Amennyiben valaki figyelemmel kísérte az amerikai szériát, jól tudja, hogy ez a mondat nálunk, Magyarországon mindössze az utánzás kedvéért hangzik el. Aki viszont csak most kapcsolódott be a Viasat3 modellvilágot bemutató műsorába, az némi zavarral értelmezi a hallottakat: Te jó ég! Kimaradtam volna valamiből? Lehetséges, hogy az ország tele van szupermodellekkel, csak én nem tudok róla?

Az idézett mondat ugyanis azt sugallja, hogy hazánkban is voltak/vannak topmodellek, virul a divatvilág, tobzódunk a divatbemutatókban és szépséges honleányaink rangosabbnál-rangosabb versenyeket nyernek a nagyvilágban. Ez persze nem igaz. Bármilyen jól hangozzék is, Magyarországon – a műsor ellenére – még egy ideig biztosan nem beszélhetünk igazi (külföldi mércével mérhető) modellkarrierekről. Egyrészt azért, mert a modellszakma presztízse nem túl magas, másrészt a divatkövetésnek- illetve teremtésnek sincs igazán hagyománya. Ezért nem véletlen, hogy – bár a magyar Topmodell színvonala csak kevéssel marad el az eredeti sorozatétól – itthon mégsem túl népszerű.


A Topmodell eredetijéről


Sokféle valóságshowt láttunk már. Közhely, hogy a reality műfaj világszerte hódít. Noha hazánkban divat utálni a populáris kultúra eme termékeit, a legtöbben mégis bekapcsoljuk a televíziót. Egy lemondó Hát mit lehet tenni, ha minden csatornán csak ez megy? – sóhaj kíséretében álszentül lerogyunk a fotelba és megbotránkozva figyeljük Gáspár Győzikééket, a Big Brothert, vagy éppen a Nagy Ő-t. Ennyi “megpróbáltatás” után igazán felüdülés a Megatánc, a Megasztár, vagy a Szombat esti láz, hiszen ezeknél a műsoroknál legalább megvan az az illúziónk, hogy a versenyzők kemény munkával igyekeznek kivívni a győzelmet – és nem utolsósorban a nézők rokonszenvét.

Nem véletlen, hogy az Amerikai Egyesült Államokban 2003-ban debütált Topmodellt kilencvennél több országban mutatták be, sőt még a Fülöp-szigeteken és Kínában is honosították. A valóságshow-k eme egyedülálló műfaja, a Tyra Banks nevével fémjelzett modell-tehetségkutató műsor segítségével ugyanis nem csak néhány kivételesen csinos lány életének történéseit ismerhetjük meg (ld. Való Világ), hanem hétről-hétre nyomon követhetjük a kezdő modellek megpróbáltatásait (Survivor – Túlélőshow), miközben mi magunk is bepillantást nyerhetünk a sokunktól igen távol álló, kegyetlen, mindazonáltal gyors tündökléssel és hírnévvel kecsegtető (árnyoldalai ellenére is vonzó) divatvilágba.

Noha természetes, hogy szemrevaló hölgyeket szívesen mustrálnak a férfinézők is, a műsor célközönsége – csakúgy mint Amerikában – elsősorban a 18-34 év közötti nőket jelenti, akik előszeretettel köszörülik a nyelvüket “vetélytársaikon”. Melyik nő ne lenne elégedett magával, ha egy hozzá hasonlóan átlagos külsejű (a néző megítélése szerint csúnya) lányt az egekig magasztal a zsűri, s ki ne hördülne fel egyik-másik “szépséget” látva egy diadalmas: Ilyen szép én is vagyok! kiáltás közepette? Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk egyes műsorok latens példaadó erejéről: még ha mi magunk nem is jelentkeznénk efféle kemény versenynek álcázott kiszavazós műsorba, mégis irigykedve figyeljük a siker kapujában álló hölgyeket, akik egy kis szerencsével és leleményességgel akár tényleg kitörési lehetőséghez juthatnak.

