
Narrátor a videón: Caspar Laute

Vendégek és számos közreműködő Jénából és környékéről

Zene: Jenaer Philharmonie, Los Banditos
Karmester: Moritz Metzner
Zenei vezető: Filip Hiemann, Oliver Jahn
Koreográfus: Antonio Cerezo
Díszlet: Gregor Wickert
Jelmez: Anne Buffetrille
Videó: Heiko Kalmbach
Dramaturg: Christin Bahnert

Rendező: Markus Heinzelmann

Bemutató: 2011. július 7.
Theaterhaus Jena