Alapjában szimpatikus, amikor egy marokkói előadó a vallások egymáshoz közeledéséről, a hagyományokról és a spiritualitásról beszél, majd boldog hanukát, boldog karácsonyt kíván a színpadra állított nagyméretű menóra fényénél. Alapvetően jó ötlet a szaxofonon arab dallamokat játszani és a Chalaban e népi dallamokat szépen meg is szólaltatta. A probléma ott kezdődött, amikor az énekes csillogó szemekkel és lendületes mozdulatokkal a manduláit kezdte mutatni: nehéz a spirituális fűtöttséget giccs és érzelgősség nélkül előadni; nem csoda, hogy ez - a magyart egyébként kedvesen törő - Saidnak sem sikerült. A probléma tovább folytatódott: a meditatív hangulattal nem jutott dűlöre sem a gitár, sem a basszusgitár - a muzsika felemás maradt.

A problémát végül a Fellegini Klezmergipsy Band oldotta meg:
fergeteges roma-zsidó zenekeverékkel és átütő erejû bariton operaénekkel mutatkozott be, majd közölte, hogy ez még csak az „alapszolgáltatás volt", és visszahívta a színpadra előbbi ismerőseinket. A Chalaban néhány tagja háttérzeneként már hiteles és érdekes marokkói szósszal öntötte le a kiválóan induló hangulatot. Az afrikai (marokkói) fogadóbizottság végül elvezette az utasokat az áhított végcélhoz: a kultúrák és nyelvek, motívumok és hangszerek, vallások és stílusok kavalkádjához - a világzenei bazárba. A szépen növekvő közönség hamar feloldódott új környezetében. Fellegi Balázs (zenekaralapító opera- és klezmerénekes) szellemes konferálása, tisztán, öblösen áradó hangja és a világhírű Balogh Kálmán cimbalomjátéka a felvonuló kiváló zenészekkel együtt a
fesztivál egyik legszínvonalasabb produkcióját nyújtotta. Régi, eredeti dallamok különleges, mocorgó, állandóan válatozó élő szövetet alkotva kapcsolódtak egybe, a ritmus felvidított és táncra perdített szinte indenkit. És ez még nem is a bazár legforgalmasabb, leglátványosabb része volt...

Színpadra lépett Palya Bea és megkapóan technikás (talán mégsem olyan mélyen átélt) énekszóval szállt be: a képet mindenesetre gazdagította, s Fellegi Balázzsal duózva hamarosan „A jó öreg Stinggel találkozott a sivatagban". A rocklegenda világzenei feldolgozása szahara tapsviharba került, a koncert pedig beindult: pörögtek a dobok, csengett-bongott a cimbalom, és szóltak a dalok kavarogva, ám mégis karakteresen. Az ösztönös, de józan átéléssel előadó operaénekesnek nem derogált mutatványokkal szórakoztatni (vásári) közönségét és játékot hirdetett: aki kitalálja, hogy mely hét nyelven hangzottak el a dalok, ajándék CD-t nyer.

Érdekes, változatos, színvonalas és valóban interkulturális volt a fesztivál utolsó előadása, nem csoda, hogy a bazár bezártáig mozgásban tartotta a közönséget. Dicséret a szervezőknek, hogy ilyen csattanót komponáltak az esemény végére! Meg azért is, mert magyar vagy magyarországi előadókból mégiscsak egy javarészt színvonalas világzenei programot állítottak össze. Persze van még min csiszolni: egyrészt milyen fesztivál az, aminek az első két napja után csaknem egy hetet kell várni a harmadikra (december 14., 15., 20.)? Másrészt lehetne egynél több magyar népzenét játszó zenekar, a menóra mellé pedig adventi koszorú (ha már vallási ünnepnél és hagyományoknál járunk), és napi kettőnél több eladó. Az összkép azonban így is pozitív, a világzenei életérzés pedig adott volt: remélhetőleg az Orient Express fölkerül az A38 menetrendjére.