Sok fiatal nő ideálképeit látja testet ölteni egyik-másik versenyzőben és akaratlanul is összehasonlítja saját tökéletlen testét a szereplőkével. A mintakeresés veszélyeiről már rengetegen szóltak előttem: Tény, hogy a média és a reklámok által sugárzott képekben az egészség, a sikeresség és a boldogság a soványsághoz társul. A modell-lányok vonzónak és kivételesnek láttatott helyzetére áhítozva – sajnálatos módon – sok fiatal nő hiteti el magával, hogy akkor érheti át mindezt, ha ő is olyan “tökéletes” és sovány lesz, mint a televízióból ránk mosolygó, csont és bőr, ám megtévesztően egészségesre sminkelt lányok.

A kezdeti idegenkedés azonban könnyen átfordulhat szimpátiába: előbb-utóbb minden nézőnek akad egy kedvence, akinek szurkolhat és aki remek ürügyet szolgáltat a széria további nyomon követéséhez. Így aztán érthető, hogy a sorozat hazájában rendkívül sikeres, csakúgy, mint Németországban: Ha a hatodik évadban Tyra Banks, vagy Heidi Klum (német szupermodell) műsorvezetőként azt mondja egy szerencsés versenyzőnek, hogy “Gratulálok, továbbra is versenyben vagy, hogy te légy Amerika / Németország új topmodellje” – nos, az tényleg jelent valamit. Nem is keveset. A győztes két fantasztikus modellszerződésen felül új autót, házat és nem utolsósorban ismertséget (azaz egy más minőségű életet) nyer. A hirtelen népszerűség pedig (nagy eséllyel) nem avval ér véget, hogy “A topmodell” – jobb híján – egy bulvárlap címoldalán pózolhat Kiszel Tündével, ám a következő hónapban már senki nem emlékszik a nevére. Az amerikai Topmodell győztese győztes a szó szoros értelmében: nemcsak szakmailag kerekedik felül versenytársain, hanem mentálisan is. Kibírja a zsűri kritikáját, helyt áll a fotózásokon és – ami talán még ennél is fontosabb – nem töri meg az ellenfelek állandó intrikája. Mert itt – a műsor jellegéből adódóan – bőven van intrika, pletyka és dráma (ebben az ausztrál változat jár az élen), a story editorok (“írók”) ugyanis abban is érdekeltek, hogy a néző kedvenc szappanoperáihoz kísértetiesen hasonlító jeleneteket produkáltassanak a résztvevőkkel. Nem véletlen, hogy mindenféle típusú és személyiségű jelöltet beválogatnak a 13 kiválasztott versenyző közé: van köztük szőke, barna, vörös, fekete, festett és természetes, göndör és egyenes hajú, rendszerető és rendetlen, konfliktuskerülő és házsártos, rosszindulatú és naiv. Sőt, ha mindez a sokszínűség nem lenne elég, az amerikai rendezők ún. történetvonalakat (story line) állítanak össze, melyekre felfűzhetik az egyes epizódok ”cselekményvezetését”. A készítők a folyamatos újítás jegyében természetesen kissé túlsúlyos vagy éppen alacsonynak számító jelölteket is beválogatnak, ezzel a gesztussal ébresztve fel az átlag néző rokonszenvét (“Lám, lám, tehát akár én is bekerülhetnék a 165 cm-emmel”), s hogy a végén valahogy mégis egy hosszú combú, 185 cm-es, 46 kg-os szőke szépség nyer – nos, ez akkora már senkinek sem tűnik fel.

A Topmodell – műsorok egyik legfontosabb szereplője maga a modell műsorvezető, aki személyes példamutatásával inspirálja a lányokat, tanácsokkal látja el őket. Kijelöli számukra az egyébként sokszor igen megalázó vagy morbid feladatokat (pl. részt venni egy katonai kiképzésen vagy koporsóba feküdni és ott pózolni) és biztosítja őket arról, hogy az így megszerzett élmények sokat segítenek majd karrierjük előremozdításában. A lányok által elviselt megaláztatások – olybá tűnik – semmi esetre sem a nézők szórakozatását szolgálják, hanem egy komoly, koncepciózus pályaépítés elengedhetetlen állomásai. Aki pedig nem teljesít jól a feladatok alatt, azt a divatszakemberekből, fotósokból és stylistekből álló, kétes nemi identitású zsűri azonnal és cseppet sem finoman hazazavarja.


Kiből válhat topmodell Magyarországon?


