J. J. Ambrams olyan filmes, aki már „letett egy-két dolgot az asztalra”, pedig jó eséllyel még mindig aktív alkotói korszakának elejét éli. Munkái főként – hála a Lost-lázban égő világnak – a rejtély fogalmával foglalkoznak, amit állítólag kisfiú kora óta nagyon izgalmasnak tart. A dolgok szerkezete érdekli igazán, szereti dekonstruálni az őt körülvevő világ objektumait, megnézni, milyen elemek alkotják, mi működésük titokzatos elve. Abrams vallomása, melyre építhetünk, 2007-es előadása a TED konferencián. Ebben elhangzik, mekkora hatást gyakorolt rá anyai nagyapja, aki igazi „dekonstruktőr” volt. Gyakran szétcsavarozott vele egy-egy telefont, rádiót, megmutatta neki, milyen csodás is "felnyitni valamit, megnézni, hogyan és miért működik, hogy mi is az valójában”.

Abrams ipari filmes, és erre a Super 8 sem fog rácáfolni. A film tökéletes 1.0, nincs benne semmi igazán új és forradalmi, nem szolgál összetett történettel. Ha látni akarjuk, miért működik mégis, fel kell nyissuk és szét kell csavarozzuk - a leadben is emlegetett, képletes módon. Az apró elemek, kisebb belső szerkezetek azok, melyek értékessé teszik a filmet. A leginkább klasszikus értelemben: jól össze van rakva. Az egész működése a részletek logikájában és finom ötletességében rejlik.

A Super 8 kamera, amelyikkel a kisvárosi gyerekek forgatnak, már önmagában Abrams önvallomásának része. A TED-en is elhangzik, hogy számára ezzel kezdődött a filmezés, amikor a hetvenes években nagyapjától megkapta. A lelkesedés, mellyel az öntudatára ébredező alkotó próbálja filmre ültetni első gondolatait, olyan lendülettel viszi előre a film első részét, hogy el is feledkezünk arról: egy sci-fi-re ültünk be. A filmezés olyannyira önálló mellékszála a történetnek, hogy a stáblista mellett még végig is nézhetjük a gyerekek elkészült alkotását. A zombi-filmek (h)őskorát idéző kisfilm kedves és szórakoztató, mégsem tereli el a figyelmet az események fősodráról. Külön kis világ, melynek egy-két beépített poénját – a zombikért felelős vegyi-ipari cég neve például "Romero-művek" – kifejezetten élveztem. Persze a vonatbaleset kapcsán a kamera maga fontos részévé válik a történetnek, és méltóvá válik arra is, hogy a film címét adhassa. A baleset jelenete egyébként látványosságban már önmagában is messze többet ér, mint akár az egész Csata: Los Angeles.
   
A Super 8 ugyanakkor egyértelműen gyerekfilm, hisz főszereplői is gyerekek. A veszély, hogy a gyermeki naivitást elnagyolják és ostobaságként ábrázolják, hogy a karakterek pusztán a tragédia ártatlan és vázlatos elszenvedői, itt fel sem merül. A szereplők karakterei gyorsan és könnyen felépülnek, szerethetők és a legtöbb helyzetben - ahelyett, hogy állandóan őket kellene megmenteni butaságuk és védtelenségük miatt -, logikusan cselekednek. A szörnyeteg megjelenése után megkezdődik az emberek és az idegen háborúja.  Legtöbbször a szintén Abrams-hez kötődő Cloverfieldet hozzák fel példának. Pedig a műfaj klasszikus: Godzilla és King-Kong is így vívta meg csatáját a modern háborús technológia ellen a felhőkarcolók sűrűjében. A filmbéli szörnyeteg, ez a póklábakon álló predátor-imitátor leginkább az utóbbihoz áll közel. Az izgalom mellett a drámát is szolgálja, hogy nem egy gyilkos szörnyeteget üldöznek a Super 8 hősei, a háború egy oly lény ellen folyik, aki „nem biztos, hogy megérdemli” a pusztulást. A világok harca persze ebben az esetben nem Manhatten toronyházai között, hanem egy kisváros házikói között játszódik, és ez sajátos ízt ad a neki.

A történet kifuttatása természetesen a sci-fi legősibb, spielbergi szabályai szerint működik, valahogy úgy, ahogy azt a filmes pályáról álmodozó, ifjú J. J. Ambrams láthatta a hetvenes években, mikor a Harmadik típusú találkozások jelenetei futottak a filmvásznon. A spielbergi történetszövésnek, az ember és az idegen dialógusát fürkésző gyöngyvászon-meséknek a fő problémája mindig is a „félreértés” volt. Mind az E.T., mind a Harmadik típusú találkozások esetén a gyerekek ismerték a legrövidebb utat a „megértésig”, a kapcsolat megtalálásáig, az érzés közvetlenségéig, amire még ember-ember viszonylatban is gyakran tűnünk alkalmatlannak. A földön ragadt idegen honvágya is ezen filmek megszokott motívuma, persze a Super 8 esetén ez minden szimpátiánk eredete is, melyet a szörnyeteg iránt táplálhatunk.

Akárhogy is boncolgatom, ugyanarra a következtetésre jutok: a Super 8 egyszerűsége a szerkezet apró részleteinek kidolgozottságát szolgálja. Ez pedig nem akármilyen szerkezeti bravúr. Minden jól működik, minden magától értetődő, minden részleteiben is finom-hangolású, minden jól konstruált. A haza vágyódó szörnyeteg elkezdi összegyűjteni a kisvárosban szerte-szét heverő alkatrészeket – egy-egy kerékpárt, telefonvezetéket, rádiós berendezést – hogy azokból összerakhassa űrhajóját, mellyel a földet majd elhagyja. Ez az űrhajó is olyan, mint J. J. Abrams egész filmje: sok-sok kisebb szerkezet, melyek önmagukban is jól funkcionáló, apró csodák, nagy kesze-kusza együttesükben pedig ott van a rejtély. 

És az összhatás mindenképpen briliáns.


Super 8
Színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 108 perc, 2011.

Rendező: J.J. Abrams
Forgatókönyvíró: J.J. Abrams
Zeneszerző: Michael Giacchino
Operatőr: Larry Fong
Producer: J.J. Abrams, Bryan Burke
Vágó: Maryann Brandon, Mary Jo Markey

Szereplők: Joel Courtney (Joe Lamb), Gabriel Basso (Martin), Elle Fanning (Alice), Zach Mills (Preston), Kyle Chandler (Jack Lamb), Noah Emmerich (Nelec), Katie Lowes (Tina), Amanda Michalka, Ron Eldard

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2011. június 16.