A szophoklészi szöveg csak kiindulópont, és kíméletlenül megvágták pontosan azért, hogy helyet kapjanak más, szövegen túli elemek is. Itt visszakanyarodunk a görög színház azon előfeltételéhez, mely szerint minden nézőnek ismernie kell ezeket a történeteket. Míg Kreón a társadalmi törvények követője, Antigoné az istenek szabályainak akar megfelelni.

A Harsányi-rendezésben nem erőteljes a két ellenpólus tragikuma, mert Antigoné (Kiss Bora) egész alakja alárendelődik nagybátyja, Kreón (Kónya-Ütő Bence) kicsapongó, diktatórikus személyének. Ebben az értelmezésben a zsarnok uralkodó lesz a főszereplő: bábuként irányítja városa lakosait és családtagjait egyaránt, s noha a hatalmi pozícióval való visszaélés öncélú, mivel legtöbbször az önszórakoztatást szolgálja, Kreón cselekedetének a társadalomra gyakorolt hatása nem elhanyagolható. Olyan politikai vezetőről van szó, aki felrúgja az íratlan törvényeket, semmibe veszi népének igényeit és értékrendszerét, mondhatni, színházat csinál a közéletből, melyben ő csakis teljhatalmú rendezőként jelenik meg. Mindezt úgy teszi, hogy őrültsége nyilvánvaló, a téboly, mely humorosan hat ugyan, a pusztítás okozója, eszköze lesz. A Kreón-figura alkalmas korunk vezető politikusainak karikírozására, de hiteles ábrázolására is: ezeknek valószerűsége tehetetlenként és kiszolgáltatottként mutatja fel a polgárt mint politikai áldozatot. Az őrült diktátor alakja láthatóan a jelen korszellemének része, és egyre több erdélyi színházi alkotó értelmezi ennek tükrében a politikai valóságot mint megkérdőjelezhető, viszonylagos jelenséget (vö. Tompa Gábor – Leonce és Léna: Péter király, illetve Mihai Măniuțiu – Caligula: Caligula figurája).



Kreón alakja akkor válik izgalmassá, amikor észrevesszük, hogy zsarnoksága csupán maszk, és ő maga is legalább annyira szenved kiállhatatlansága miatt, mint Antigoné. Kisebbségi komplexusait mindenáron kompenzálni akarja, azáltal lesz „nagy”, hogy másokat elnyom, megsemmisít. Jelentéktelen termete, kiállása saját felfogásában talán nem is uralkodóhoz méltó, ezért igyekszik, térben, minél magasabbra törni, az őt önjelöltül dicsőítő emelvények által, hisz tudja, hogy szellemi, lelki magaslatokon sosem kerülhet Antigoné felé. Pökhendisége, cinizmusa ennek a sebzett, romlott léleknek tudatában kétértelmű, mert Kreónnak van lelkiismerete, és magánya nyilvánvaló. Bukása, belső összeomlása akkor lesz látható, amikor megbizonyosodik a jóslatok igazsága felől.

Ha a jóslatnál tartunk, érdemes megemlíteni Teirésziász figuráját is. A vén jós Harsányi értelmezésében nő (Bekő-Fóri Zenkő), és ezzel a megjelenítéssel átértelmeződik a közte és Antigoné közt levő közvetett kapcsolat, illetve a jós pártatlansága. Ha a jós az igazságszolgáltatás képviselője, felvetődik a kérdés, hogy mennyire személyes a nő Teirésziász prognózisa: mivel kéjes, élcelődő vampként tudat mindent Kreónnal, lehetséges, hogy a jós az összecsapásnak egy sajátos olvasatát adja, mely szerint Antigoné egyértelműen ártatlan áldozat.



És itt már nem lehet tovább kerülgetni Antigoné alakját sem, aki ebben a produkcióban nem főszereplő, hanem olyan figura, aki elhagyhatatlan Kreón sorsának megrajzolásában. Személyisége nem annyira erős, hogy megállja helyét vetélytársával szemben. Ő szólal meg először a kar feszültségkeltő késleltetése után, de szavainak nincs akkora súlya, mint azt a helyzet és e színpadi megoldás megkövetelné. Határozottsága nem egyértelmű, döntését inkább a szeretett testvér elvesztése okozta bénító fájdalom magyarázza. Remegő hangja, semmibe révedő nézése labilis szellemi állapotot sejtet, mely nem feltétlenül megfontolt választásra készteti. Kreón mellett érvei, értékei nem igazán kapnak hangot.

