Igaz, már a cím és az előadás szórólapja is figyelmeztet, hogy ne számítsunk könnyed, nyáresti szórakozásra ezen a magyarországi ősbemutatón, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a szerző, Botho Strauss a Titus Andronicust, Shakespeare vérben és erőszakban tobzódó drámáját dolgozta át, nincs ok a meglepődésre.

Pedig az egész olyan kedélyesen indul. Csodás a kilátás a Zsámbék környéki hegyekre, akár meg is vehetnénk közülük egyiket-másikat, legalábbis ezt mondják a kis csoportokban beszélgető (javarészt színikritikus) közönség közé vegyülő, magukat ingatlanügynöknek mondó, öltönyös férfiak, miközben az alkalmi színpadon egy énekesnő (Madák Zsuzsanna) küzd több-kevesebb sikerrel a figyelemért. Van sör és virsli, egy rövidnadrágos fiú (Orbók Áron) pedig az anyukáját keresi. Lassacskán kiderül, hogy egy választási rendezvényen vagyunk, az eredmény azonban nem igazolja az erőfeszítéseket: Saturninus (Katona László) veszít. Később mégis megkapja a hatalmat, de ezzel sem nyer senki.

Mi pedig elindulunk Titus (Terhes Sándor) és lánya, Lavinia (Tóth Orsi) után napvilágnál kezdődő, eleinte esetleges jelenetek, momentumok sorának tűnő, de a leszálló estével és a beköszöntő hideggel párhuzamosan a hatalom akarásából, erőszakból és bosszúvágyból megszakíthatatlan láncolattá összeálló története nyomában. És ennek a történetnek vannak homályosabb részei, kevésbé kidolgozott motívumai, néha egy-egy nehezen érthető pálfordulás gördíti tovább az eseményeket, mint például Titus apai reagálása Lavinia megcsonkítására és meggyalázására, vagy Lavinia és az egyik erőszaktevő, Chiron (Tóth János Gergely) hirtelen kibontakozó románca. De a végére mégis kialakul a nézőben valamiféle összbenyomás, egység arról, hogy ez az előadás az emberi természet időtől és helytől független – Vörösmartyt idézve – „sárkányfog-vetemény”-voltáról szándékozik beszélni nekünk, meggyőző erővel. És tegyük hozzá, Vörösmartyhoz hasonlóan reményt se nagyon hagyva a nézőnek, hiszen Lavinia hiába szeretné valahogy túlélni a vele történteket, hiába próbálja megszakítani az erőszakláncot, kísérlete hamvába hal. Ha csak azt nem tekintjük egy kis reménysugárnak, hogy a végén a rövidnadrágos fiú mégis csak megtalálja az anyukáját, mert egész addig azt láttuk, hogy szülők és gyermekek elveszítik egymást.

Részünk lehet azonban egy másik, a megírt és eljátszott darabtól nem független, mégis egyénre szabott „játékban” is: megtapasztalhatjuk, milyen könnyen beterelhetők vagyunk egy csapdahelyzetbe, pusztán azáltal, hogy elfogadjuk azt a játékszabályt, hogy mi, a nézők, azt nézzük, amit mutatnak nekünk, és ennek megfelelően oda megyünk, ahová irányítanak minket. Adott esetben erdőn, mezőn keresztül egy keskeny járatba, ami nem vezet sehová, egyszerűen egy lövészárok, amelyben éppen csak elférünk kettesével egymás mellett, és ahol mellettünk szorong Tamora gót királynő (Gubík Ági) és Aaron (Nagy Zsolt) is. Az összezártság, föld alá szorult helyzetünk, a fejünk felett zajló események elgondolkodtatnak a (játék)szabályok érvényességéről, követési kényszerről és szabadságról, arról, hogy miért nem lépett ki senki a sokak számára nyilvánvalóan kényelmetlen, sőt esetenként félelmet keltő helyzetből.

