PRAE.HU: A hivatásos két világban, az escort lányokéban és egy egyházi gimnáziumban játszódik. A regényírás előtt végeztél kutatásokat, hogy megismerd ezt a két közeget?

Igen is, meg nem is. Az escort lányokkal csak közvetett kapcsolataim voltak, ismerek olyan embereket, akik dolgoztak a közelükben, vagy velük, például sofőrként. Tőlük nagyon sok információt össze tudtam szedni. Ezeken kívül, mivel ez a témát mindenki nagyon izgalmasnak tartja, ha rákeresel az interneten, kapásból 10-15 olyan interjút el lehet olvasni, ami ilyen lányokkal készült. Ami nagyon vicces, és ad egy kis pikantériát a történetnek, hogy éppen terhes voltam, miközben mondjuk azt böngésztem, milyen szempontok alapján osztályozzák a kurvákat a kliensek. A történet megírása után azok, akik bejáratosak ebbe a világba, azt mondták, és én is úgy éreztem a szöveg belső logikája szempontjából, hogy ennél jobban nem kell utánajárnom a témának.

Egy bizonyos szint után már csak az alkotói fantázián múlik, hogy például Bétibi, a regénybeli strici hogyan beszél és viselkedik az alkalmazottaival. Nem az volt célom, hogy dokumentumregényt írjak a luxusprostituáltakról. Az egyházi gimnáziummal már sokkal egyszerűbb dolgom volt, mert egyrészt én is egyházi gimnáziumba jártam, másrészt pedagógus családban nőttem föl, és a szüleim sokat segítettek bizonyos apróságokban, abban, ami a tanárok és egy iskola életével kapcsolatos.

fotó: Bartha Máté

PRAE.HU: Az előző regényed, az Eloldozás kapcsán a kritikák pozitívumként emelték ki, hogy hitelesen mutatod be a mai budapesti fiatalok nagyvárosi, bulizós életét. A hivatásosban, leszámítva az internetes portál okozta botrányról szóló epizódot, nekem nagyon univerzálisnak tűnt a történet, ami játszódhatna bárhol és bármikor.

A hivatásos megírásakor számomra az volt különösen érdekes, hogy hogyan tudom a főhősnő személyiségét plasztikusan ábrázolni, az ő többszörösen összetett bántásrétegeit. Az egésznek az volt a tétje, hogyan tudom minél közelebb hozni az olvasóhoz úgy, hogy igazán hiteles legyen. Azt szerettem volna elérni, hogy az olvasó ne lepődjön meg sem azon, amikor Erika prostituáltként fölmond, és elmegy tanítani, és azon sem, amikor visszamegy, és egyszer csak ott találja magát egy gang-bang kellős közepén.

Már az Eloldozás szövege is meglehetősen szikár volt, de A hivatásosnál különösen törekedtem arra, hogy kiszűrjek mindent, ami fölösleges és zavaró lehet, hogy minél tisztább képet kapjunk Erikáról. Ha lecsupaszítjuk a szöveget, akkor kitűnik, hogy valójában egy elég klasszikus történetről, az örök prostituálódásról, a megalázottságról, és valamiféle belső elzárkózásról van szó.

PRAE.HU: Nekem úgy tűnt, hogy mindkét regényben ugyanazokat a problémákat, a magányosságot, a szeretethiányt, az emberi kapcsolatok és az egymáshoz való közelkerülés lehetetlenségét írod ki magadból.

Nem mondhatom azt, hogy szándékos, mert nem én befolyásolom azt, hogy miről írok. A két regény főszereplőinek nem a személyisége hasonló, hanem van egy közös attitűdjük, az érzelmi lefojtottság, amit mindketten megélnek. Ez engem borzasztóan érdekel. Most írom a harmadik regényemet, amiben ez szintén fontos szerepet kapott. De ha befejeztem, tartok egy kis szünetet a kegyetlen, magányos nők megírásában.

PRAE.HU: Az Eloldozásnál azt mondtad, hogy Csicsi alakja és az ő története volt meg először, és ebből nőtt ki a regény többi szereplőjének alakja és története. A hivatásos is így született?

Igen, Erika karaktere volt meg legelőször, és hellyel-közzel tudtam a sztorit is. Nagyon érdekes, hogy először a második részt tudtam meg, Beni történetétől és Helga abortuszos tragédiájából derült fény szép lassan az előzményekre is. Nagyon nehéz volt a második részből apránként visszafejteni, hogy mi vezetett ezekhez a nagy törésekhez.

PRAE.HU: A regénynek nagyon jó a sztorija, és szerintem még bőven lenne benne folytatás, engem legalábbis nagyon izgat, hogy mi lesz a szereplők további sorsa.

