PRAE.HU: Miért éppen Törökbálinton állítottál ki legutóbb? Van valamilyen kötődésed a városhoz?

Egyrészt felkérést kaptam, másrészt itt lakom Törökbálinton, elég sok embert ismerek, tehát nem egy idegen közegbe kellett betörnöm, valamennyit már tudnak, sejtenek a munkáimról. Emiatt lehetőségem nyílt egy mélyebb, intimebb párbeszédet kialakítani a közönséggel. A helyszín a Falumúzeum, ahol magát a környezetet is átalakítottam a kiállítás előtt. Azt szerettem volna, hogy változzon a korábbi gyakorlat, amikor markánsan kettévált az időszakos és állandó helytörténeti kiállítás.

A tereket összefűztem vizuálisan, belsőépítészetileg és tematikailag. A saját kiállításomra a „Tisztelettel mindannyiunknak” felirat alatt lehet belépni, a helytörténeti részbe pedig a „Tisztelettel elődeinknek” feliratú alacsonyított kapun jutunk be. Nemcsak elképzelve, hanem megélve is a főhajtás gesztusát.

PRAE.HU: ArtFormernek nevezed magad. Számomra ez a szó azt sugallja, hogy többre vállalkozol egy műalkotás létrehozásánál, tényleg változtatni, formálni szeretnéd a környezeteden. Tevékenységed expanzív: a kurátori, sőt közönségszervezői részét is magadra vállalod a művek bemutatásának. Miért ennyire fontos számodra az, hogy mindig alkalmazkodj a környezethez, illetve miért nem kérsz fel – megszokott módon – egy művészettörténészt arra, hogy segítsen a kiállítás koncepciójának kidolgozásában?

Azt gondolom, hogy bármilyen tárgynak vagy eszmének más és más környezetben vagy megvilágításban egészen mást jelentése lehet. Például annak a szónak, hogy „igen” más a jelentése egy frigy esetén, más, ha valamit bevall valaki, más, ha valaminek az óhajtását jelenti és megint teljesen más egy megsemmisítésre parancsot adó kijelentés esetén. Tehát semmit sem lehet a környezetéből kiemelni. Elgondolkoztató, hogy legtöbb esetben mégis egy semleges közegbe helyezve látjuk a műalkotásokat a kiállításokon…

A kurátori tevékenység – főleg a nagy kiállítások alkalmával – egyre nagyobb szerephez jut. Azt gondolom, hogy a kurátori együttműködésnek csak akkor van értelme, ha kialakul egy olyan kapcsolat a művész és kurátor között, amikor kettőjük tevékenysége nemcsak összeadódik, hanem valami magasabb rendű dolog képződik. Ez szerencsésen alakult például a Nexus című távvezérelt mozgószobrokat bemutató projektben, amit a Szépművészeti Múzeumban láthattatok.

PRAE.HU: Térjünk még vissza egy kicsit a konkrétumokra. Hogyan nyúltál ArtFormerként a falumúzeumhoz, milyen környezetbe helyezted a munkáidat?

A terepet úgy készítettem elő, hogy válogatással, a lényeg kiemelésével megszüntettem a helytörténeti gyűjteményre addig jellemző zsúfoltságot, mivel rengeteg tárgy volt egymás hegyén-hátán, raktárszerűen a múzeumban. Figyelembe szerettem volna venni azt az időmennyiséget is, amit a látogatók, egy ilyen múzeumban eltölthetnek: nem tartom jónak, ha minden tárgyat rázúdítunk az emberekre. Inkább egyfajta benyomás megteremtésére törekedtem, ami később, kedvet csinál ahhoz, hogy utána olvassanak a témának.

PRAE.HU: Milyen munkáidat láthatta most a közönség? Melyek azok az alkotásaid, amelyek az előzőleg ismertetett történelmi-néprajzi kontextusba leginkább belesimultak?

A legfontosabb vonulat a Nézőpontok ciklus tárgyaiból való válogatás volt. Itt is figyelembe kellett venni a hely szűkösségét, így kihasználtuk a kiállítás megnyitójakor az udvarban, kertben adódó lehetőséget egy kerekasztal-beszélgetésre vallási, művelődéstörténeti, egyházi szakértőkkel. Illetve látogatócsalogató elem volt, hogy a múzeum előtti teret, és egy rövid útszakaszt is lefoglaltuk. A múzeum bejáratának kapuit szélesre tártuk, és a bejárat elé, homokágyba helyeztük a nagyméretű Szentföld című bronz szobrot. Az udvaron át lehetett eljutni a múzeum épületéhez, ahol további munkákkal találkozhatott a látogató. 

A Vágy és a Szentföld című szobrok kifejezetten többletjelentést kapnak ezen a településen, az olyan történelmi tapasztalatok, mint például a svábok kitelepítése, egy olyan történelmi mozzanat, aminek átélése miatt – úgy vélem – itt mindenkit megérint a vallásszabadság, a tolerancia kérdése. Külön érdekesség – és tiszteletet is érdemel – az, hogy a múzeum tárgyait, nagy részben a kitelepített sváb családok adományaiból hozták létre.

A Vágyban megjelenő szvasztikát, ami eredetileg a szeretet és jószerencse jelképe volt, felhasználták más célokra is, ezzel voltaképpen megbélyegezve az eredetileg nemes jelentésű jelképet. Nagyon beszélő dolognak érzem ezt. Ezt a tényt felhasználva igyekszem felmutatni azt, hogy az emberi vágyak mennyire más végpontba futhatnak ki. A mű egy másik nézetéből a békejel sejlik fel...