A magyar Topmodell-versenyre 2006. június 15-étől kezdődően néhány hónapon keresztül elvileg minden olyan 18-30 év közötti lány jelentkezhetett, aki kedvet érzett magában a kifutókon való bemutatkozásra, ám a műsor hazai producere, (a Buzera című produkciót is jegyző) Árpa Attila több sajtótájékoztató alkalmával is aprólékosan kifejtette, hogy a modellszakmához nem elég a szépség. Ahogyan azt a zsűritagok is megerősítették, a készítők a nemzetközi divatvilág vérkeringésébe való bekapcsolódásra alkalmas “csiszolatlan gyémántokat” kerestek.

Ennek megfelelően a moderátor szerepére olyan külföldön is elismert modellt választottak ki, akinek karrierje 1994 óta töretlenül ível felfelé, s aki olyan neves divattervezőkkel dolgozott együtt, mint Emanuel Ungaro, Givenchy vagy Yves Saint Laurent. A Viasat3 talán legdrágább produkciójának arca tehát az előzetes találgatások (Osváth Andrea, Görög Zita, Dobó Kata?) ellenére Vámosi Viktória lett, akinek felett szándéka volt, hogy saját utódjára leljen a lányok között. A múlt idő azonban ebben az esetben sajnos valóban hangsúlyos: néhány nappal az utolsó megmérettetés előtt a műsorvezetésben kissé járatlan modell felmondta szerződését a tévécsatornával. Döntését az őt ért nézői kritikák mellett a műsor az amerikai változaténál jóval alacsonyabb színvonalával is indokolta. A Viasat3-mal való szakításában nyilvánvalóan közrejátszott az a tény, hogy az eredetileg majdnem főműsoridőben sugárzott produkció az elkeserítő nézettségi adatok tükrében a nálánál jóval népszerűbb A helyszínelők című sorozat utánra (22.10 órára) került. Noha nem kizárt, hogy a nézettségi adatokat a konkurens csatornák vonzó kínálata (Győzike Show, Kékfény, NCIS – Tengerészeti helyszínelők) is jelentős mértékben befolyásolta; Vámosi Viktória a saját nevéhez nem méltó műsor népszerűtlenségére hivatkozva lépett vissza. Bár azt, hogy a december 22-ei döntőt ki koordinálja majd, a műsor készítői még nem árulták el; biztosak lehetünk benne, hogy a győztes kijelölésére nem lesz hatással a változás.

A kezdeti több ezer jelentkező közül a 13 tényleges versenyző kiválasztása során a rendezők (a nézők biztos szakmai értékelőképességének hiányában) nem hagyták meg azt az örömöt, hogy mi, laikusok dönthessünk a résztvevők sorsáról. Ám ezt kompenzálandó, - az amerikai eredetitől eltérő módon – lehetővé tették, hogy egy sms-játék keretében visszaszavazhassuk kiesett kedvencünket a végső, 4-es döntőbe avval a (hiú) reménnyel, hogy bár a szakmai zsűri már egyszer leírta az adott modellt, talán mégis ráébred eme döntésének téves voltára és az általunk szeretett hölgyet teszi meg a hőn áhított modellszerződés nyertesévé és a Jana ásványvíz arcává.

Az, hogy a beválogatott szépségekre a luxuskörülmények ellenére a motiválás és önbizalomnövelés igen lélektelen és agresszív formája (a folyamatos leszólás, kritika és nyilvános kigúnyolás) vár, az amerikai változat után nem is volt kérdéses; ám az, hogy a divatszakma rendkívüli promóciós lehetőséget látott a sorozatban, annál meglepőbb. Míg a kezdeti adásokban csak a köztes reklámblokkot követő percekben kellett néznünk a támogatók logóit, a műsor vége felé közeledve egyre nyilvánvalóbb, miért járnak a topmodellek a legnagyobb cégek termékeiben, miért csak egyféle nagyvállalat kozmetikai szereivel sminkelik a lányokat odabent és miért olyan magazinok kínálnak fel a győztesnek címlapfotózást, amelyeknek szerkesztői és fotósai a zsűriben is képviselik magukat. A szponzorációs célból felajánlott nyeremények ellen persze senkinek sincsen kifogása: nyilván egyetlen ép eszű versenyző lány sem ragaszkodik a régi hidratáló krémjéhez, ha egyszer a legújabb ráncfeltöltő termékeket is ingyen kipróbálhatja.