A történet hossza nem csak önmagától, hanem tőlem is függ, és én ennyit tudtam feszesen megírni belőle. Ezt már lezártam magamban, és inkább a következő foglalkoztat.

PRAE.HU: Milyen lesz a következő regény?

Már benne vagyok a kellős közepében, de még nem tudom, hogy mikorra tudok elkészülni vele. Arról szól, hogy van egy építésznő, aki sikeres a munkájában, jól elvan a fiújával, akitől teherbe esik. Ez a lány apa nélkül nőtt föl, mert az apja elhagyta őket, amikor egészen kicsi volt, az anyjával pedig nagyon nehéz a kapcsolata. Nem az a fajta borzasztó függés, amit Bartis Attila megírt a Nyugalomban, hanem a magányos gyermek oda-vissza szeretlek-gyűlöllek kapcsolata az anyjával.

Szereti az édesanyját, ugyanakkor viszont nagyon világosan látja a hibáit, amiket önmagában is felfedez, de nem szeretne velük szembenézni. És a terhesség egy bizonyos szakaszában lemegy a szülőfalujába, mert az édesanyja segítségre szorul. Tulajdonképpen nincs nagy történet, mert a regény arról szól, hogy itt van ebben a faluban, találkozik a családtagjaival, és újra kapcsolatba kerül velük.

fotó: Dézsi Judit

PRAE.HU: Akkor ez lesz a nagy Békés megye regény, amit az édesanyáddal beharangoztatok a Facebookon, hogy te és ő is írtok egyet?

Egy Békés megyei faluban, Békéscsabától nem messze, Csorváson fog játszódni a történet, szóval ez valóban az én Békés megye regényem. Azt nem tudom, hogy édesanyám hogy áll, állítólag van már belőle valami, majd kiderül. Ő lassabban halad a regényírással, mint én, mert neki sok egyéb más dolgot is meg kell írnia, de biztosan lesz még egy Békés megye regény a családban.

PRAE.HU: A pedagógus családi háttér, és az, hogy a szüleid író emberek, mennyiben határozta meg, hogy Te is irodalommal és írással foglalkozol? A szüleid inkább elfogultak, vagy szigorúak és kritikusak az írásaiddal szemben?

Emlékszem, amikor kamasz voltam, édesanyám kijelentette, hogy belőlem biztosan író lesz, mert olyan vagyok, mint a versenylovak: egészen kicsi koromtól kezdve az írásra vagyok trenírozva. Teljesen igaza volt, mert számomra az írás az adekvát önkifejezési forma, sokkal könnyebben közeledem az íráson keresztül az emberekhez, mint bárhogy máshogyan. Például számomra sokkal egyszerűbb megírni egy három oldalas levelet, mint fölhívni valakit telefonon, amit utálok.

A szüleim egyébként mindenben támogatnak, de amúgy borzasztó kegyetlenek tudnak lenni. Nekik küldöm el először a kész szöveget, és még az élő fába is belekötnek. Ez borzasztó, de teljesen igazuk van, mert erre van a leginkább szükségem. A végén persze megkapom a dicséretet is, de csak akkor, ha a szöveg megfelelő minőségű, és nekik igazán nem könnyű megfelelni.

fotó: Dézsi Judit

PRAE.HU: Amikor a tavalyi könyvhéten az Eloldozás megjelenésekor beszélgettünk, azt mondtad, hogy még nagyon sok írnivalód van. Ezt most is így érzed?

Folyamatosan nyomaszt a kényszer, hogy írnom kell, mert mindig jönnek az újabb és az újabb ötletek. Ha megírtam ezt a regényt, már tudom, hogy min fogok dolgozni jövő ilyenkor. Szóval, a kérdésre igen a válasz.

PRAE.HU: Van olyasfajta írói programod, hogy mondjuk hány regényt szeretnél megírni hány év alatt, vagy mondjuk x éves korodra íróként hova szeretnél eljutni?

Nekem csak annyi az írói programom, hogy mindegyik következő szöveg jobb legyen, mint az előző. Ezt komolyan veszem, és igyekszem mindent megtenni érte. A magányos nő témát, úgy érzem, kimerítettem egy időre. Megírom ezt a regényt, amit mellesleg nagyon élvezek, mégis nagyon kemény írni, mert az előző két szövegemhez képest most mászok a legmélyebben magamba. Ha ezt most sikerül úgy megcsinálni, ahogy szeretném, akkor egyrészt az eddigi legjobb szövegem lesz, másrészt erről a témáról már nem fogok tudni mit mondani, legalábbis egy darabig.

Az utána következő regényekben szeretnék másfajta narrációkat is kipróbálni, és most elsősorban nem az egyes szám első személy elhagyásáról beszélek, hanem inkább arról van szó, hogy szeretném egy kicsit más szemmel nézni a világot. Viszont ehhez végig kellett menni ezeken a fázisokon.