Csatoljuk be a biztonsági öveket, kezdődik a repülés

A tábor közepső napján a reggeli szeminárium azzal indul, hogy megállpítjuk, ki mit választott fordítanivalónak az előző napon. Az eredmény 10:5 Bodor Ádám javára Nagy Ildikó Noémivel szemben. Valahol még egy versfordítás is bujkál.

A hangzás kedvéért egy felolvasást bonyolítunk, az első bekezdést olvassa fel mindenki a fordításából. Sokféle a társaságunk, örömteli ez a sokszínűség. Aztán megintcsak elmerülünk a munkában. Én egy másik Bodor-szöveggel töltöm a délelőttömet, mivel arra is szabadságunk van, hogy magunk választhatjuk, min szeretnénk törni a fejünket. Majd az oroszra fordító Liza is erre a novellára tér át, egymásnak adunk ötleteket, ahogy egy olyan alkalomhoz illik is.

Egy kutyás incidens felélénkíti a kicsit álomittas hangulatot. Beszalad egy kis fürge fehér kutya, körbeszaladgál a teremben, majd ugrándozva távozik.

Márton László bevet minden szemléltető eszköszt, megmutatja az asztalok és egy szék segítségével, hogy állnak a Bodor-novella szereplői a vonaton, hogyan zongorázik az egyikük idegesen az ujjaival, illetve azt is, hogy hogyan lehet félreérteni a bal fogalmát az emberi fülek univezumában.

– Lassan-lassan készülődik a repülőgép leszálláshoz! – hívja fel a figyelmünket a pilóta arra, hogy ebédidő van, s most már tegyünk pontot a mondat végére.

Hát ja. Mintha meg tudnánk itt éhezni... A napi háromszoros étkezés már a második napon nehezen teljesíthető feladatnak bizonyult. Az adagok nagyok, az ételek finomak. Az a gyanúm, hogy mindezt lehetetlen csak szellemi munkával ledolgozni, s séták a parkban és cukrászdába kávézni meg nem pótolják az igazi mozgást. Mindenképpen egy igazi kényeztetés ez a tábor, a szellemi és a fizikai táplálék tekintetében is.

Délután jómagam tartok egy rövid elmélkedést különféle fordítói kérdésekről konkrét szöveghelyekre támaszkodva. A példák a Sinistra körzet, az Édes Anna, az Iskola a határon, valamint A könnymutatványosok legendája című művekből származnak. Az egyik példa az észt és a magyar kenyérének a különbségéről szól. Mivel az észtben két külön szó létezik a fehér, vagyis a búzakenyérre és a fekete rozskenyérre, ezért választani kell. A Miatyánkban a rozskenyér jelenik meg, a magyar zsíroskenyér pedig lényegében fehér. Az Iskola a határon című könyvben pedig fontos a kapcsolat a kettő között. Hogy ezt meg tudjam őrizni, a fekete kenyér jelenik meg a zsíroskenyér kifejezésében is, így elveszítve a magyar jellegzetességét, vagyis nem hiteles kép alakul ki a zsíroskenyérről.



Kétféle gyerek

Az eddig is kellemes napunk folytatásaképpen Balázs Eszter Anna beszél a kortárs magyar gyermekirodalomról.

Rögtön az elején tisztázzuk a gyerekirodalom fogalmát, ami ifjúsági irodalmat is magába foglal. Továbbá az is fontos, hogy a gyerekirodalom a világirodalom része, nem pedig pedagógiai szövegek halmaza. Nem lehet mondani, hogy külön esztetikai jellemzője lenne, inkább a korra való tekintettel bájosak szoktak lenni, de ugyanúgy szépirodalmi szövegekkel van dolgunk. Talán a műfordítás szempontjából nagyobb kihívást is jelentenek a nyelvi játékukkal, fantáziavilágukkal. Bizonyos korhatárig nagyobb szerepe van a fekete-fehér látásmódnak, de a kortárs művekben gyakran ez is elbizonytalanodik, s egyre jobban jelennek meg az árnyalatok.