A Szentföld a három monoteista világvallás (a keresztény, a muszlim és a zsidó vallás) jelképeit foglalja egyetlen szoborba, rávilágítva arra, hogy a különböző, párhuzamosan jelen lévő nézőpontjaikban mindig van valami közös, hiszen egy tárgyban szerepelnek.

<iframe width="425" height="349" src="http://www.youtube.com/embed/OXMx2Oq13xA" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

PRAE.HU: Tárgyaidat nagyon kifinomult megmunkálás jellemzi. A hordozóanyag természetét követed, kihangsúlyozod. A munka során figyelembe veszed például a fa erezetét, a fémek vagy például az üveg szerkezetét. Tárgyaid nagyon szépek, esztétikusak. Miért nem elégszel meg pusztán a szépség által közvetített tartalommal? Sokszor összetett filozófiai gondolatokat tömörítesz tárgyaidba, én tanító szándékot érzek ebben, azt hogy mások szemét szeretnéd felnyitni, valami lényegre irányítani. 

A tárgyaim kevésbé állásfoglalások, inkább kérdésfelvetések. Amit állítok, az nem egy konkrét hit vagy meggyőződés, hanem inkább annak a belátása, kijelentése, hogy ezekkel a kérdésekkel mindenkinek foglalkoznia kell. Ilyen szempontból nem érzem tanító szándékúnak az alkotásaimat, hanem kortárs módon szemlélődőnek, esetleg finoman provokatívnak.

PRAE.HU: Ellentmondást látok ebben. Nagyon közel áll hozzád a Bauhaus mint művészettörténeti irányzat, már önálló kiállítással is szerepeltél a dessaui Kandinszkij- és Klee-féle Bauhaus Múzeumban. Ők kifejezetten propagálták a művészet tanító szerepét, a humán gondolkodás fejlesztését a társadalomban. Klee például pedagógiai munkásságáról is ismert.

Én abban hiszek, hogyha valamilyen problémára felfigyelünk, akkor elkezdünk kérdéseket feltenni magunknak, másnak, maguknak a tárgyaknak, és ez a kérdésfelvetés alaposabb tudást fog eredményezni. Egy egyszerű előadás nem biztos, hogy ezt a fajta megszólítottságot el tudja érni. A Bauhaus-iskolában azt tartom követendőnek, hogy sokszor nem „a” szék vagy „a” bögre megtervezése, létrehozása volt fontos, hanem inkább azok a tárgyak, amelyek esztétikumuk révén túlléptek a merev funkcionalitáson és egyfajta atmoszférát teremtettek abban a környezetben, amelyben használták őket. Valóban hatással volt rám gondolkodásuk nyitottsága és a többféle paraméter beszámításának igénye, illetve ugyanúgy fontosnak tartom az új és korszerű technikai eszközök használatát is a művészetben, mint ők. Az új eszközök használata miatt változnak kijelentéseink, meglátásaink és lehetőségeink is.

PRAE.HU: Érdekes, hogy korábbi kiállításcímeidben a szakralitás hívószavai mindig megjelennek. Reverence címmel Pécsett az ókeresztény templomromban a Cella Septichorában állítottál ki, Sejtések és sugallatok címmel a Magyar Nemzeti Galériában, most pedig Törökbálinton egy csángó sírfelirat volt a címe a kiállításodnak… Hogyan közelítenek műveid, a bennük megjelenő változó nézőpontok például a valláshoz, melyet leginkább állandónak érezhetünk az életünkben? Örököljük elődeinktől a hagyományait?

Különösen az öröklést nagyon kényes dolognak tartom. Nagyon szerencsés, ha valaki egy közösségben megtapasztalja és megéli a hitét. Ugyanakkor nagyon veszélyesnek tartom az elzárkózást, a kis csoportokra tömörülést, ami sokszor ellenségkép kialakulását is magával vonhatja. Az egymás között élést a nyitottság könnyíti meg legjobban, hogyha nem az ismeretlentől való félelem miatti gyűlölet mozgat minket, hanem kíváncsiak vagyunk a tőlünk különböző csoportokra, felekezetekre. A valamihez való tartozás érzése benne van a vallásos hitben, de a materiálisabb szemléletű tisztességes keresésben is.

Azt gondolom, hogy a hit, az elkötelezettség, a meggyőződés, a remény nagyon hosszú ideig pusztán egyfajta vallásos magatartáshoz vagy vallásos hithez való azonosulásként jelent meg. Ez ma nem ennyire kizárólagos.

A vallásosságból adódó etikai megközelítésnek van egy alapvetően társadalmi funkciója is. Ez nemcsak a monoteista hitvilágra, hanem a többi vallásra is vonatkozik. Az egyén földi élethez való viszonyulásának kérdése mindannyiunkat megérint.

A Vágy című opusz hiányzik a tárlatról

A Falumúzeum előtti megnyitó

A törökbálinti kiállítás enteriőrképe

Az kép előterében az INS-felület és árnyéka látható

Sejtések és sugallatok című kiállítás a Nemzeti Galériában

Az ArtFormer művei szemlélődésre, gondolkodásra késztetnek

Vallástörténeti és művészeti szakértők kerekasztal-beszélgetése a vernisszázs és finisszázs alkalmából