És ezzel még nem volt vége, hiszen bezártak minket egy – igaz, korábbi helyzetünkhöz képest nagyon tágas – betonbunkerbe is, ahol a brutálisan megkínzott Laviniát találtuk. És szó nélkül elmentünk a nyakig eltemetett Aaron mellett, a Titus által adott vacsorára igyekezvén, ahol Tamorának a megölt gyermekeiből készített pástétomot szervírozták, mielőtt Titus saját kezével, tőlünk egy méternyire megfojtotta az asszonyt. (Szín)játék volt ez is, persze, mégis hagyott valami nyugtalanító rossz érzést maga után. Hogy vajon nem megyünk-e el ugyanígy helyzetek mellett, amelyek talán kevésbé drámaiak és látványosak, de mégis szólásért, cselekvésért kiáltanak? És ha „csak” ennyit ért el ez az előadás, ki bánja a kisebb-nagyobb egyenetlenségeket, kidolgozatlanságokat. Persze, lehet azt mondani, hogy a Lucie Málková rendezőnő által választott forma meghökkentő volta fölé kerekedik a tartalomnak. És talán van is ebben valami igazság, de ezt ellensúlyozza, hogy a forma ebben az esetben, ha nem is mindig, de képes maga is tartalommal telítődni.

És ha az aprólékos jellemkidolgozás néha el is vész a zsámbéki erdő-mező kanyarulataiban, az erős színészi jelenlét minden főszereplőnél érezhető-érzékelhető. Így van ez a hatalom ridegségét az apai szeretettel és együttérzéssel nehezen összeegyeztető Titus megformálója, Terhes Sándor; az ösztönei által űzött-hajtott Tamora (Gubík Ágnes); a mindenen túl is élni akaró Lavinia (Tóth Orsi); a hatalmat ripacs bohócként megkaparintó Saturninus (Katona László) és a gátlástalan, apai érzéseiben mégis esendő Aaron (Nagy Zsolt) esetében is.

A végére (amit itt, a Tamora meggyilkolása után sebtiben leszedett, hosszú asztal mellett elhangzó egyszerű kijelentő mondat jelzett) valamennyiünket, színészeket és nézőket megviselt az este. Aztán az autóban bekapcsoltuk a fűtést, és lassan átmelegedve úgy értünk vissza a városba, mintha az, amit láttunk, velünk, körülöttünk elképzelhetetlen lenne. Mintha.

Botho Strauss: Meggyalázás

(W. Shakespeare Titus Andronicusa nyomán, magyarországi bemutató)
Fordította: Borbély Szilárd

Saturnin, a halott császár legidősebb fia:Katona László
Bassian, Saturnin fivére:Kokics Péter
Titus Andronicus, tábornok:Terhes Sándor
Lavinia, Titus Andronicus lánya :Tóth Orsi
Tamora, a gótok királynője:Gubík Ági
Aaron, Tamora szeretője, mór:Nagy Zsolt
Alarbus, Tamora fia:Lajkó Bence
Demetrius, Tamora fia:Tóth Máté
Chiron:Tóth János Gergely
Mónika:Kovács Martina
Rendezőnő:Kovács Martina
Kísérlet alanya:Kovács Martina
Egy fiatal anya:Vajda Izabella
Lukács:Orbók Áron
A fiú:Orbók Áron
Mutius:Orbók Áron

Kórus:Madák Zsuzsanna, Egyed Brigitta, Kakasy Dóra, Gombai-Nagy András, Eisler Zsolt

Nézők, Egybegyűltek, Katonák, Kikiáltók

Díszlettervező: Nikola Tempír
Jelmeztervező: Barbara Wojtkowiak
Dramaturg: Korpič Gertrud
Koreográfus: Halka Třešňáková
Világítástervező: Martin Špetlík

Rendezte: Lucie Málková

A Zsámbéki Színházi Bázis az o.s. Divadlo Unlimited (Csehország), és a FÜGE bemutatója.

Bemutató:2011. június 23.
Zsámbéki Színházi Bázis