Szó esik az illusztációkról, amivel elsősorban a szülőket kell megnyerni, hogy megvegyék a könyvet. A szülők sokszor konzervatívabbak, mint a gyerekek, mondja Balázs Eszter Anna. Ugyanez érvényes az óvónénikre is, furcsának tarthatnak olyan illusztrációkat, amilyeneket a gyerekek imádnak. Tehát sokkal előbb vannak a csemetékek, a felnőttek csak kullognak utánuk.



Megtudjuk, hogy a magyar gyermekirodalomban nagyjából két nagy írónemzedék van: az első generáció fontos szerzői pl. Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Karinthy Frigyes; a második nemzedékbe tartozik Janikovsky Éva, Weöres Sándor, Lázár Ervin, Csukás István és a többiek. A második nemzedéknél az az érdekes, hogy a megtűrt szerzők kezdtek gyerekeknek írni, így gazdagítva a választékot.

A 2000-es évektől kezdve javult a rendszerváltás után bekövetkezett helyzet, amikor sok silány fordítás jelent meg rossz, giccses illusztrációval. Azóta erősen fejlődik a gyermekirodalom, sok kreatív szerző bukkant fel, köztük olyan is, aki felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ír.

A magyar gyerekkönyvekben is lassan kezdenek feldolgozni kényesebb témákat, mint a halál vagy a nem előnyös külseje valakinek, s nem szájbarágós stílusban, hanem kellő érzékkel. Sok olyan könyvet látunk, forgathatunk, szagolhatunk, amelyek nagy élvezettel és tanulsággal szolgálnak a nagykorúak számára is. Többek között Kiss Ottó Emese almája c. lexikonja bűvöl el aranyos verses szócikkeivel. Íme az egyik, az Én című: Kétféle gyerek van: / én és a többiek.

Meseest

Az ötödik napunk szó szerint esti mesével zárul, amikor Finy Petra és Bátky András vendégünkkel Balázs Eszter Anna beszélget. Mindkét szerző több könyvével ismerkedhetünk meg. Bátky András mesefigurái közül például Pipogya nevét viselő medve lopja be magát a szívünkbe. Lendületes és mókás részletet hallgatunk a Pipogya és a Városvédő Szent című könyvéből, Tigris Oszkárral a vezetőfülkében utazhatunk egy elkötött combinóvillamoson.

Bátky Andrásnak az a meggyőződése, hogy egy jó szöveg a felolvasó szülőt is ébren kell hogy tartsa. Ha közben a bevásárlólistan jár az esze, akkor nyilván ezzel nem tudja lekötni a gyereket sem.



Ahogy a Pipogya és a Városvédő Szent története, úgy Finy Petra A Fehér Hercegnő és az Arany Sárkány című műve is a mássággal foglalkozik. Itt egy természetesen fehér bőrű hercegkisasszony a főszereplő, aki Kínában rútnak számít. A tabutémák és tolerancia kérdése egyébként is érdekli a szerzőt, várhatók még tőle ilyen irányú gyerekkönyvek. Finy Petra talán legnépszerűbb könyvei az ún. „ügyes”-könyvek, A tesó-ügy, Az ovi-ügy, A doki-ügy, amelyekkel a legkisebbek korosztályát szólítja meg sajátos hangvételű szövegén keresztül.

Mindkét szerző nagyon szereti Budapestet, Bátky Andrásnak már a városhatáron túl honvágya lesz, s vissza kell fordulnia, Finy Petrának sok kedvenc helye van a városban. Valahogy úgy vagyok én is ezzel, de azért jó néha egy kicsit eljönni Budapestről, akár csak Nagykovácsiba is. Visszamenet pedig nagy valószínűséggel egy jó könyvesboltban találom magam gyerekkönyvek válogatása közben.

(A szerző észt lektor az ELTE BTK Finnugor Tanszékén - a szerk.)