Bosszantó ambivalenciák

Azt hiszem, nem hangsúlyoztam eléggé, hogy ez a műsor nem elsősorban a szórakoztatásról szól. Legalábbis ami a versenyen résztvevő lányokat illeti. Ők – akaratukon kívül –valamennyien nehéz feladatra vállalkoztak, noha legtöbben csak kíváncsiságból jelentkeztek a műsorba. Szerették volna megtudni, mennyit érnek, mit gondolnak róluk mások, a „szakmabeliek”, a „hozzáértők”. Egyesek nem voltak felkészülve a kudarcokra, a kritikára – tőlük rövidesen el is búcsúztunk. Ám annak, hogy sok lány ilyen módon „méri” magát, súlyos következményei vannak, lesznek. Nemcsak a tényleges versenyzőkre, hanem a televízió előtt ülő sok ezer lányra nézve is. Ők ugyanis hiába fogadják örömmel a „Kampány a valódi szépségért”- kezdeményezés egyre növekvő népszerűségét, hiába olvasnak cikkeket arról, hogy talán lassan eljön a normális testalkatú lányok ideje, amikor a Topmodell-műsorban résztvevők folyamatosan negatív visszajelzést kapnak a zsűritagoktól – egyébként kifogástalan – alakjukra.

Nemrégiben üdvözítő határozat született a divatvilágban. Az egyik legnagyobb spanyol divatbemutató szervezői már egy hónappal a rendezvény előtt elhatározták, hogy kizárják a kifutókról azokat a modelleket, akiknek a testtömegindexe (BMI) nem éri el az egészséges minimumot (vagyis kóros soványságukkal rossz példát mutatnak). A divatbemutatót az elegancia és az egészség jegyében kívánták megrendezni, így még azt sem engedélyezték, hogy a modellek sminkje beteges külsőt kölcsönözzön nekik. Noha mindezt példaértékű lépésnek tekinthetjük afelé, hogy a fiatal lányok végre leszámolhassanak a tévhittel, miszerint a szépségért folyamatosan koplalniuk kell, nem árt, ha felfigyelünk arra, mit is sugall a Topmodell-széria. Úgy gondolom, számos multinacionális vállalt, kozmetikai cég és életmódmagazin érdekelt abban, hogy még sokáig tartsa magát a soványságideál. Az pedig, hogy évente sok száz lány esik különféle táplálkozási zavarok (anorexia nervosa, bulimia, orthorexia) áldozatául, úgy látszik, még mindig nem elég nagy ár.

A „modellképző” valóságshow-k fokozottan erősítik a női célcsoport bizonytalanságát: A zsűri következetlensége több ponton is tettenérhető, felelősségteljes gondolkodásuk hiánya pedig oda vezet, hogy miközben magabiztosságot, öntudatos fellépést várnak a versenyzőktől, egyfolytában kellemetlen, sértő megjegyzésekkel illetik őket. Rosszallják, hogy egyes lányok kibeszélnek másokat, ugyanakkor ők maguk utasítják a résztvevőket, hogy az empátia leghalványabb szikráját is fojtsák el magukban a siker érdekében. („Ha elesik egy társad, átlépsz rajta, mint egy rühes kutyán!” – hangzott el az első adások egyikében)

De ki a régi magyar topmodell, aki mindezeknek a kritériumoknak eleget tesz, aki kellően motivált a verseny megnyerésére, képes néma megvetéssel viseltetni “kolléganői” iránt, ugyanakkor alázatos fegyelemmel hajtja végre a megalázóbbnál megalázóbb feladatokat? Hol van az a lány, aki határozott elképzelésekkel rendelkezik saját karrierjét illetően, a végsőkig exhibicionista, megingathatatlanul magabiztos és profi, ám mégis fejet hajt a zsűri negatív kritikái előtt, elismeri azok jogosságát és kivételes szorgalommal törekszik a megfelelésre anélkül, hogy közben feladná a személyiségét? Aki lehengerlő stílusával, ragyogó mosolyával és hibátlan, irigylésre méltóan tökéletes (ugyanakkor természetes!) alakjával, frappáns válaszaival éppúgy sikert arat a fotózásokon, akár a címlapokon, a reklámkampányokon vagy a kifutók világában, s aki mindent alávet a szakmai sikernek, melyet látszólag nem akar túl görcsösen? Ha valaki ismeri ezt a lányt, szóljon nekem, mert szívesen beszélnék vele a boldogságról!