Imreh András második szemináriumán költőkké leszünk. Beugrásként mindenkinek magyar nevet kell választia magának, akár férfi, akár női legyen az. Így létrejött válogatás (Emese, István, Gyöngyi, Péter, Kati, Mónika, László, Vajk, Bözsike, Töhötöm, Márta, Norbert, Ödön) alapján kell majd hexametert komponálnunk. Kapunk egy magyar példát: Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék, és máris indulhat a hexamérés. A magyar szótagolás szabályaihoz kicsit hozzá kell szokni, de egy óra alatt azért valamicskét sikerül összehozni, például: Mónika Mónika Mónika Mónika Mónika László vagy Mónika Péter Ödön Norbert Mártus Kati László.

Bemelegítés után megint választás előtt állunk: folytathatjuk az előző napi szöveget, de belevághatunk Simon Balázs egy szabadversének vagy pedig Baka István kötött formájú versének a fordításába. Oly nehéz a választás, de minden megoldás képviselteti magát. Én a jambikus vers mellett döntök, ínyemre van a nyolc szótagos sor is és a jambus is. Először nyersen írom le a Rachmaninov zongorája c. verset az anyanyelvemen, majd következik a metrika és a rímgyártás. Jó buli ez! Amikor már nagyon fő a fejem, kimegyek egy pillanatra a szervezőcsapathoz. Kata és Peti is szenved a csiganettől, nem csak mi, nyugtázom.

Németh Zoltán előadása a kortárs magyar költészetről általában a magyar irodalom korszakolásával kezdődik. A kortárs szempontjából nagyon fontos határkő az 1989-es rendszerváltás, ami után tucatjával alapított könyvkiadók határon innen és túl könyveket ontottak és nagy értékrelativizmust okoztak. Ugyanez mondható a folyóiratokra is, ezen a téren Magyarország hihetetlen sokszínűséget mutat, sok megye által támogatott irodalmi lap mellett rengeteg folyóirat és internetes felület kínál megjelenési lehetőségeket. Hiszen az internetre bárki pakolhat fel szövegeket, ahogy az a jelen tudósításból is látható.

Külföldi szemszögből az irodalom és a politika kapcsolatának érdekes jele még az is, hogy az egyetlen írószövetséggel szemben alakult a Szépírók Társasága, de még a fiatal íróknál is van némi széthúzás, ami a József Attila Kör és a Fiatal Írók Szövetségének egymás mellett létében jelenik meg.

Az utóbbi évtizedek magyar irodalomtudományára viszont a nyugati elméletek berobbanása és egymásra torlódása jellemző. Az irodalomtörténet pedig egy időre megakadt, csak mostanában jelentek meg frissebb irodalomtörténetek.

Aztán a líráról esik szó. Schein Gábor hat különböző beszédmódot különít el a kortárs költészetben, amelyekkel a műfordítónak képben kell lennie, hogy megfelelő hangon szólaljanak meg a szövegek. Tudni kéne, hol helyezkedik el egy-egy vers az egész hagyományban. A többféle lírai beszédmód közül a posztmodern van jelen legerőteljesebben. Ennek jegyében sok az idézet, amiket szintén fontos ismernie egy fordítónak, másik kérdés, mit lehet ezekkel kezdeni. Jellemző még az elit és a populáris formák vegyítése, az eltávolított nyelv használata és az autoritás krízise, a maszkok és az álnevek alkalmazása.

Németh Zoltán érdekességként említi, hogy a kortárs lírának nem jellemzője a szimbolikus apagyilkosság, vagyis a költők nem számolnak le az előző nemzedékekkel, inkább vagy felhasználják vagy beépítik, amit jónak tartanak.

A posztmodern irányzaton belül háromféle nyelvhasználattal ismerkedünk meg példák révén. Létezik a korai posztmodernizmus, ami a modern nyelvhasználatot vegyíti posztmodern elemekkel, ilyen pl. Tőzsér Árpád költészete; van az areferenciális posztmodern, ami a nyelvi játék eszköztárával operál az intertextualitástól az obszcenitásig, pl. Varró Dániel, Parti Nagy Lajos; és van antropológiai-posztmodern, ami az identitással, mássággal, nemi kérdésekkel foglalkozik, pl. Borbély Szilárd, Tóth Krisztina.

A sok posztmodern vers után felmerül a kérdés, mi jön a poszt után? Erre még a nagyon jó előadás sem ad választ. Majd meglátjuk.

Az utolsó hivatalos esti programunk arról szól, hogy Kukorelly Endrével beszélget Németh Zoltán, valójában kicsit másképp alakul. Kukorelly beszél és Németh Zoltán nem kap válaszokat a kérdéseire, viszont Kukorely elmondja, hogy milyen fasza dolog műfordítótáborba járni, mert ő már 1982 óta visszajáró vendég. Azt tanácsolja, hogy akivel csak lehet a magyar írók közül, barátkozzunk össze. És egyébként is a legjobb dolog a világon irodalommal foglalkozni és ebből meg is élni. Nyilván nem fog összejönni rögtön az elején, de majd menni fog.

Kukorelly nem tévézett gyermekkorában, nem is volt tévéjük, hanem olvasott. Egyszer egy szerelmesverset írt neki valaki, onnan jött az ötlet, hogy ilyesmivel próbálkozzon ő is. Aztán hamar megunta a régi irodalom mintájára írt dolgokat, és valami olyasmit próbált írni, ami szórakoztatta. Az irodalomban általában is az érdekli, ha valaki belülről beszél, az őszinte, autentikus beszédmód, közvetítetlen valami, ami képes összekapcsolni az írót és az olvasót. A nagy művek mind olyanok, mint valami szintetikus drog, ami az embereket jó izgalmi állapotba tudja hozni. És a műfordító különösképpen ilyen állat kell, hogy legyen, hogy a jó dologra zuppanjon rá.

Kukorelly minden ember felelősségének tartja, hogy bármilyen eszközzel rávegyünk valakit az olvasása, ez amolyan angyali tett, amiért egyenesen a mennyországba kerülhetünk. Persze van benne önzőség is, mert minél több ember érzi jól magát a környezetünkben, annál jobban érezzünk magunkat mi is.

A műveiben a férfi–nő reláció érdekli Kukorellyt, mert ezt meg szeretné érteni. A szövegeit olvasva egy tipikus férfiszemlélet tárul elénk, ami szintén az autentikusságból adódik: nem akar ő más lenni, mint amilyen. Az irodalomkritikai munkái is autentikusak, másmilyen irodalomtörténet van a fejében, ami különbözik a kanonikus felfogástól és inkább a magyar irodalom búvópatakjaival foglalkozik. Elhangzik pl. Erdély Miklós neve, akinek a Metán c. versét feltétlenül el kell olvasnunk. Kukorelly 15 könyvet adná oda a 20 megjelent műve közül, ha a Metánt ő írhatta volna.

Végül a fordításról beszélt, véleménye szerint mindent úgy kell fordítani, mintha verset fordítana az ember. És akkor érdekes a fordítás, ha nem fogadja el végig az adott célnyelvnek a hagyományát, hanem a magyar sajátosságából valami óvatos módon bevisz valamit a másik kultúrába. Erős legyen a fordítás!