Antigoné Iszménével (Kiss Andrea) való viszonya azért romlik meg, mert nem tudja megérteni a lánytestvér félelmeit. Antigoné makacsul ragaszkodik halálához, sorsán nem akar osztozni húgával, kinek gyenge jellemére lenézően tekint. Pedig ebben a színpadi valóságban, Antigoné is az irónia tárgya, és könnyen nevetségessé válhat, például amikor Polüneikész hamvait bádog kávésdobozban őrzi. Ezeket a pillanatokat viszont enyhítik azok a jelenetek, melyekben a halott testvér néhány gesztus által már-már életre kel, s vigasztalja a lányt. Meghatóan szép, amikor Antigoné a dobozkát rejtegetve magára is földet szór: ráeszmél, hogy tettével saját halálát előlegezi meg, és belátja, hogy csupán a túlvilágon lehet újból együtt bátyjával.



Hangulatos látványvilágban történik mindez: a fehér tér, a pasztelles ruhák első perctől csehovi puskaként hatnak, mintha csak azért lennének annyira szemtelenül tiszták, hogy majd jól bepiszkítsák őket, s a mocsok, a vér nyoma határozottan látsszon. A diktatúra steril, mérgező közege ez, melyben minden lázadás halálraítélt. A díszlet és jelmez szempontjából egyfajta időtlenségről beszélhetünk: keverednek az antik világot felelevenítő darabok (például az Őr jelmeze) és a hétköznapok technikai kellékei (mikrofon, zsebrádió, fényképezőgép). Ez a kettősség akkor is érezhető, amikor a főiskolás diákok nem szereplőkként, hanem önmagukként térnek vissza a színpadhoz.

Az Antigonéban a drámai szöveg csak annyira fontos, mint az előadás többi alkotóeleme, vagy talán még annyira sem. A színészek reprezentatív játéka viszont nem érezhető mindvégig az előadás alatt, pedig olyan fiatalok alakításáról van szó, akik már nem engedhetik meg maguknak, hogy közhelyes eszköztárból építkezzenek (a Sebestyén Aba rendezte Finitóban sokkal színesebb megoldásaikat láthattuk).



Harsányi Zsolt előadása kockáztat, mert a Stúdió Színháztól megszokott produkcióktól különböző, új színházi nyelvet próbál ki. Hogy mennyire sikeres ez a kísérlet? Kétségek még vannak, de remény is, hogy hasonló merész próbálkozások nem maradnak visszhang nélkül.

Szophoklész – Antigoné

Trencsényi-Waldapfel Imre és Mészöly Dezső fordításainak alapján

Antigoné – Kiss Bora, mesteri színész szak, II. év
Iszméné – Kiss Andrea, mesteri színész szak, II. év
Kreón – Kónya-Ütő Bence, mesteri színész szak, II. év
Őr – Horváth Gyula, mesteri színész szak, II. év
Haimón – Mihály Szilárd, mesteri színész szak, II. év
Teirésziász – Bekő-Fóri Zenkő, mesteri színész szak, II. év
Eurüdiké – Derzsi Tímea, mesteri színész szak, II. év
A thébai vének kara/ harcosok – Benő Barna-Zsolt, Deák Orsolya, koreográfia szak, II. év; Bezsán Noémi, Fodor Csanád, Madaras Zoltán, Páll Alíz, Péterfi Arnold, Rusu Andor, Szabó Réka, Zaiba Anikó, koreográfia szak, I. év

Díszlettervező: Adrian Ganea, látványtervező szak, III. év
Jelmeztervező: Török Ilka, látványtervező szak, III. év
Koreográfus: Kis-Luca Kinga
Dramaturg: Keresztes Franciska, teatrológia szak, II. év
Zenei munkatárs: Kónya-Ütő Bence
A rendező munkatársa: Ambrus Gyöngyvér, teatrológia szak, II. év

Rendező: Harsányi Zsolt

Bemutató: 2011. április 8.
Stúdió Színház, Marosvásárhely